„Az NB I középmezőnyéhez nincs szükség légiósokra”

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2010.11.02. 19:54
null
Böde Dániel (balra) és társai győzelemmel távoztak Újpestről (Havran Zoltán – archív)
A Paksi FC vasárnap 3–2-re győzött Újpesten, és ezzel az ötödik helyen áll a labdarúgó NB I-ben. A tolnaiak ügyvezetője, Haraszti Zsolt szerint a csapat kerete elég erős ahhoz, hogy klubtörténeti sikert érjen el, és a legjobb tízben fejezze be a szezont. A sportvezető a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, céljaik eléréséhez továbbra sem látja szükségét légiósok szerződtetésének.

A Paksi FC-t a szezon kezdetén sokan előre leírták, Tököli Attila távozása után a bennmaradásért küzdő együttesek közé sorolták, ám a gyenge kezdés (négy meccsen két szerzett pont) után a tolnaiak rácáfoltak a kétkedőkre. Éger Lászlóék a folytatásban előbb egy hárommeccses idegenbeli győzelmi szériát produkáltak, majd otthon négy gólt rúgtak a Pápának, legutóbb pedig 3–2-re nyertek Újpesten (az említettek mellett becsúszott két vereség is, a 8. fordulóban otthon a Honvéd ellen, a 10. fordulóban a Videoton vendégeként), és 20 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán.

Szombaton a Paks a Siófokot fogadja, és ha ismét győz, akkor akár a harmadik helyre is előre léphet. A klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt nem bocsátkozik jóslatokba a jövőt illetően, de úgy érzi, tavasszal történelmi sikert érhetnek el.

 BÖDE DÁNIEL: HA MAGYARORSZÁG, AKKOR PAKS
 

A 24 esztendős Böde Dániel az Újpest elleni sikerből góllal vette ki a részét. Az előző idényben védekező középpályásként nyolc gólig jutott, ebben a szezonban már két találatnál jár, szerepét Haraszti Zsolt is kiemelte. A szekszárdi születésű játékos 2006-ban került a Paksi FC első csapatához, mára meghatározó játékossá nőtte ki magát.

 

„A mostani keretből a legrégebb óta játszom Pakson. Úgy gondolom, nagyon tudunk küzdeni egymásért, és ez a fajta hozzáállás jó alap az eredményes munkához, reálisnak tartom a legjobb tízbe kerülést – nyilatkozta az NSO-nak Böde Dániel. – Számomra nehezen indult a szezon, hiszen betegség és sérülés is hátráltatott, de most már túl vagyok ezen. Ugyan védekező középpályás vagyok, de remélem ebben az idényben is sikerül legalább nyolc gólt szereznem."

 

„Ami a jövőmet illeti, itthon más csapatban nem igazán tudnám elképzelni magam, de természetesen, mint minden játékos, én is szeretném kipróbálni magam külföldön, ám egyelőre csak azzal foglalkozom, hogy a Pakssal minél jobban szerepeljünk" – tette hozzá Böde.

„A Siófok elleni mérkőzés nagyon fontos számunkra, hiszen valóban megvan az esélyünk az előrelépésre, és az Újpest elleni sikert követően a szurkolók érdeklődése is fokozódhat, amit tovább növelhet egy újabb győzelem. Mivel azonban az utóbbi évek egyik legkiegyenlítettebb és legjobb bajnoksága zajlik, egyetlen előre lefutott meccs sincs. Ezt mi is és a Siófok is bizonyította már, ezért nehéz meccsre számítok. Ami a távlati céljainkat illeti: a bajnokság előtt abban maradtunk, hogy az őszi szezont követően értékeljük majd a lehetőségeinket, és ekkor fogjuk meghatározni a céljainkat. Most úgy érzem, a keret erőssége alapján a legjobb tízbe kerülés reális célkitűzés" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a sportvezető.

Amennyiben valóban a legjobb tízbe kerül a csapat, az történelmi siker lenne a tolnai klub életében, hiszen az ötödik NB I-es idényét taposó gárda 11. helynél előrébb még nem végzett a hazai élvonalban (2006 és 2009 között háromszor érték el a 11. helyet).

Haraszti beismerte, a csapat jelenlegi szereplése még őt is meglepte.

„Számítottam rá, hogy a balszerencsés tavasz után ismét jobb időszak következik, de arra én sem gondoltam volna, hogy ennyire. Ez az eredmény több tényezőnek köszönhető. Beértek azok a fiatalok – említhetjük Fiola Attilát, Szabó Jánost, Böde Dánielt –, akiknek a csapatba építése már Gellei Imre irányítása alatt megkezdődött, ezt a munkát Kis Károly is sikerrel folytatta. Másrészt Tököli Attila távozásával szerkezetileg át kellett alakítani a csapatot, hiszen rá épült a támadójátékunk. Most sokkal jobban megoszlik góllövőink száma, a védők is többet zárkóznak fel az akciókhoz. Heffler Tibor és Csehi Tamás egy sorral hátrébb játszik eredeti posztjánál, de a védelemből fellépve hatékonyan tudja támogatni a támadásépítést. Fontos továbbá megjegyezni, hogy Sifter Tamás, Montvai Tibor vagy éppen Bartha László érkezésével erősödtünk, és nem utolsó sorban erős csapategység alakult ki. Ezek mind közrejátszanak mostani jó szereplésünkben" – fogalmazott Haraszti.

A Paksi FC évek óta nem igazol külföldi játékosokat – az NB I-ben jelenleg az egyedüli légiós nélküli gárda – és ezt a jövőben sem tervezik a tolnaiak, annak ellenére nem, hogy Haraszti tudja, egyre nehezebben tudják majd megtartani magyar tehetségeiket.

„Jó légiósokra szüksége van a hazai élvonalnak, ugyanakkor meggyőződésem, hogy masszív középcsapatot külföldi játékosok nélkül is létre lehet hozni. Mi ezen az úton járunk. Még akkor is, ha egyre nehezebb lesz megtartani a meghatározó játékosainkat. Böde Dániel iránt már a nyáron is komoly érdeklődés mutatkozott, és ha így folytatjuk a szereplést, akkor alighanem egyre több futballista kerül szóba más csapatoknál. Ennek ellenére nem tartok attól, hogy elkapkodnák a legértékesebb játékosainkat, mert itthon egy-két csapaton kívül nem sokan tudják kivásárolni őket. Inkább külföldi kérők jöhetnek szóba, de nem hiszem, hogy a télen jelentősen változna a keretünk" – elemezte a paksi játékospolitikát Haraszti, aki hangsúlyozta, biztos lábakon áll a klub, minden adva van ahhoz, hogy a tavasszal, a bajnokság végére a legjobb tízbe kerüljenek.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 12 8 2 2 25–14 +11  26
  2. ZTE FC 12 7 2 3 24–17 +7  23
  3. Ferencvárosi TC 12 7 1 4 19–17 +2  22
  4. DVSC-TEVA 12 6 3 3 23–17 +6  21
  5. Paksi FC 12 6 2 4 21–17 +4  20
  6. Kaposvári Rákóczi FC
12 6 2 4 18–14 +4  20
  7. Budapest Honvéd 12 6 2 4 17–13 +4  20
  8. Lombard Pápa Termál FC 12 6 1 5 22–19 +3  19
  9. Vasas 12 5 1 6 19–24 –5  16
10. Újpest FC 12 4 4 4 19–14 +5  16
11. Győri ETO FC 12 4 3 5 15–14 +1  15
12. MTK Budapest 12 4 3 5 16–18 –2  15
13. BFC Siófok 12 3 4 5 12–17 –5  13
14. Kecskeméti TE-Ereco 12 3 9 18–30 –12    9
15. Szolnoki MÁV FC 12 2 2 8   8–23 –15    8
16. Szombathelyi Haladás 12 1 4 7 13–21 –8    7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik