Casoni: Tele vagyok érzelemmel; László Csaba és a tilitoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.02. 10:46
null
Bernard Casoni öröme a nagy fordítás után (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 3. fordulóján a szombati mérkőzéseken az Újpest 2–0-ra legyőzte a Békéscsabát, a Ferencváros a Vasas otthonában nyert ugyancsak két góllal, a Videoton a hosszabbításban fordított Diósgyőrben, az MTK kétgólos hátrányból állt fel, míg a PAFC otthon tartotta a három pontot a Paks ellen. Összegyűjtöttük az edzők értékelését!

DVTK–VIDEOTON 1–2

BEKŐ BALÁZS, a Diósgyőr vezetőedzője: „Nehéz bármit is mondanom, még most is a történtek hatása alatt vagyok. Tulajdonképpen megnyertük a mérkőzést, és most arról kell beszélnem, miért nem kaptunk egyetlen pontot sem. Elképesztő. Hihetetlen."

„Valóban úgy indult a meccs, ahogy elterveztük, letámadtuk az ellenfelet, gyorsan járattuk a labdát, helyzeteink voltak, és megszereztük a vezetést. A második félidőben is növelhettük volna az előnyünket, és aztán ami a végén történt, azt még most sem tudom megfejteni. Egyetlen rossz döntés, ez pedig benne van a futballban. Tudom, hogy ez most nem vigasztalja a szurkolókat és a játékosokat sem, de nem tudok ennél sokkal többet mondani. Ilyen sajnos előfordul. Nincs okom rá, hogy bántsam a srácokat, hiszen kihajtották a belüket, egy kiélezett meccsen végig az történt a bajnok ellen, amit mi akartunk, nem tudott veszélyes lenni az ellenfél. Ezt a meccset meg kellett volna nyerni."

BERNARD CASONI, a Videoton vezetőedzője: „Tele vagyok érzelemmel. Háromnaponta játsszuk a nehéz meccseket, tudtuk, hogy ez sem lesz könnyű, és egy kissé szigorú ítélet nyomán gyorsan hátrányba kerültünk, és aztán nehezen vettük fel a játék ritmusát. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, ám a folytatásban azonnal megfogyatkoztunk, mégis meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A játékosaink felülmúlták önmagukat. Persze kellett ehhez, hogy a kapusunk egygólos hátrányban óriási ziccerben mentsen, így nem kerültünk még nagyobb hátrányba."



VASAS–FERENCVÁROS 0–2

SIMON ANTAL, a Vasas vezetőedzője: „Gratulálunk a Ferencvárosnak és Thomas Dollnak, aki amióta itt van Magyarországon, nemzetközi szintű keretet hozott össze. Ma egy fiatalabb, rutintalanabb csapattal találkozott. A Fradi »gyémánt« alakzatban állt fel, emiatt rengeteg mozgásra kényszerültünk, és a kapu előtt nem voltunk elég pontosak. Végig pariban voltunk, ám a második félidőben már nagyobb önbizalommal játszott a Fradi, ezt érezni lehetett. Nyolc húsz éven aluli futballistánk volt, ez meglátszott, de nagy öröm, hogy ők végig nyílt meccset tudtak vívni egy ilyen kiváló csapattal."

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: „Olyan nehéz mérkőzés volt, amilyenre számítottunk. Gratulálok az ellenfélnek, mert letámadott, nagy nyomás alá helyezett minket. Az első félidőben nem tudtunk nyugodtan játszani, nem tudtuk beszorítani riválisunkat. Így is voltak helyzeteink, de nem sikerült betalálnunk. A második játékrészben gyorsabban futballoztunk, lettek is lehetőségeink, ellenfelünk pedig egy kicsit elfáradt, ezért több területünk maradt. A megfelelő pillanatban szereztük a gólokat. Azt hiszem, sok csapatnak lesz nehéz feladat elhozni innen a három pontot. Két rendszerben futballozunk, labdarúgóinknak tudniuk kell mind a kettőben játszani. Hogy hatottak-e Bödére és Dibuszra a pletykák? Nem hiszem. A Ferencváros számára kitüntetés, ha érdeklődnek a játékosai iránt, hiszen ez azt jelenti, jól végezzük a munkánkat."

ÚJPEST–BÉKÉSCSABA 2–0

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: „Az eredmény mellett a teljesítménnyel is elégedett lehetek, hiszen kiválóan futballoztunk. Egyedül az első negyedórában akadozott picit a játékunk, nem hittük volna, hogy a vendégek ennyire agresszívan védekeznek majd. Kezdetben nem volt elég helyünk támadni, ám az első gólunk megváltoztatta a meccset. Utána már végig mi irányítottunk, kicsit sajnálom, hogy nem sikerült újabb gólt szereznünk."

„Minden meccs előtt arra kérem a támadóinkat, hogy minél nagyobb létszámban érjenek fel az ellenfél tizenhatosa elé, ma jól működött az elképzelés. A Paks ellen hiányoltam az átütőerőt a támadásainkból, ám a Vasas és a Békéscsaba elleni meccsen már elégedett voltam a látottakkal."

„Lépésről lépésre haladunk, de hiba lenne a fiatal játékosokra nagy terheket rakni. Jól kezdtük a bajnokságot, a csapatnak azonban fejlődnie kell, sokat kell még dolgozunk azért, hogy hosszú távon is sikeresek legyünk. Természetesen nem mondunk le a dobogós helyekről és az európai kupaszereplésről, de egyelőre korai lenne ezekről beszélni."

ZORAN SZPISLJAK, a Békéscsaba vezetőedzője: „Nem tudtunk kilencven percen keresztül ugyanolyan magas szinten koncentrálni. Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy az élvonalban egyetlen percre sem lankadhat a figyelmünk, a kihagyásainkat ma is gólokkal büntette az ellenfél. Bár vereséget szenvedtünk, összességben szervezetten futballoztunk, de látszik, hogy még kell némi idő, hogy teljesen felépítsük magunkat."

„Amikor felkerültünk, tudtuk, hogy az NB I nem lesz sétagalopp. A labdarúgóimmal is beszélgettem erről, de természetesen nem három vereséggel számoltunk. Persze tudom, hogy nincs sok idő az összeszokásra, minden héten pontokért lépünk pályára, így minél gyorsabban kellene javítani a hibáinkat. Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor bármelyik ellenfelünkkel felvehetjük a versenyt."

HALADÁS–MTK 2–2

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: „Sok minden kavarog bennem, elsősorban az, hogy lelket öntsek a csapatba, mert kétgólos vezetés után mégis be kellett érnünk egy ponttal. Hiába játszottunk jobban az MTK-nál, hiába uraltuk a meccset, hiába dolgoztuk ki sorra a helyzeteket, csak nem akart megszületni a mindent eldöntő harmadik gól, pedig jól és látványosan futballoztunk, amelyet szurkolóink is díjaztak. Kár a végéért, mert rendkívül értékes két pontot hagytunk veszni."

„Sem az erőnléttel, sem a koncentrációval nem volt gond. Az MTK szinte helyzet nélkül rúgott két gólt, aminek megvannak a tanulságai. Dicséret illeti a csapatot azért, mert konokul, mindent a támadófutballnak alárendelve játszott."

LÁSZLÓ CSABA, az MTK vezetőedzője: „Változott az együttes játéka, ám nem hinném, hogy kevesebbet passzolunk, mint korábban, sokkal inkább arról van szó, hogy gyorsabban és racionálisabban próbáljuk megjátszani a labdát. Amúgy, ha ezen a meccsen kettő nullánál elkezdünk tilitolizni, kikapunk."

„A katasztrofális első félidei játék után rendbe tettük a csapatot az öltözőben, helyükre kerültek a dolgok, és bekerült a csapatba két olyan játékos, aki lendületet adott, ami meglepte a Haladást. Nemcsak Hrepka Ádáméknak jár a köszönet, hanem a kapusunknak, Hegedüs Lajosnak is."

PUSKÁS AKADÉMIA–PAKS 1–0

ROBERT JARNI, a Puskás Akadémia vezetőedzője: „Pontosan ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk. A Paksot jól feltérképeztük, tisztában voltunk az erényeivel. Meg kell dicsérni a játékosokat, annak ellenére, hogy az első játékrészben nem futballoztak annyira jól, mint a szünetet követő időszakban. Jó néhány veszélyes kontrát vezettünk, de az is igaz, hogy ellenfelünk a végén beszorított bennünket."

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: „Akkor kaptuk a gólt, amikor a legjobban játszottunk. Eljutottunk oda, hogy Felcsúton mi futballoztunk, ellenfelünk pedig kontrázott. Hátrányban mindent elkövettünk az egyenlítés érdekében, azonban a Puskás Akadémia fegyelmezetten védekezett, és otthon tartotta a bajnoki pontokat. Sajnos aki eladta a labdát, később védekezési hibát is elkövetett, ráadásul még akkor is volt lehetőségünk a mentésre, amikor a hazaiak a kapunk elé lőtték a labdát. Nem mondom, hogy mi vagyunk a jobbik csapat, de az is biztos, hogy ezen a napon jobban játszottunk ellenfelünknél."

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 1., szombat
18.00 Újpest FC–Békéscsaba 2–0
Németh Ádám
18.00 Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Solymosi Péter
18.00
Haladás–MTK 2–2
Berke Balázs
18.00
DVTK–Videoton 1–2 Iványi Zoltán
20.30 Vasas–FTC 0–2 Kassai Viktor
Augusztus 2., vasárnap
18.00 Bp. Honvéd–DVSC-Teva Andó-Szabó Sándor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 7–1 +6 9
2. Újpest FC 3 2 1 5–1 +4 7
3. Budapest Honvéd 2 2 3–1 +2 6
4. Paksi FC 3 1 1 1 4–1 +3 4
5. DVSC-Teva 2 1 1 4–3 +1 4
6. MTK Budapest 3 1 1 1 4–4 0 4
7. Puskás Akadémia FC 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Videoton FC 3 1 2 2–3 –1 3
10. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–6 –2 3
11. Vasas FC 3 3 2–7 –5 0
12. Békéscsaba Előre 3 3 2–9 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik