Bekőék helyre tették magukat, Horváth és a sihederkori bulik tanulsága

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 09:01
Továbbra is nyeretlen a bajnoki címvédő Győri ETO az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, miután a 3. forduló rangadóján hazai pályán kapott ki a Ferencvárostól. A két döntetlen után első vereségét elszenvedő győriek mestere, Pintér Attila szerint jó mérkőzésen egy jól eltalált lövéssel szenvedtek vereséget, bár a lesszabály változása kapcsán maradt benne kérdőjel. A két győzelemmel rajtoló Kecskemét elszenvedte első vereségét, Bekő Balázs szerint mindezt helyre is teszi őket. A harmadik sikerét arató paksiak mestere, Horváth Ferenc szerint a szép kezdet még nem garancia a szép folytatásra, és ezt a véleményét sihederkori bulik párhuzamba állításával támasztja alá.
A szoros győri csatában a hajrá döntött az FTC javára (Fotó: Grnák László)
A szoros győri csatában a hajrá döntött az FTC javára (Fotó: Grnák László)

GYŐRI ETOFERENCVÁROS 12

PINTÉR ATTILA (a Győr vezetőedzője): – Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség. Nagyon kíváncsian várom a mérkőzés elemzését, mert szerintem egy egynél két olyan szituáció volt, bár talán az egyik még egy nullnál, ami véleményes, például amikor Besic a saját kezére fejelte a labdát. Nagyon kíváncsi leszek az új lesszabályra, mit mond ki, mert szerintem egy egynél szabályos gólt szereztünk. Tudtommal az új lesszabály azt mondja ki, ha kapura tartó lövés van, és az irányt változtat valakin, akkor az a mai szabályok szerint nem les. Lehet, hogy én értelmezem rosszul, akkor elnézést kérek, de én úgy gondolom, ha az egy egynél jogos gól volt, akkor nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. A második ferencvárosi gól egy nagyon szép találat volt, Jenner remekül eltalálta a labdát. Csapatom egy kettő után is mindent megpróbált annak érdekében, hogy kihozza ikszre a mérkőzést. Sajnos nem sikerült, többször is védett a kapus. Egy nagyon jó mérkőzésen szenvedtünk vereséget, bár mindig ilyen mérkőzések lennének az élvonalban.
RICARDO MONIZ (az FTC vezetőedzője): Újdonság volt a számomra, hogy a mérkőzés nagy részét a lelátóról kellett megnézzem. A mérkőzés előtt elég sok nehézségünk volt, például Somalia megsérült. Úgy döntöttünk, hogy Jenner kezd a jobb, Holman pedig a bal oldalon, ha ezek a játékosok gólt tudtak szerezni, akkor úgy látszik, jól döntöttünk. Dávidtól viszont hiányoltuk azokat a kreatív megoldásokat, amelyek megvoltak nála a Videoton ellen. Kevesebb lehetőségünk volt az első félidőben, mint szerettük volna. Tuijp és Böde Dani kicsit statikusak voltak az első félidőben, de Diallo beállítása után ez megváltozott, hiszen egy mozgékonyabb játékos került a pályára. Egy tehetséges játékosról van szó, és Böde Dani előtt is nagyobb terület nyílt meg, köszönhetően Diallo mozgásainak.

KTE-PHOENIX MECANO–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 2–6

BEKŐ BALÁZS (a Kecskemét vezetőedzője): Önbizalommal telve készültünk, de ilyen butaságokra egyszerűen nem lehet felkészülni. Nehéz ilyenkor mit mondani… Nem így terveztük ezt a mai napot. Megérdemelten nyert a Mezőkövesd. Most legalább helyre tettük egy kicsit saját magunkat. Néha abszolút ész nélkül futballoztunk. Talán a szívünk vitt előre bennünket, de a negyedik és az ötödik gól nem a létszámhátrányunktól függött, hanem olyan egyéni hibáink voltak, amik ezen a szinten megengedhetetlenek. Jól kezdtük a meccset, az első ziccer a miénk volt, de aztán… A második kiállítás után teljesen kipukkantunk, de ezen nem is csodálkozom. Ezek is mi vagyunk, nem kell minket eltemetni.
VÉBER GYÖRGY (a Mezőkövesd vezetőedzője):
Nem a további gólokat hiányoltam, hanem a jól megoldott szituációkat. Sokszor türelmetlenek voltunk, amikor két emberrel kevesebben volt az ellenfél, elkapkodtunk néhány megoldást. Természetesen mindez csak „részmunkaidős” elégedetlenség volt, összességében boldog vagyok. Az első gól nagyon fontos volt, egyfajta gátat szakított át a srácokban. Végre megszereztük az első győzelmünket, ráadásul nagy különbséggel. Egyenlő létszámban is vezetést szereztünk, és tizenegyest, kiállítást harcoltunk ki. Az első két mérkőzésen kikaptunk, de én akkor sem pánikoltam. Nem adtunk fel semmit, ahogy ezek után sem fogunk elszállni magunktól.

MVM-PAKS–PUSKÁS AKADÉMIA 4–1

HORVÁTH FERENC (a Paks vezetőedzője): Nagyon örülünk, hogy három meccsen kilenc pontot szereztünk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a bajnoki címre törő csapatokkal még nem mérkőztünk – igaz azokat is le kellett győzni, amelyekkel eddig összefutottunk. Meg aztán jól emlékszem rá, hogy amikor sihederként szombat este elindultunk a haverokkal bulizni, mindenki jó illatú, jól fésült, rendezett ruházatú volt. Aztán vasárnap hajnalban már alig ismertünk magunkra, és azt is megbántuk, hogy megszülettünk. Szóval a jó kezdet nem garancia a szép befejezésre. A meccs nagy részében jól játszottunk, és a kezünkre játszott az, hogy az ellenfél pont a kiállítás előtt szerkezetet váltott, mi pedig meglovagoltuk az esélyeinket.
BENCZÉS MIKLÓS (a Puskás Akadémia vezetőedzője): A Paks jól játszott, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Azt gondolom, hogy a korai gól ellenére nem kezdtünk rosszul, és a mezőnyben kimondottan ügyes dolgaink voltak, de nem voltunk kellően hatékonyak. A kiállítás után már egyértelműen a Paks akarata érvényesült, sajnos a hajrára szétesett csapatunk, ekkor már nem éreztem, hogy lenne esély újabb gólt szerezni.

LOMBARD PÁPAKAPOSVÁRI RÁKÓCZI 10

TÓTH BÁLINT (a Pápa vezetőedzője): Jól kezdtünk, sokáig a terveink szerint alakult a mérkőzés, megérdemelten jutottunk vezetéshez. Ezt követően azonban két védőt is elveszítettünk, nem tudtuk kompenzálni, így megbomlott a csapatjátékunk. Az ellenfél bátran jött előre, mi pedig nem használtuk ki a döntő lehetőségünket. Szenvedve, de nyertünk. A csapat egységét, erejét bizonyítja a győzelem, ez mindennél többről árulkodik.
PRUKNER LÁSZLÓ (a Rákóczi vezetőedzője): Az első két forduló vereségeinek hatása minden felkészítés ellenére meglátszott a csapaton. A kezdeti fázisban több apró és sajnos egy nagyobb hibát is elkövettünk, ez volt a következménye a kezdeti feszültségnek. Később már magunkra találtunk, mindent megtettünk, küzdöttünk, helyzeteink is adódtak. Sajnos nem sikerült kihasználni őket.

AZ ÁLLÁS
1. MVM Paks 3 3 8–3 +5 9
2. Lombard Pápa FC 3 2 1 3–1 +2 7
3. DVSC-Teva 2 2 8–1 +7 6
4. Videoton FC 2 2 4–0 +4 6
5. Ferencváros 3 2 1 4–4 0 6
6. Kecskeméti TE 3 2 1 7–8 –1 6
7. MTK Budapest 3 1 1 1 5–3 +2 4
8. Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Mezőkövesd 3 1 2 6–6 0 3
10. Újpest FC 2 1 1 3–3 0 3
11. Diósgyőri VTK 2 2 3–3 0 2
12. Győri ETO 3 2 1 4–5 –1 2
13. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–7 –4 1
14. Pécsi MFC 2 2 2–4 –2 0
15. Budapest Honvéd 2 2 1–4 –3 0
16. Kaposvári Rákóczi 3 3 2–10 –8 0
NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás 0–1 Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry 2–6 Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi 1–0
Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC 4–1 Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros 1–2 Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC (tv: Sport 2)
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd (tv: Sport 2)
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik