Az FTC a Fradi-templom városában, a Vidi a Testvériségnél „kupázik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.13. 14:10
null
Chelsea után Hévíz: Gera Zoltánékra újra tétmeccs vár (Fotó: Hegedüs Gábor)
Ma a Magyar Kupa-győztes Újpest és a másik döntős, a Diósgyőr is megkezdi szereplését a sorozatban. A Ferencváros Hévízre látogat, a mérkőzést a televízió is közvetíti, míg a bajnoki címvédő Szekszárdon szerepel.

 

Tizenegy Magyar Kupa-mérkőzést rendeznek ma, mindegyiken pályára lép egy-egy NB I-es csapat. Papíron sorsolás szerint a címvédő DVTK-nak és a Lombard Pápának lehet a legnehezebb dolga, ez a két csapat másodosztályú riválist, a Vasast, illetve a Soroksárt kapta. Tomiszlav Szivics, a Diósgyőrt legutóbb a kupadöntőbe vezető edző el is mondta, hogy nagyon nehéz lesz csapata számára a továbbjutás a piros-kékek ellen.

„Pokoli nehéz mérkőzés vár ránk Angyalföldön – idézte Szivicset a DVTK honlapja. – A Vasasnak jó csapata van, és hiába másodosztályú, a keret szinte összes tagjának van NB I-es rutinja, s a klubnak is megvannak a hagyományai. Azonban nekünk csak egy célunk lehet, a továbbjutás. Tavaly a döntőig meneteltünk, most mégis csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, a rendelkezésre álló játékosokból kell egy olyan csapatot összeállítani, amelyik sikerrel veszi az akadályt.”

Barczi Dávid lábujjtörése után még mindig lábadozik, miként biztosan nem lép pályára a részleges bokaszalag-szakadás után gyógyuló Elek Ákos sem. Antal Botond viszont már elkezdte a kapusedzéseket, talán már vállalni is tudja a kerettagságot. Kádár Tamást a Magyar Kupa döntőjében kiállították, majd négy MK-mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így rá biztosan nem számíthat a DVTK szakvezetője. Ellenben jó esély van rá, hogy Georges Griffiths papírjai rendeződnek a nap folyamán, és este bemutatkozik a DVTK mezében.

A Lombard Pápa Soroksáron játszik, nagy elszántsággal. „Mindig izgalmasak és érdekesek a kupamérkőzések – mondta a lombardfcpapa.hu-nak Csizmadia Csaba. – Az ilyen találkozókon nagyon oda kell figyelnünk, hiszen csak egy összecsapáson dől el a továbbjutás. A Soroksár a Ferencváros fiókcsapata, valószínűleg sok tehetséges fiatal játékos alkotja a keretét. Ezért ugyanúgy szükséges koncentrálnunk, mintha az FTC nagycsapata vagy a Kecskemét ellen lépnénk pályára, és akkor nem lehet probléma, hiszen tovább akarunk jutni a Magyar Kupa következő fordulójába.”

Eközben az igazi Ferencváros Hévízre készül, ahol különös vendégszeretettel várják a csapatot. Hévízen nagyon örülünk annak, hogy egy ilyen patinás egyesület, mint az FTC látogat el hozzánk – mondta Damina László, a hévízi labdarúgó-szakosztály vezetője a fradi.hu-nak. – A mi csapatunk is zöld-fehér színekben futballozik, emellett Hévízen is van egy Fradi-templom, így remélem, a két klub szurkolói barátságosak lesznek egymással. Örülünk, hogy a Ferencvárost fogadhatjuk a Magyar Kupában, remélem, a fradista szurkolók meggyőződnek a hévíziek vendégszeretetéről.

A Testvériséghez látogató Videotonban Sándor György, Gyurcsó Ádám, Nikolics Nemanja és Juhász Roland az utóbbi időszakban sok mérkőzésen szerepelt, Joan Carrillo pedig a vidi.hu-nak elmondta, ők ezúttal pihenni fognak. A spanyol szakember hozzátette, hogy Kovács István játéka mellett számít két Vidi II-es játékosra, Dominique Vallejosra és Paudits Patrikra, és könnyen elképzelhető, hogy pályára is lépnek a Bánkút utcai Barátság Sporttelepen.

„Ez egy tipikus kupamérkőzés lesz, amelyen egy alacsonyabb osztályú együttes lát vendégül egy NB I-es csapatot – nyilatkozta a meccsről Carrillo. – A hazaiak biztosan nagyon lelkesek lesznek, és extra motivációval lépnek pályára. Már a kupa első fordulójában kiesett eddig két NB I-es csapat, köztük a hozzánk hasonlóan százszázalékos Paks, ez azt bizonyítja, hogy komolyan kell venni a mérkőzést, még akkor is, ha ellenfelünk nem az élvonalban szerepel.”

„Mindent megtettünk azért, hogy ne érjen bennünket meglepetés. Láttam a Testvériség SE mérkőzését a Budapest-kupa döntőjében, amit tizenegyesekkel nyert meg, valamint a szakmai stábom egyik tagja megnézte a mérkőzés helyszínét. Az biztos, hogy nem olyan minőségű pályán fogunk futballozni, mint a Sóstói Stadion.”

A PMFC Szászváron lép pályára, a kupatalálkozó előtt Véber György vezetőedző a klubhonlapnak önkritikusan kifejtette, hogy mi volt a szerepe az Újpest elleni döntetlenben (1–1) – a nyilatkozatot és a pécsi várakozásokat itt olvashatja! A címvédő lila-fehérek Budaörsön folytathatják az előző szezonban mutatott remek sorozatukat.

MAGYAR KUPA
1. FORDULÓ

17.00: Dorogi FC (III.)–Haladás
17.00: Soroksár (II.)–Lombard Pápa
17.00: Szászvári SE (megyei I.)–PMFC
17.00: Szekszárd (III.)–DVSC-Teva
17.00: Nyíradony (megyei I.)–Kecskeméti TE
17.00: Budaörs (III.)–Újpest
17.00: Csorna (megyei I.)–Budapest Honvéd
17.00: Hévíz (megyei I.)–Ferencváros (Tv: Sport1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N
17.00: Testvériség SE (megyei I.)–Videoton
17.00: Kalocsa (megyei I.)–Nyíregyháza
19.30: Vasas (II.)–DVTK – ÉLŐBEN AZ NSO-N

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik