Benczés Miklós csúcsmeccsre, Détári Lajos futballünnepre készül

Vágólapra másolva!
2011.11.23. 16:43
null
Az ősszel a DVTK kilenc emberrel harcolt ki döntetlent az Üllői úton (Fotó: Mirkó István)
Nem csak Borsodban és a főváros kilencedik kerületében, Ferencvárosban várják nagyon az NB I utolsó, 2011-es bajnokiját, a DVTK–FTC ütközet nagy érdeklődésre tart számot. Ezúttal a Nemzeti Sport a két csapat szakmai munkájáért felelős edzőt, Benczés Miklóst és Détári Lajost kérdezte arról, miként készülnek a várhatóan kitűnő hangulatú mérkőzésre.

 

BENCZÉS MIKLÓS: CSÚCSMECCS LESZ EZ IS

Sokan kérik, hogy valamilyen furfanggal próbáljon jegyet szerezni a Ferencváros elleni vasárnapi mérkőzésre?
Hú, rengetegen... – felelte a DVTK vezetőedzője, Benczés Miklós. – Ismerősök és ismeretlenek egyaránt próbálkoznak, de nemcsak nálam, hanem a játékosoknál és a vezetőknél is. Az újságon keresztül is szeretném üzenni, reménytelen a helyzet, egyszerűen elfogytak a Fradi-meccs belépői. Gyorsan hozzáteszem, a diósgyőri szurkolókat nem csak a Ferencváros vendégjátéka mozgatja meg, ők elsősorban a saját csapatukra kíváncsiak, a DVTK-t szeretnék újabb győzelemhez segíteni.

– Milyen emlékei vannak a két csapat Üllői úti párharcáról? Vezetőedzőként mégiscsak az volt az első meccse Magyarország legnépszerűbb együttese ellen...
– Halványak, ugyanis arra a találkozóra még a második fordulóban került sor. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a zöld-fehérek stadionjában általában félelmetes a hangulat, azonban a hazai együttes akkoriban búcsúzott az Európa-ligától, közel nem volt telt ház, ráadásul Diósgyőrben azért hozzá lehet szokni a hangulatos meccsekhez. Sokáig futballoztunk szimpla emberhátrányban, és mert a találkozót kilenc emberrel fejeztük be, a megszerzett egy pontnak nagy értéke volt.

– Ha abból indulunk ki, hogy a DVTK jobb pozícióban van riválisánál, ráadásul hazai környezetben futballozhat, akkor nem kérdés, melyik csapat számít esélyesnek. Némileg árnyalja a képet, ha tudjuk, a Ferencváros az utóbbi öt fordulóban háromszor nyert és kétszer döntetlenre végzett.
– Rangadó előtt felesleges az esélyeket latolgatni. Nálam ugyanis nemcsak az számít csúcsmeccsnek, amikor az első helyezett játszik a közvetlenül mögötte elhelyezkedővel, hanem az az összecsapás is, amelyen két óriási szurkolótábor által támogatott együttes találkozik. Ha a futballban az alapján osztanák a pontokat, ki hogy áll, és mit játszott az előző fordulókban, akkor előre lehetne tudni, melyik párharcnak mi lesz a végeredménye – szerencsére erről nincs szó. Elemezzük az ellenfél futballját, megpróbáljuk úgy felépíteni a saját játékunkat, hogy az erényeink kerüljenek felszínre. Óriási jelentősége lesz annak is, a labdarúgók miként tudnak alkalmazkodni a várhatóan igen forró hangulathoz.

DÉTÁRI LAJOS FUTBALLÜNNEPRE KÉSZÜL

– Amikor játékosként nagy tétre menő mérkőzésre készült, hogyan kezelte az idegességet, mit tanácsolna annak a játékosának, akit megijeszt a légkör?
– Fiatalon nehezebben viseltem a terhet, aztán az évek során egyre rutinosabban kezeli az ember a várakozás nehéz perceit – mondta Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak – Tőlem mindig azt várták, hogy eldöntsem a meccset, szóval hamar megtanultam nagy nyomás alatt játszani. Emlékszem, amikor este nyolckor válogatott meccset játszottunk, az ebéd utáni csendes pihenő alatt vagy amíg az indulásra várt az ember a hotel halljában, nagyon lassan telt az idő, csak vánszorogtak a percek. Egy jó könyv vagy egy izgalmas film délután aranyat ért, de olyan is előfordult, hogy Kiprich Józseffel a kvarcóra stopperével játszottunk. Kitaláltuk, hogy mondjuk öt másodperc tizennégy századmásodpercnél kell megállítani az órát, és aki közelebb volt hozzá, az nyer. És aztán órákon át nyomkodtuk a stoppert – valami kellett, hogy múljon az idő.

– Stopperezéssel készülnek a vasárnapi meccsre?
– Nincs rá szükség. A hangulattal az Újpest elleni találkozónk előtt sem nagyon foglalkoztunk, és most sem kell ezt túlragozni. Balog Zoltán tizenhét éve játszott először az NB I-ben, most meséljem el neki, mi várható Diósgyőrben? Pontosan tudja. A légiósok szintén hozzászoktak az effajta légkörhöz, szóval azt hiszem, hogy ha az ember tisztességgel felkészül, jó fizikai állapotban van, akkor semmitől nem kell tartania – legfeljebb egy jobb ellenfél legyőzi. Szerintem a játékosok is örülnek annak, hogy szenzációs hangulatban futballozhatnak. Itt a remek alkalom, hogy megmutassuk, milyen tartásunk van, milyen sportemberek vagyunk.

– Mit szól a DVTK eddigi eredményeihez?
– Már az NB II-ben látszott, hogy stílusos támadófutballt játszó csapat a diósgyőri, és megvan az eredménye, ha egy edzőt hagynak nyugodtan dolgozni. Rutinos, jó játékosok alkotják a csapatot, Budovinszky Krisztiánnal, Halgas Tiborral, Lippai Ákossal korábban dolgoztam együtt, jól ismerem őket, ráadásul minőségi légiósokat igazoltak, akik a tapasztalatukkal, higgadtságukkal sokat segítettek a csapatnak. Ugyanakkor nem titkolom, nem védekezni, egy gól nélküli meccsen kiszenvedett pontért megyünk, hanem támadni, győzni akarunk, aztán a pályán eldől, kinek lesz jobb napja, ki a szerencsésebb. Gondolkodtam azon, hogy egy nappal előbb elutazunk, de aztán elvetettem az ötletet, nem akarom a megszokott ritmusból kiszakítani a futballistákat. Vasárnap az Albert-stadionban megebédelünk, aztán két és fél óra alatt odaérünk Diósgyőrbe.

Sok vendégszurkolót várnak, de a többség most nem a Fradiért szorít.
– Nincs ezzel semmi baj, a jó játékost csak motiválja ez. Nagy harc lesz minden labdáért, de nagyon bízom abban, hogy ütközet csak a pályán lesz, a nézőtéren, a stadionon kívül nem, nagyon szeretném, ha mindenki, aki kijön a meccsre, a sajátjait buzdítaná és a másikkal nem foglalkozna. Ha így lesz, akkor a vasárnapi mérkőzés igazi futballünnep lesz – én erre készülök.

kerdes=Tud-e a Ferencváros pontot vagy pontokat szerezni Diósgyőrben?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Tud-e a Ferencváros pontot vagy pontokat szerezni Diósgyőrben?
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik