Bundesliga 2.: aláírt a Pécsről érkező középpályás

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 12:59
Tegnap már beszámoltunk arról, hogy a Pécsről távozó nigériai futballista, Eke Uzoma csatlakozott a német másodosztályú Sandhausenhez, és azóta már a féléves szerződését is aláírta a klubnál.

„Eke Uzoma aláírta a nyárig szóló szerződését a német Sandhausennél. Ez jó lehetőség számára, hogy ismét megmutassa magát Németországban, ahol már korábban is futballozott. Amennyiben ismét bizonyítani tud, úgy nyáron biztosan meglesz az esélye, hogy még erősebb csapathoz szerződjön, de ha elégedettek lesznek vele, akkor persze az sem zárható ki, hogy hosszabb távra is a Sandhausenhez igazol” – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t a játékost képviselő AFCK menedzseriroda részéről Kovács Bálint játékosmegfigyelő-menedzser. Kovács Bálint játékosmegfigyelő-menedzser.

A PMFC-vel szerződést bontó Uzoma számára nem lesz ismeretlen a német közeg: korábban volt az 1860 München, az Arminia Bielefeld és a Freiburg játékosa is. A védőként és középpályásként bevethető labdarúgó már együtt készül Törökországban edzőtáborozó új csapatával.

A Sandhausen 19 forduló után a 9. helyen áll a Bundesliga 2.-ben, négy pontra a feljutási osztályozós helytől.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – lejárt a kölcsönadási szerződése)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gaál Miklós (Kozármisleny), Djordje Jocsics (szerb, ?), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Eke Uzoma (nigériai, SV Sandhausen – Németország)
Kiszemeltek: Carlos Indiano (spanyol, Albacete Balompié)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik