Bódog Tamás: A Puskás Akadémia sem tudja, hogyan nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 12:34
null
Bódog Tamás szerint Pintér Attiláék sem tudják, hogyan verte meg a PAFC a DVTK-t, de a felcsútiak szakvezetője aligha ért egyet ezzel (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 16. fordulója után is csokorba szedtük a vezetőedzők értékeléseit. Lássuk a mestermérlegeket Újpesttől Felcsútig, Debrecentől Paksig.

 

ÚJPEST–BP. HONVÉD 2–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest FC vezetőedzője: – A közelmúltban játszottunk a Honvéddal felkészülési meccset, ott volt hasonló légkör és hangulat. Ez a csend nem illik a futballhoz, nem tudjuk megszokni, de ez nem lehet kifogás. Különösen az első félidőben voltunk jobbak, vezetést szereztünk, és megannyi ziccert dolgoztunk ki. Aztán a második félidőben a szerencse is mellénk állt azzal az érdekes góllal… A Honvéd ellen mindig nehéz meccseket játszunk, Davide Lanzafame kitűnő játékos, holland kollégám pedig szerintem remek munkát végez. De ezúttal jobbak voltunk, a csapat nagyon küzdött, és megérdemelten nyert.

ERIK VAN DER MEER, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – A jobbik csapat nyert. Nekünk nem ment, ráadásul nagyokat hibázva gólt is ajándékoztunk az ellenfélnek. Szűkösek a lehetőségeink, Deák Istvánt kénytelen voltam beállítani hosszú kihagyás után. Az Újpest a két szélen bontotta meg a védelmünket, nehezen találtuk az ellenszert. A potya gólról az a véleményem, van ilyen. Davide Lanzafame hibázott a kezdőkörben, Gróf Dávid pedig a kapunk előtt. Három pontot érő találat volt, de az Újpest nem csak ezért és ezzel győzött ellenünk.

PAKSI FC–FERENCVÁROS 0–2

CSERTŐI AURÉL, a Paksi FC vezetőedzője:
– Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, a Ferencváros egy fokozattal gyorsabb volt, gyorsan rúgott is egy gólt, majd rúghatott volna még egyet, még kegyes is volt hozzánk. A huszadik perc után viszont átvettük a meccs irányítását, némi túlzással azt is mondhatnám, hogy jól futballoztunk, gólt azonban nem tudtuk szerezni. El kell ismernem, megérdemelten nyert a Fradi. A pontosabb és talán a bátrabb játék hiányzott, valamint a jó döntések a tizenhatoson belül. A jobbhátvédünk három méterről fejelt az üres kapu mellé – ez a pontosság hiánya. Az utolsó percben ziccerhelyzetben nem kapura fordulunk, hanem sarkazunk – ez a jó döntés hiánya. Kellenek a bravúrok, ez egyértelmű. A lehetőségeink most is megvoltak, de nem éltünk velük. Persze nem adjuk fel. Csak több hit kell.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Nem volt érdemtelen a győzelmünk. Igaz, nem volt jó a meccs, nagyon hektikus volt a játék. A Ferencvárostól elvárják, hogy fölényben játsszon, de ez nem olyan egyszerű egy mélyen védekező csapat ellen. Szóval, ha vezetünk egy góllal, nem lenne szabad hátradőlnünk, hanem ellenkezőleg, nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy nyerni akarunk. Böde Dániel amikor lejött a pályáról, azt mondta, úgy érezte, mintha késsel megszúrták volna a combját. Szomorú voltaképpen csak emiatt vagyok, mert annak azért örülök, hogy a hozzáállás rendben volt, ráadásul nem kaptunk gólt. Pakson sok csapat megszenved – mi nyertünk. Elvesztettem a hangomat, ezért irányította a pálya széléről Máté Csaba a csapatot. Aki ismer, tudja, az első perctől az utolsóig ezer fokon égek a meccseken, de most az orvos azt mondta, kíméljem a hangszálaimat, máskülönben a következő három éjszakát álmatlanul töltöm.

DVSC–VIDEOTON 2–5


HERCZEG ANDRÁS, a Debreceni VSC vezetőedzője: Érdekes mérkőzés volt. Nem jellemző, hogy ilyen sok gólt kapunk. Lehet, furcsán hangzik – az ember a kispadról másként látja –, de véleményem szerint a harmadik gólig kifejezetten jól játszottunk. A csapatot nem érheti szemrehányás. Hátul voltak fegyelmezetlenségek, ez eddig nem volt jellemző ránk, de néha előfordulhat ilyen is egy csapat életében. Hátrányban voltunk, mégis nagy elánnal játszottunk. Én mindig izgalmasabbnak látom a meccseket a kispadról, de ez valóban kimondottan jó találkozó volt. Nagy volt az iram, helyzeteket is láthattunk, a nézők jól szórakoztak. Sajnálom, hogy nem sikerült a bravúr, de nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene.

MARKO NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: – Kezdjük azzal, hogy nagyon jó mérkőzés volt. A Debrecen remekül összerakott csapat, ezért is tartom nagy tettnek, hogy a DVSC pályáján lőttünk öt gólt. Ugyanakkor ezzel a sikerrel nem lehetünk megelégedettek, azaz máris a Paks elleni mérkőzésre kell összpontosítani. Izgalmas lesz a bajnokság, de ezúttal megmutattuk, a labdarúgás nem egyéni sportág. Négy játékosunk hiányzott, de ez nem okozott gondot, vannak még nagyszerű futballistáink. Géresi Krisztián jól kezdte a szezont, amelyet követően kisebb krízisbe került – inkább mentális, mint fizikai okból. Sokat dolgozott, egyre több játékpercet kapott, ezen a mérkőzésen is kihagyott egy helyzetet a találkozó elején. De a futball ilyen, ha harcolsz, ha küzdesz, a siker sem marad el.

PUSKÁS AKADÉMIA–DVTK 1–0

PINTÉR ATTILA, a PAFC vezetőedzője: – Az első félidőben is vezetést szerezhettünk volna, és miután a második félidőben létszámfölényt alakítottunk ki a középpályán, már kevésbé érvényesült a DVTK agresszív stílusa. Magabiztosabban játszottunk, többet járattuk a labdát, és bár a gól után a vendégek egyenlíthettek volna, nekünk is megvolt a lehetőségünk, hogy növeljük az előnyünket. Játékosaim küzdőképességből, akaratból és taktikai fegyelemből is jelesre vizsgáztak. Ez döntött. A tizenkét csapatos élvonalban minden győzelem sokat számít, bármelyik együttes kerülhet rossz sorozatba. Nem volt könnyű a sorsolásunk, és ne feledjük el, hogy továbbra is alakuló csapat vagyunk. Ebben az idényben a bennmaradás a cél, merészebb célokat a következő szezontól tűzhetünk ki. A győzelem igazi csapatmunka volt, mindenki kivette belőle a részét, ahogy Hegedüs Lajos is, akire eddig is lehetett számítani.

BÓDOG TAMÁS, a DVTK vezetőedzője: – Fájdalmas vereség volt, szerintem a Puskás Akadémia sem tudja, hogyan nyerte meg a meccset. Rengeteg helyzetet rontottunk el, de a futball azért is szép, mert nem mindig a jobbik csapat nyer. Játékosaim hozzáállásával elégedett lehetek, mindent beleadtak, ám a kapu előtt megint rossz döntéseket hoztak. Azt szokták mondani, hogy ha a vereségekből tanul a csapat, erősebb és okosabb lesz. Csak az a baj, hogy már túl sokat tanultunk. Minden edzésen gyakorlunk, de a meccshelyzetet nem lehet modellezni. A játékos hiába rúgja be hét közben a helyzetet, ha hétvégén, nyomás alatt nem tud a kapuba találni. Ez talán minőségbeli problémát jelent, ugyanakkor ahhoz, hogy ziccert hibázzunk, helyzetbe kell kerülni. Hála istennek, több lehetőséget is kialakítunk, csakhogy nagyon rossz százalékban használjuk ki azokat.

BALMAZÚJVÁROS–HALADÁS 2–1

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Az első félidei játékkal nem voltam elégedett, de a másodikban már az történt, amit elterveztünk. Az nyomta rá a bélyegét az első félidőre, hogy eltávolodhatunk a kiesőzónától. Amiket a szünetben mondtam, nem hiszem, hogy bármelyik irodalomkönyvbe is bekerülne. Sőt az alany és az állítmány sem mindig stimmelt, de a fontos az, hogy a játékosok megértették, sőt ráéreztek arra, hogyan kell futballozni. A felkészülést zavarta a vasi edzőváltás, hiszen kidolgoztam a taktikát, aztán a kukába dobhattam a jegyzeteimet. Kijelenthető, hogy ezt a meccset nem a taktikai húzások, hanem a jobb erőnlét döntötte el.

MICHAL HIPP, a Haladás vezetőedzője: – Hét edzésünk volt, ezalatt az idő alatt képtelenség lett volna az erőnléti fejlesztésre fektetni a hangsúlyt. Sokkal inkább taktikai és technikai elemek szerepeltek a programban. De láttam én is, a negyvenedik percre elfogyott a levegő… Az erőnlét fejlesztéséhez idő kell. Ám mert hiszek a munkában, azt hiszem, a téli szünet után már az erőnlét terén sem lesznek gondjaink. A vereség ellenére kaptam olyan visszajelzéseket a csapattól, amelyek derűlátással töltenek el. Az első félidőben pontosan úgy történt minden, ahogy azt elterveztük és megbeszéltük. Ha a taktika és a technika megfelelő erővel párosul, megmenekülhet a csapat a kieséstől.

MEZŐKÖVESD–VASAS 3–3

KUTTOR ATTILA
, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Mindent megtettünk a győzelemért, jobban futballoztunk, mint a Vasas, több helyzetünk volt, a végén is volt két meccslabdánk, de sajnos nem tudtuk bevinni a döntő csapást. Sokat tettünk a győzelemért, de ezek szerint a futball istenei azt akarják, hogy még többet tegyünk. Rajtunk jelen helyzetben csak a három pontok segítenek. Háromszor is vezettünk, de sajnáljuk, hogy egyszer sem tudtuk megőrizni az előnyünket. Sok minden lejátszódik a játékosok fejében egy-egy helyzetnél. A gyorsan kapott egyenlítő góloknak nyilván mentális okai lehetnek, de sok más egyéb is. Ám nem tudom hibáztatni játékosaimat, mert olyan teljesítményt nyújtottak, amilyen nem a kieső csapatokra jellemző.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Klasszikusan olyan találkozó volt, amilyet szeretnek a szurkolók – az edzők viszont kevésbé. Ha hat gól születik egy meccsen, az jelzi azt is, hogy bőven van probléma. Örömteli, hogy a csapat nagy lelki erőről tett tanúbizonyságot a háromszori egyenlítéssel. A Mezőkövesd is mindent megtett a győzelemért, a végén is volt még nagy helyzete, így talán mi örülhetünk jobban a döntetlennek. Ebben a szoros bajnokságban az egy pontot is meg kell becsülni. Vít Benes már több napja teljes értékű edzésmunkát végzett, és mivel vállalta a játékot, úgy ítéltem meg, ott a helye a csapatban. Sohasem értékelem a nyilvánosság előtt egy-egy játékosom teljesítményét, most sem teszem – reagált a szakember a cseh védő teljesítményét érintő kérdésre is.


NB I, 2017–2018, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 18., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM

Újpest FC–Bp. Honvéd 2–1

Budapest, Szusza-stadionBognár Tamás
Zárt kapus mérkőzés

Mezőkövesd–Vasas 3–3

Mezőkövesd, Városi Stadion Szabó Zsolt
2430

Paksi FC–Ferencváros 0–2

Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
1643

Puskás Akadémia–Diósgyőr 1–0

Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
1516

Balmazújváros–Haladás 2–1

Balmazújváros, Városi StadionKassai Viktor
1177
Debreceni VSC–Videoton 2–5Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
3169
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 16 10 5 1 38–18 +20 35
2. Ferencvárosi TC 16 10 5 1 32–14 +18 35
3. Debreceni VSC 16 7 4 5 26–19 +7 25
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 29–27 +2 25
5. Újpest FC 16 5 7 4 21–20 +1 22
6. Diósgyőri VTK 16 6 3 7 28–26 +2 21
7. Vasas FC 16 6 3 7 22–27 –5 21
8. Paksi FC 16 5 6 5 24–26 –2 21
9. Puskás Akadémia FC 16 5 4 7 21–25 –4 19
10. Balmazújváros 16 4 4 8 20–24 –4 16
11. Szombathelyi Haladás 16 3 2 11 13–31 –18 11
12. Mezőkövesd Zsóry FC 16 2 5 9 18–35 –17 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik