Az őszi bajnoki címért játszik a Videoton az FTC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 13:29
null
2013 végén az FTC győztesen távozott a Sóstói Stadionból (Fotó: Veres Viktor)
Tizenegyedik hazai mérkőzésére készül a Videoton FC a szezonban, az ellenfél a Ferencváros – a rangadón a Vidi bebiztosíthatja azt, hogy az élen telel. Ehhez az MTK veresége miatt „csak” győznie kell – egy Videoton-siker három pontja hétpontos előnyt jelentene a tabella élén. Az NB I 15. fordulóját a Győri ETO–DVSC-Teva presztízsmeccs zárja.

 

AZ ŐSZI BAJNOKI CÍM IS TÉT: VIDEOTON–FTC

Négymeccses bajnoki veretlenséggel érkezik a Ferencváros a Sóstói Stadionba. A Bp. Honvéd elleni, előző fordulóbeli FTC-sikerben fontos szerepet játszott Roland Lamah, aki reméli, Székesfehérvárra is át tudja menteni a jó formát.

EZT VÁRJÁK AZ EDZŐK
Joan Carrillo (Videoton): „A Ferencváros az egyik legnagyobb klub Magyarországon, ezen kívül nagyon sok szurkolója van a csapatnak, és elismerésre méltó a zöld-fehérek történelme is. Az edzőjük, Thomas Doll is nagyszerű szakember, aki új elképzeléseket is magával hozott a magyar mezőnybe. A Ferencvárosnál nap mint nap keményen dolgoznak azért, hogy folyamatosan fejlődjön a csapat. Biztos, hogy nehéz meccs vár ránk, és abban is biztos vagyok, hogy mindkét csapat győzelemre fog játszani. Mi ezen a héten is rengeteget dolgoztunk azért, hogy vasárnap győztesen hagyjuk el a pályát. A megszokottnál is jobban akarunk nyerni, hiszen tudjuk, hogy mennyire fontos a szurkolóink számára is ez a rangadó.” (vidi.hu)
Thomas Doll (FTC): „A Videotonnak számtalan jó meccse volt már az idén, nagyon jó csapat, amely joggal van a tabella élén. A fehérváriak erősek a védekezésben, jók a kontratámadásaik, és játékosaik egyénileg is kiemelkednek, bátran felvállalják az egy az egy elleni helyzeteket. A legjobb teljesítményünket kell nyújtani, hogy győzzünk Székesfehérváron. Várjuk már a találkozót, készen állunk a Vidire.” (fradi.hu)

„Az előző fordulóban, a Honvéd ellen góllal és gólpasszal segítettem csapatomat, célom, hogy a jövőben minél többször nyújtsak hasonló teljesítményt. Nagyon kellett az önbizalmamnak az a találkozó, hiszen kisebb sérüléssel érkeztem a klubhoz, nem tudtam megmutatni, mit tudok valójában. Képtelen voltam segíteni a csapatnak, ám úgy érzem, kezdem visszanyerni korábbi formámat. Minél többet játszom, annál jobb leszek, célom, hogy a közeljövőben már azt a Roland Lamah-t láthassák, aki a spanyol élvonalban szerepelt” – mondta Lamah a Nemzeti Sportnak.

„Erős csapattal találkozunk vasárnap, amely remekül szerepel hazai pályán, egy percre sem lankadhat a figyelmünk. A legfontosabb, hogy ne féljünk a rangadótól, hanem élvezzük minden másodpercét. A kiélezett, éles meccseken a legjobb pályára lépni, biztos vagyok benne, hogy a Videoton ellen is ilyen találkozó vár ránk. Formánk alapján bízhatunk a pontszerzésben, de csak akkor járhatunk sikerrel, ha végig higgadtak maradunk, és a saját játékunkat nyújtjuk.”

Az elmúlt két szezonban a Ferencváros győztesen távozott a Videoton otthonából, kérdés, vasárnap megszakad-e a fehérváriak rossz sorozata. A hazaiak csapatkapitánya, Sándor György Vidi-siker mellett látványos rangadóban reménykedik.

„Remélem, élvezetes meccset láthatnak a nézők, amely nemcsak a nevében lesz rangadó, és a kivárásra alapuló játék helyett a támadások dominálnak. A Fradiban több remek labdarúgó szerepel, döntő lehet, ki tudja ráerőltetni elképzeléseit a másikra. Akárcsak mi, a zöld-fehérek is szeretik birtokolni a labdát, így nem védekezésre berendezkedő ellenfélre számítok. Sok múlhat a válogatottban szereplő játékosaink formáján, továbbá a helyzetkihasználásunkon.”

A Videotonnak nagyon fontos lenne, hogy minél több pontot gyűjtsön be még az ősz folyamán, és ne hullajtson további pontokat otthon (eddig csak a DVSC tolt ki a fehérváriakkal), hiszen a csapat több bajnokija pályaválasztói jogát is felcserélte, így tavasszal már csak négyszer játszik hazai pályán. A tavaszi Nyíregyháza, Haladás, Pécs és Kecskemét elleni hazai meccseken kötelező lenne a győzelmek begyűjtése – viszont a Vidi mindegyik rangadóját idegenben kell, hogy megvívja. Az első számú bajnokesélyesnek így még marad munkája a tavaszra – még ha most biztosítja is az őszi bajnoki címet.

ÉRDEKESSÉGEK

♦ Nyolcvannégy alkalommal csapott össze az élvonalban a két csapat eddig. Az örökmérleg a Fradinak kedvez, fehérvári szempontból felírva: 22–23–39. A Sóstói Stadionban 10–16–16 a mérleg. Bajnoki meccsen először 1968-ban találkozott a két csapat.

♦ A vidi.hu statisztikai összegzője szerint amióta Nikolics Nemanja a Videoton játékosa, minden idényben betalált a Ferencvárosnak legalább egyszer. A góllövőlistát fölényesen vezető válogatott csatár a Videoton FTC elleni örök-góllövőlistáján már a negyedik helyen áll Tieber László és Szabó József (9-9), illetve Horváth Ferenc (7) után – öt találattal. A Ferencváros legeredményesebbje Lipcsei Péter (11 gól).

♦ Az FTC 2004 augusztusa és 2012 októbere között nem tudott nyerni a Videoton otthonában, azóta viszont kétszer is (1–2, 2–3).

♦ A Videoton 10 mérkőzést játszott otthon ebben az évadban, ki is használta, hogy minden más csapatnál többet szerepelt pályaválasztóként: 27 pontot szerzett a Sóstói Stadionban, ezzel természetesen vezeti az NB I hazai eredményességi listáját. A Ferencváros a 4. legjobb mérleggel (3–1–4) rendelkező csapat idegenben.

♦ A Ferencváros megőrizte veretlenségét legutóbbi négy bajnokiján. A Videoton legutóbbi három bajnokiján veretlen, gólt sem kapott – igaz, a KTE ellen nem is szerzett, ez volt a szezonban az első eset, hogy lenullázták a Vidit.

♦ A zöld-fehérek még nyeretlenek a nagy idegenbeli rangadóikon a szezonban: kikaptak az MTK-tól (2. a tabellán), az Újpesttől (5.) és a Diósgyőrtől (4.) (mindegyiktől 2–1-re), a Debrecen (7.) otthonában 2–2-re végeztek.

♦ A Ferencváros idegenbeli védekezése nem az igazi: az FTC legutóbbi öt, vendégként megvívott mérkőzése mindegyikén két gólt kapott.

♦ A Videoton már biztos elsőként fordul fél távnál, hiszen a forduló előtt négy pont volt az előnye az üldöző MTK előtt. Mivel az MTK szombaton kikapott a Diósgyőrtől, az is biztos, hogy egy Videoton-győzelem hétpontos vezetést, így őszi bajnoki címet és élen telelést eredményez.

GYŐRI ETO–DVSC

A fordulót Győrben az ETO–DVSC mérkőzés zárja: a legutóbbi két szezon bajnoka ebben az idényben csak a középmezőnyben küzd. Mindkettő öt mérkőzés óta veretlen az NB I-ben. A Loki győzelmével megelőzné az Újpestet (és elképzelhető, hogy a Ferencvárost is – ez a Videoton–FTC rangadó eredményétől függ), az ETO pedig feljöhetne egy siker esetén a táblázat első felébe.

ÉRDEKESSÉGEK

♦ Viszonylag kevés a valószínűsége, hogy az előző idény második és első helyezettje ebben a szezonban ismétel, elvégre a forduló előtt a Győri ETO a 8., a DVSC-Teva a 7. helyről várta a rangadót. Ez a 80. bajnoki mérkőzés a két legeredményesebb fővároson kívüli élvonalbeli klub között.

♦ Az örökmérleg nagyon kiegyenlített, minimális ETO-fölénnyel: 80 mérkőzésen 28–25–26.

♦ A DVSC-nek sokáig ETO-fóbiája volt a Rába partján, az 1994–95-ös idényig ugyanis egyszer sem nyert bajnokit Győrben. A győri mérleg: 20–11–8 a hazaiak javára. A legutóbbi Loki-siker 2012-ben született meg (1–2), azóta háromból hármat nyert meg az ETO Parkban a házigazda – kapott gól nélkül.

♦ Erdős József a mérkőzés játékvezetője, akinek a bíráskodása mellett ebben a szezonban még gólt sem szerzett az ETO (Pakson 2–0-s vereség, Pápán 0–0).

♦ Mindkét csapat ötös bajnoki veretlenségi sorozatban van. Az ETO-t legutóbb október 3-án a Puskás Akadémia győzte le, a DVSC pedig legutóbb szeptember 27-én, a Paks otthonában maradt alul.

LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 21., péntek
19.00 Kecskeméti TE–Újpest FC 2–0Kassai Viktor
November 22., szombat
14.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0–2Szabó Zsolt
16.00
Dunaújváros PASE–MVM-Paks 1–0Andó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás 1–0Németh Ádám
18.00Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC 4–0
Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–1Pintér Csaba
November 23., vasárnap
16.30Videoton–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 12 1 1 31– 5 +26 37
2. MTK Budapest 15 11 4 21–13 +8 33
3. Diósgyőri VTK 15 8 5 2 25–17 +8 29
4. MVM-Paks 15 7 5 3 23–11 +12 26
5. Újpest FC 15 6 7 2 14–10 +4 25
6. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
7. Debreceni VSC-Teva 14 6 4 4 18–11 +7 22
8. Kecskeméti TE 15 6 4 5 16–15 +1 22
9. Győri ETO FC 14 5 4 5 21–18 +3 19
10. Puskás Akadémia FC 15 5 3 7 17–20 –3 18
11. Nyíregyháza Spartacus FC 15 4 2 9 17–21 –4 14
12. Lombard Pápa FC 15 3 5 7 8–22 –14 14
13. Budapest Honvéd 15 3 3 9 12–20 –8 12
14. Dunaújváros PASE 15 3 4 8 14–28 –14 12
15. Pécsi MFC 15 2 4 9 14–30 –16 10
16. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 5–22 –17 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik