Böde, Diagne, Gyurcsó – őket kellene valahogy pótolni. De kikkel?

Vágólapra másolva!
2016.02.12. 17:51
null
Nektek csak néhány hétig kell nélkülöznötök a legjobb őszi gólvágótokat – mondhatná Nebojsa Vignjevics (balra) Thomas Dollnak (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtjának felvezetését a dobogón telelő három csapattal, a Ferencvárossal, az Újpesttel és a Videotonnal zárjuk. Érdekes egybeesés, hogy mind a három együttesnél a legeredményesebb gólszerzőket kell pótolni vagy helyettesíteni: a Fradinál – a tavaszi szezon első időszakában – a sérülése után lábadozó Böde Dánielt, míg az Újpestnél és a Videotonnál a télen távozó Mbaye Diagne-t, illetve Gyurcsó Ádámot.

 

TISCHLER AZ ÚJ NIKOLICS, DE FECZESIN AZ ÚJ GÓLGYÁROS; KLEINHEISLER NEM VESZTESÉG – VIDEOTON

A Videotonnál a téli átigazolási időszak kimondott feladata volt, hogy végleges megoldást találjon a klub a tavaly nyáron távozott csatár, Nikolics Nemanja pótlására. Több külföldi kiszemeltje is volt a fehérváriaknak, végül magyar labdarúgó, Tischler Patrik érkezett a Puskás Akadémiától. Nagy kérdés, mennyire jelent végleges megoldást, ugyanis csak kölcsönbe szerződött a Vidihez.

A centeren kívül a támadó középpályásként bevethető, a Ferencvárosnál az előző fél évben többnyire mellőzött Haraszti Zsolt érkezett még, aki korábban játszott már a fehérváriaknál. Az ő feladata lehet a szerződése lejártával a lengyel Pogon Szczecinhez igazoló, a házi góllövőlistát hét találattal vezető Gyurcsó Ádám pótlása.

Mondhatnánk, hogy nagy veszteség érte a Videotont a Werder Bremenhez szerződő Kleinheisler László távozásával is, csakhogy ez nem lenne igaz, hiszen a támadóra eddig sem számítottak ebben a szezonban Fehérváron, az ősszel csak a második kerettel edzhetett, és bajnokin nem léphetett pályára. A kiegészítő emberek közül az egy éve nagy reményekkel szerződtetett, de keveset mutató Mirko Ivanovszki és a 2009-ben U20-as vb-bronzérmes Szekeres Adrián is elszerződött.

A Videoton a gyenge kezdés után az ősszel érkező új vezetőedzővel, Horváth Ferenccel magára talált. Legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert a csapat, és szerdán 1–0-ra megverte idegenben a Fradit a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

A Vidi kilenc téli felkészülési mérkőzéséből csak kettőt veszített el, négyszer győzött, háromszor döntetlent játszott. A felkészülési időszak legeredményesebb játékosa Feczesin Róbert volt, az edzőmeccseken négyszer talált a kapuba, és az említett Magyar Kupa-meccsen is ő szerezte a Vidi gólját. Míg az „új Nikolics”, azaz Tischler két gólt jegyzett, mindkettőt a Siófok ellen.

A Videoton tavasszal a hazai meccseit a stadionja újjáépítése miatt Felcsúton játssza. Kovács Istvánék szombaton a tabellán egy hellyel előttük álló Újpesthez látogatnak. Utána fogadják a Pancho Arénában a Békéscsabát, majd ugyanott a felcsútiakkal, vagyis a Puskás Akadémia FC-vel mérkőznek meg.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Spanyolország (Oliva), január 13–22.; Ausztria (Bad Radkersburg), január 26–29.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 15., Spanyolország: A Spanyol Játékosok Szövetségének csapata–Videoton 0–1(Nego)
Január 17., Spanyolország: Union Berlin (német II.)–Videoton 0–1(Feczesin)
Január 19., Spanyolország: Kaiserslautern (német II.)–Videoton 0–0
Január 21., Spanyolország: Elche (spanyol II.)–Videoton 2–0
Január 27., Maribor: NK Maribor (szlovén)–Videoton 2–2 (Feczesin, Kovács I.)
Január 30.: Videoton–DVSC 3–1 (Kovács I., Lang, Feczesin)
Január 30.: Videoton–DVSC 1–2 (Paudits)
Február 3.: Videoton–Siófok 5–1 (Tischler 2, Feczesin, Géresi, Heffler T.)
Február 3.: Videoton–Ajka 0–0

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Haraszti Zsolt (FTC)
Kölcsönbe érkezők: Tischler Patrik (Puskás AFC)
Kölcsönből visszatérők:
Havasi Dániel (Dunaújváros PASE), Horváth Tamás (Puskás AFC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek:
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Mirko Ivanovszki (macedón, Boluspor – Törökország), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország), Szekeres Adrián (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók: Baksa Dénes (Siófok), Bognár Bence (Siófok), Gábor Péter (Siófok), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC), Paudits Patrik (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:



DIAGNE GÓLJAIT KELLENE PÓTOLNI, A LILÁK „RÉME” IS SOKAT TEHET EZÉRT – ÚJPEST


Az utóbbi hetekben kétszeresen is déjà vu érzésük lehetett az Újpest-szurkolóknak.

Egyrészt felsejlett bennük az egy évvel ezelőtti, téli átigazolási időszak, amikor a házi góllövőlistát vezető, nem mellékesen a Ferencváros ellen győztes gólt lövő Simon Krisztián távozott a Megyeri útról (a szélső a német 1860 Münchenhez szerződött), míg ezen a télen az ugyancsak házi góllövőlista-éllovas, a Fradi ellen szintén győztes találatot szerző Mbaye Diagne hagyta el a klubot.

Másrészt a nyári átigazolási időszakhoz hasonlóan most is úgy érezték a szimpatizánsok, hogy végre összeállt a csapat – emlékezhetünk, a tavalyi kiírás utolsó hét mérkőzését kivétel nélkül megnyerte az Újpest, és a most folyó bajnokság őszi szezonját is majdnem ugyanolyan jól zárta: az utolsó hét fordulóban hatszor győzött, egyszer ikszelt, s a tabellán feljött a második helyre –, ezért úgy gondolták, hogy együtt kellene tartani a keretet, és néhány jó igazolással még erősebbé válhatna az együttes.

Ám a tavaly nyári időszakhoz hasonlóan ezúttal sem sikerült teljesen együtt tartani a csapatot. Akkor – hogy csak a legjobb futballisták közül említsünk kettőt – Loic Nego és Asmir Suljic állt tovább, míg most a gárda leggólerősebb labdarúgója, az ősszel 11 találatig jutó Diagne vette a kalapját.

Mégsem lehet egy napon említeni a nyáron és a télen történteket. Fél évvel ezelőtt tucatnyi játékos távozott a Megyeri útról, és csaknem ugyanannyi érkezett, ebben az átigazolási időszakban viszont nem sokat változott a keret összetétele. Forró Gyula a több játéklehetőség reményében a Puskás AFC-hez szerződött (a válogatottban 2014-ben bemutatkozó balhátvéd Mohl Dávid érkezése és egy sérülés miatt háttérbe szorult, a bajnokságban mindössze négy találkozón lépett pályára az ősszel), Sallói Dániel rábólintott a Sporting Kansas City szerződésajánlatára, míg két fiatalt NB II-es csapathoz adott kölcsön az Újpest.

Ha Diagne nem távozik Újpestről, aligha szerződtetnek három támadót a lila-fehérek. Amikor kiderült, hogy a szenegáli csatárnak mehetnékje támadt (először Portugáliába, a Sportinghoz szeretett volna átigazolni, de nem sikerült megegyezni a lisszaboni klubbal), már kezdtek szétnézni a piacon az újpestiek, és megszerezték a macedón válogatott Viktor Angelovot. Rá nem befejező csatárként, hanem előkészítő szerepkörben számít a szakmai stáb, és Nebojsa Vignjevics azt mondta, hogy Angelov visszavont támadóként, a center mögött játszva remekül tudta volna segíteni Diagne-t.

Aztán amikor véglegesen eldőlt, hogy az afrikai származású gólzsák távozik (aláírt a kínai Tiencsin Tedához), lázas csatárkeresésbe kezdtek a lila-fehérek. Az átigazolási időszak hajrájában előbb a Vasassal szerződést bontó Lázok Jánossal egyeztek meg, aki az ősszel ugyan nem alkotott maradandót, de képességeit jól ismerik Újpesten is: a Paks labdarúgójaként 2013 márciusában négy gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban a 6–0-s vendégsikerrel végződő bajnokin. Ha úgy tetszik, a lila-fehérek „réme” érkezett most a klubhoz… Majd nem sokkal az átigazolási időszak lezárulta előtt kölcsönvették a Puskás AFC-től Lencse Lászlót, akitől azt várják, hogy legalább olyan eredményesen, gólerősen futballozik, mint a két évvel ezelőtti szezonban, amikor 15 találatig jutott az NB I-ben. Újpesten egyébként úgy tartják: nem valószínű, hogy egy játékosnak sikerül pótolni Diagne-t, de egységesebb csapatjátékkal meg lehet oldani a feladatot, ám ehhez az kell, hogy mindenki többet vállaljon a gólszerzés érdekében, már nem lehet arra várni, hogy majd a középcsatár megoldja…

Úgy tűnik, az újonnan szerződtetett labdarúgók beleillenek az Újpest stílusába, de mivel ketten is az utolsó pillanatokban érkeztek, kell egy kis idő, mire teljesen megszokják a csapat játékát. Ezért, no meg a felkészülési mérkőzéseken tapasztaltak miatt – a törökországi edzőtáborban mind a négy edzőmeccsét elveszítette az együttes – mondja azt Vignjevics mester, hogy még nem állt teljesen össze a kezdőcsapat. Ez abból a szempontból nem jó hír a lilák szimpatizánsainak, hogy meglehetősen nehéz az együttes sorsolása, hiszen az első három fordulóban a Videotonnal, az MTK-val és a Debrecennel kell megmérkőzni – nem kizárt, hogy „beragad” a tavaszi rajtnál az Újpest.

A főpróbának számító Magyar Kupa-mérkőzés eredménye viszont bizakodásra ad okot, az MK-negyeddöntőben még egy harmadosztályú ellenféllel szemben is dicséretes hét góllal nyerni. Messzemenő következtetéseket persze nem érdemes levonni a Tiszaújváros felett aratott 8–1-es sikerből, hangulatjavítónak és önbizalom-növelőnek viszont kifejezetten jól jött ez a győzelem.

AZ ÚJPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Antalya), január 18–30.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., Dunakeszi: Újpest–Monor 5–1 (Perovics, Balogh B., Bardhi, Kabát, Gere)
Január 20., Törökország: Wil (svájci II.)–Újpest 2–1 (Andrics – 11-esből)
Január 23., Törökország: Nürnberg (német II.)–Újpest 2–1 (K. Hazard)
Január 26., Törökország: Steaua Bucuresti (román)–Újpest 2–0
Január 29., Törökország: Carl Zeiss Jena (német IV.)–Újpest 3–0
Február 3.: Újpest–Szigetszentmiklós 1–0 (Angelov)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia), Lázok János (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Lencse László (Puskás AFC)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter, Gere Zoltán
Kiszemeltek:
Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NYUGODT TÉL, SOK KAPOTT GÓL, MI LESZ BÖDE NÉLKÜL? – FERENCVÁROS

Varga Roland és Busai Attila balesetén kívül nem sok izgalom volt a Fradi háza táján a téli felkészülés során. A zöld-fehér klub kölcsönadott néhány fiatalt, a harmadik számú kapus, Kurucz Péter távozott, ahogy a csak epizódszerephez jutó Haraszti Zsolt is. A kölcsönből visszatérő Holman Dávidra nem tartott igényt Thomas Doll vezetőedző, így a támadó Debrecenbe költözött.

Érkező csupán egy volt, a német U-válogatott hőse, a Werder Bremenben nevelkedő Florian Trinks. A 23 éves támadó középpályás Gerában született, és éppen Gera Zoltán, valamint Hajnal Tamás helyettese lehet, a két rutinos labdarúgóval ugyanis hosszú távon már nem számolhatnak a zöld-fehérek.

A felkészülést szokás szerint alacsonyabb osztályú csapat kiütésével kezdte a Fradi, majd szlovák ellenfelet győzött le, ám a német másodosztályú Paderborntól kikapott. A Wisla Kraków elleni ikszet követően két győzelemmel zárta a felkészülési meccseket, a Hajduk Split és a DVSC is szomorkodott ellene.

A téli időszak (és a szerdai, Videotontól elszenvedett vereség a Magyar Kupában) tanulsága, hogy a Ferencváros egyelőre nem tud mit kezdeni a Böde Dániel nélküli játékkal, és az előző öt meccsen kapott nyolc gólja is szokatlanul sok.

A bajnokságot a Békéscsaba otthonában kezdő Fradinak a bajnoki cím miatt azonban nem kell izgulnia, 18 pontos előnyét szinte biztosan nem adja le, az azonban egyáltalán nem mindegy, milyen formában és összetételben lesz a Bajnokok Ligája-selejtező idején.

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 20–30.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: FTC–Bonyhád 17–0 (Varga R. 3, Sesták 3, Busai 2, Lamah 2, Dragóner F. 2, Gera, Hajnal, Leandro, Csukics, öngól)
Január 16.: FTC–Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák) 2–0 (Nagy D., Kárász)
Január 23., Belek: Paderborn (német II.)–FTC 1–0
Január 26., Belek: Wisla Kraków (lengyel)–FTC 2–2 (Varga R., Nagy D.)
Január 29., Belek: Hajduk Split (horvát)–FTC 2–4 (Radó, Varga R., Trinks, Busai)
Február 4.: DVSC–FTC 2–3 (Lamah, Varga R., Radó)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Haraszti Zsolt (Videoton FC), Holman Dávid (DVSC), Kurucz Péter
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NB I – 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK
15.30
Honvéd–Haladás
ELHALASZTVA MTK–Paks
15.30 Békéscsaba–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
15.30 DVSC–Vasas
18.00Újpest–Videoton (Tv: M4 Sport)

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41– 8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. Debreceni VSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik