Az ETO-tulaj öt Dzsudzsák Balázsnak örülne

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 09:26
null
Tarsoly Csaba (balra) ugyanazt szeretné elérni a Győrrrel, amit Garancsi Istvánnak (jobbra) már sikerült a Videotonnal: bajnoki cím és sikeres európai kupaszereplés(Fotó: NS-archív)<br />
Ritkán nyilatkozik. Tarsoly Csaba úgy van vele, beszéljenek helyette a játékosok, az edző és az eredmények. A Győri ETO tulajdonosa most mégis interjút adott. 

 

– Minden az ETO bajnoki címe mellett szól. A csapat kiegyensúlyozottan szerepelt az ősszel, egyre gólerősebb a futballja, míg a riválisok produkciója hullámzó. Most úgy tekinthet a tavaszi idény elé, hogy régen várt siker kapujában állnak.
– Messze még a vége – mondta a Nemzeti Sportnak Tarsoly Csaba. – Ha megpróbálják belénk sulykolni, hogy már miénk a bajnoki cím, s ha megpróbálják úgymond kiénekelni a sajtot a szánkból, arra mi nem vagyunk vevők. Mindenki teszi a dolgát, készülünk a folytatásra, eszünk ágában sincs elbízni magunkat.

– Abban azért aligha lehet vita, hogy a Győr kiemelkedik a mezőnyből.
– Nézze, örülök – sőt, merthogy futballcsapatról van szó: örülünk – a pozitív megítélésnek, a dicsérő szavaknak, de nekünk a földön kell maradnunk. Rendeztek már olyan bajnokságot Magyarországon, nem is olyan régen, amikor az ETO ősszel remekül futballozott, látványos meccseket játszott mindenki bajnokesélyesnek kiáltotta ki. A végén aztán még a dobogóra sem állt fel. Azért dolgozunk, hogy bajnokok legyünk, hogy hosszú-hosszú évek után újra aranyérmet nyerjen az ETO. Üzleti szempontból sem mellékes, hol végez a csapat, évről évre ki kell lépnie a nemzetközi porondra

– A keret alkalmas a célok eléréséhez, és ahogy hallani, további erősítések várhatók.
– Neveket egyelőre ne várjon tőlem. Igazából annak örülnék a legjobban, ha legalább öt Dzsudzsák Balázsunk lenne.

– Ezek szerint...
– Nem, nem tervezzük a remek szélső leigazolását, ha erre céloz. Őt azért hoztam szóba, mert minden klubvezető álma az olyan kaliberű futballista. És itt nem csak a képességeiről beszélek.

– Ha már építkezés… Mint ETO-tulajdonos milyen Győrről álmodik?
– Európai porondon is sikerrel szereplő csapat az álmom.

A TELJES INTERJÚT, MELYBEN TARSOLY CSABA RÉSZLETESEN IS BESZÉL DZSUDZSÁK BALÁZSRÓL, FUTBALLFILOZÓFIÁRÓL, A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik