Az Üllői úton nyert először idegenben a Videoton

Vágólapra másolva!
2011.10.02. 17:59
null
Elek Ákosék (balra) eddig csak az Üllői úton tudtak nyerni idegenben (Fotók: Németh Ferenc)
A Videoton 1–0-ra győzött a Ferencváros ellen az Üllői úton a labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén. Az André Alves 14. percben fejelt góljával nyerő fehérváriak ezzel első győzelmüket szerezték meg idegenben ebben az idényben.

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT, AMELYBEN RENGETEG ÉRDEKESSÉGET, STATISZTIKÁT IS TALÁL.

A Diósgyőr debreceni ötgólos veresége után a Videoton számára az a tét a találkozón, hogy a képzeletbeli dobogó harmadik fokára ugrik-e tabellán, amihez mind a három pontra szüksége van.

Kassai Viktor sípjelére indult el a találkozó, és a hazaiak harcosan kezdték a mérkőzést, próbálták letámadni a Videotont.

Az FTC szurkolói nem fogadták túl szívélyesen a fehérváriakat
Az FTC szurkolói nem fogadták túl szívélyesen a fehérváriakat

A 8. percben egy rosszul hazafejelt labdára Jova Levente jött ki, és sikerült elütnie André Alves elől, aki nagyot esett, de a kapus nem ért hozzá.

A 10. percben Tóth Bence végzett el szabadrúgást, és a sorfalról levágódó labdára Mark Otten sprintelt, de Tomás Tujvel szerezte azt meg.

A 14. percben Walter Fernández vitte el a labdát Júnior mellett a jobb oldalon, aki testtel sem tudta megállítani, és az alapvonalról keresztbe ívelt. A hosszú oldalon érkező André Alves a kapuba bólintott. 0–1

A gól utáni percekben a hazaiak támadtak többet, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani, a vendégek védői a helyükön voltak.

A 27. percben Aleksandar Jovanovic vitte el a labdát a jobb szélen, miután Pölöskey Péter tette elé fejjel, és a kapu felé tört, majd beadott, de Tujvel a kapu fölé tenyerelte a veszélyesen csavarodó labdát.

Az első félórában többnyire a mezőnyben zajlott a játék, a vezetést szerző Videoton a gól előttin kívül nem sok komolyabb helyzetet alakított ki, ahogy a zöld-fehérek sem. Détári Lajos csapata valamennyivel több támadást vezetett.

A 36. percben bal oldali szabadrúgást követően Martin Klein próbált kapura fejelni, de a labda fölé ment – talán a turbán miatt, amelyet, Ottenhez hasonlóan, egy összefejeléskor bekövetkezett sérülés miatt tettek a fejére.

A 41. percben Jovanovic vitte el a labdát a jobb szélen, majd középre ívelt, ahol a helyezkedő Héctor Morales elől tisztázott Marco Caneira, majd az újabb próbálkozásnál a földről későn felpattanó argentin támadó lesen volt.

Az első félidőben többnyire a mezőnyben zajlott a nem túl látványos, küzdelmes játék. A Videoton kihasználta egyetlen komolyabb helyzetét, míg a Ferencváros próbálkozott az egyenlítéssel, de nem tudott igazán veszélyes lenni a vendégek kapuja előtt.

Nagy volt a küzdelem
Nagy volt a küzdelem

A szünet utáni pillanatokban a Videoton veszélyes akciókat vezetett. Előbb Jova tisztázott szépen a vendégek támadói elől, majd nem sokkal később Nikola Mitrovics veszélyes, 18 méterről leadott szabadrúgását ütötte ki a fiatal kapus.

Pölöskey bal oldali beadást követően próbált a kapura csúsztatni, de a labda kissé mögé jött, így a próbálkozása fölé ment.

Tujvel több nagy védést is bemutatott
Tujvel több nagy védést is bemutatott

Az 54. percben Júnior veszélyes helyen veszített labdát, és Caneira próbált középre passzolni Tóth Balázs passza után a tizenhatos jobb oldaláról, de végül tisztáztak a hazai védők. Az akciót követően a fehérváriak jöhettek szöglettel, és Jova csak épphogy bele tudott érni a labdába, amely a hosszú oldalon helyezkedő Alves elé került. A brazil csatár átvétel után a bal kapufa mellé durrantott.

A 61. percben a másik oldalon is ígéretes lehetőség adódott, de Oláh Lóránt fejese nem találta el Tujvel kapuját Maróti Béla pontos jobb oldali beadása után.

A 63. percben Elek Ákos szerezte meg a labdát Tóth Bencétől, és Alveshez passzolt, aki a tizenhatos jobb oldaláról tüzelt, de a labda Jova kapuja fölé szállt.

A 70. percben szögletet végzett el a Videoton, és Jovanovic kifejelte a labdát, de az Evandro Brandao elé került, aki igazítás után lőtt, és a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A 74. percben Oláh Lóránt jó csel után a tizenhatos jobb oldaláról próbálta meg átemelni a labdát Tujvelen, de a szlovák kapus – épphogy – elérte a labdát, és az ellentámadásból Alveshez került a labda, aki a tizenhatos vonalától megpróbált a kapu bal oldalába tekerni, de a labda a kapufát súrolva ment mellé.

A 82. percben a csereként pályára lépő Nemanja Nikolics került helyzetbe, de Jova tisztázott az André Alves helyét elfoglaló támadó elől.

A hajrában nem született gól, így a címvédő Videoton az FTC elleni sikerrel szerezte meg első győzelmét idegenben ebben a szezonban, és a harmadik helyen áll a tabellán, míg Détári Lajos csapata az utolsó előtti.

DOLGOZUNK TOVÁBB - DÉTÁRI
DÉTÁRI LAJOS: NEM ESÜNK KÉTSÉGBE

Détári Lajos, a zöld-fehérek szakmai igazgatója a meccs után elmondta, nem esnek kétségbe a vereség után, és a szakember Carlos Tévez szerződtetésével viccelődött.

„Jó mérkőzést játszottunk, sajnos az ellenfél az első helyzetéből gólt szerzett, utána többet birtokoltuk a labdát, de ezúttal sem tudtunk gólt szerezni. Nem esünk kétségbe, megyünk tovább, most jön két hét szünet, remélem, hogy a sérültjeink felépülnek, és újult erővel folytatjuk majd a bajnokságot" – olvasható Détári Lajos nyilatkozata az ftc.hu-n.

A szakember arra az újságírói kérdésre, hogy terveznek-e támadót szerződtetni, viccesen ennyit mondott: „Tévez szabadon igazolható, megpróbáljuk elhozni..."

FERENCVÁROS-VIDEOTON 0-1

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
FERENCVÁROS–VIDEOTON 0–1 (0–1)
Gólszerző: André Alves (14.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC119226–8+1829
2. Győri ETO FC1191121–7+1428
3. Videoton1162317–7+1020
4. Bp. Honvéd1161421–13+819
5. Pécsi MFC1154218–19–119
6. DVTK1153316–15+118
7. Kecskeméti TE1144318–16+216
8. Lombard Pápa1143411–110 15
9. Szombathelyi Haladás1142512–16–414
10. Paksi FC1135322–25–314
11. BFC Siófok112549–10–111
12. Vasas1125412–16–411
13. Kaposvári Rákóczi1116414–20–69
14. Újpest FC1122713–19–68
15. Ferencváros111286–14–85
16. ZTE FC11387–27–203
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik