Az egyik a játékengedélyét, a másik a kaput nem találta – derbihősök lettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 14:27
null
A Ferencváros a derbi előtt (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I-ben múlt héten két fordulót is rendeztek, így szokásos hétfői visszapillantónkban ezúttal két körrel, a 10. és a 11. fordulóval is foglalkozunk. Fókuszban az FTC–Újpest derbi, amely ezúttal nemcsak a nevében volt rangadó!

A HÉT MECCSE – FTC–ÚJPEST 3–3

Bár a múlt héten rendezték a Videoton–Ferencváros (1–1) rangadót is, ami színvonalában átlag feletti volt, a hétvégi derbi, vagyis az FTC–Újpest (3–3) meccs még azt is felülmúlta, legalábbis a közönség szórakoztatását illetően biztosan. Ezúttal tényleg nem csak a hagyományok, a párharc múltja miatt nevezhetjük ezt a találkozót a hét meccsének, még ha igazán kiemelkedő egyéni teljesítmények nem is voltak.

Ezen a mérkőzésen esett a legtöbb gól, és egészen kiemelkedő, hogy a hat gólhoz, mindössze hét kaput eltaláló lövésre volt szüksége a két csapatnak. Ilyen jó kapura lövés/gól mutatót egyetlen másik meccs sem ért el a múlt héten. A derbi teljes lövés statisztikája: 20 lövés, hét kaput eltaláló, ebből hat gól. A hat gól egy meccsen egyébként a harmadik legtöbb ebben az idényben, ennél több találat csak az egy héttel korábbi Újpest–Videoton (3–4) és a 3. fordulóban rendezett FTC–Diósgyőr (6–2) meccsen született.

A derbi tartogatta a legtöbb fordulatot is a múlt héten, hiszen mindkét csapat vezetett a döntetlenre végződő meccsen. Hasonlót múlt héten a Mezőkövesd–Paks meccsen láthattak a nézők, amelyen a hazaiak vezetése után három gólt lőttek a vendégek, csakúgy, mint szombaton a Groupama Arénában, de a kövesdi találkozón elmaradt a házigazdák feltámadása.

Ahogy az várható volt, a derbi hozta a szezon legmagasabb nézőszámát és ennek köszönhetően legjobb hangulatú meccsét is. Más kérdés, hogy a Groupama Aréna 2014-es átadása óta így is a mostani, 11 760-as nézőszám a második legalacsonyabb a Ferencváros–Újpest derbiken (az NB I 2015–2016-os kiírásának egyik meccsén 11 267-en váltottak jegyet).

FTC–Újpest a számok nyelvén (Forrás: InStat Football)
FTC–Újpest a számok nyelvén (Forrás: InStat Football)

HATGÓLOS DERBI? Nem sok volt az utóbbi évtizedekben. A múlt század elején, amikor a meccseken általában sokkal több gól esett, mint manapság, többször is előfordult, hogy hat vagy annál több találat született a Ferencváros és az Újpest egymás elleni mérkőzésein. A hetvenes évek legendás csörtéi – a 8–3-as újpesti (1976) és a 7–1-es ferencvárosi (1979) diadal – óta viszont a szombati volt a második olyan derbi, amelyen a felek hatszor találtak be a kapuba. A másik hatgólos találkozó is emlékezetes: 2010. szeptember 11-én a lila-fehérek 6–0-ra ütötték ki a zöld-fehéreket. A két csapat egyébként ezt megelőzően legutóbb csaknem ötven évvel ezelőtt, 1967 novemberében játszott egymással 3:3-at, az FTC pályaválasztásával a Népstadionban rendezett találkozón a ferencvárosiak közül Varga Zoltán, Szőke István és Páncsics Miklós volt eredményes, míg a lila-fehérek közül Göröcs János, Dunai II Antal és Bene Ferenc köszönt be. Veretes névsor… S még egy adat: az újpestiek több mint húsz év után szereztek három gólt az Üllői úton. 1994 őszén a Garami József irányította együttes Wukovics László (2) és Belvon Attila találatával 3–0-ra nyert a Fradi vendégeként, akkor a három gól elég volt a győzelemhez. Szombaton nem.

UDVARIAS LILA VENDÉGEK. Az Újpest öt hónapon belül másodszor nem volt képes kétgólos előnyt megtartani a Groupama Arénában, ráadásul mind a két esetben öngóllal „segítette ki” vendéglátóját. Áprilisban már 2–0-ra vezetett a Fradi otthonában, aztán a hazai együttes úgy egyenlített, hogy a lila-fehérek egyik középső védőjéről, Litauszki Róbertről került a labda az újpesti hálóba, míg a múlt szombati találkozón 2–3-as állásnál szintén az egyik belső védő, Pávkovics Bence balszerencsés mozdulata után vágódott a labda Balajcza Szabolcs kapujába.

MOST NEM LETT VÉGZETES A NAGY-ELCSÚSZÁS. Ha nem is legendás, de mindenképpen emlékezetes mozzanata volt a két és fél évvel ezelőtt, 2014 áprilisában játszott derbinek a Fradi győztes gólja előtti eseménysor. Az Újpest szabadrúgása után gyors kontrát indított a Ferencváros, Leonardo vagy ötven métert vezette a labdát, ám volt egy pillanat, amikor hosszan szöktette magát a brazil, és lett volna esély – akár szabálytalanság árán is – megállítani, szerelni őt. A döntő pillanatban azonban az újpestiek leghátul biztosító jobbhátvédje, Nagy János megcsúszott, elesett, így Leonardo könnyedén besétált” a tizenhatoson belülre, majd a jobb sarokba helyezett. A szombati találkozón a 13. percben a ferencvárosiak támadásánál szintén az újpestiek jobbhátvédje, ezúttal Nagy Tiborcsúszott meg és esett el, ebből is veszélyes helyzet alakult ki, ám ezt megúszták a vendégek.

EZ A NAGY-ELCSÚSZÁS VÉGZETESNEK BIZONYULT…

A HÉT LÉGIÓSAI

Régi, az elmúlt néhány évben már kevésbé érvényesülő aranyszabály, hogy légióst csak akkor érdemes szerződtetni ha többet hozzá tud tenni csapata játékához, mint a posztján szóba jöhető magyar futballista. Nos, erre a múlt héten több jó példát is láthattunk. A Ferencvárosban a korábbi meccsein számos helyzetet elpuskázó – az első kilenc fordulóban 26-szor lőtt, 13-szor találta el a kaput, de ezekből csak három gólt szerzett – kétszeres osztrák válogatott Marco Djuricin múlt héten két nagyon fontos gólt szerzett, így Böde Dániel sérülése után főszerepet vállalt a zöld-fehérek pontszerzéseiben. A Vidi vendégeként az ő találatával mentett meg egy pontot a csapat, az Újpest ellen pedig ő szerzett vezetést.

A lilák azonban a mali Souleymane Diarra találatával egyenlítettek, majd a középpályás később gólpasszal szolgálta ki Balogh Balázst, így a derbi egyik hőse volt. A 21 éves játékos tavaly nyáron érkezett Újpestre, de a játékengedélyével problémák voltak, egy ideig kérdésesnek tűnt, hogy bemutatkozhat-e egyáltalán a liláknál, végül csak tavasszal debütált, de most már alapember.

Davide Lanzafame nyári visszatérése óta a negyedik meccsét játszotta a Honvédban a Videoton elleni találkozón, sorozatban pedig a harmadik gólját szerezte. Múlt héten a Vidi előtt a DVSC kapuját is bevette – az a szép szabadrúgás győzelmet jelentett a fővárosiak számára.

ÚJABB REKORD FŰZŐDIK A VASASHOZ

Ebben a szezonban már hozzászoktunk ahhoz, hogy a Vasas sorra dönti a különböző csúcsait, sorozatait.

Most, a hétközi, 10. forduló után is találtunk egy, a Vasashoz fűződő rekordot. Igaz, ez nem annyira pozitív, mint a korábbiak, de nem az angyalföldiek tehetnek róla, hogy az elmúlt 14 szezonban egyszer sem fordult elő, hogy tíz forduló után a listavezető meccsenkénti pontátlaga két pont alatt lett volna, tehát 20-nál kevesebb pontot szerzett.

Most a Vasas 6–1–3-as mérleggel, 19 ponttal vezette a bajnokságot 10 meccs után, minden csapat legalább két vereséget már begyűjtött, és legalább 11 pontot már veszített. Tíz forduló után még ennyire szoros sem volt a bajnokság, mint a múlt heti, hétközi fordulót követően, amikor az első öt pozíciót elfoglaló gárda két ponton belül helyezkedett, és az akkor még utolsó előtti Gyirmót is csak kilenc pontra (három győzelemre) volt a listavezetőtől. Ennyire szoros nem volt a mezőny egyszer sem az NB I legutóbbi 14 kiírásában tíz kör után.

Michael Oenning együttese egyébként a 11. forduló után is élen áll, de most már eléri a kétpontos átlagot, tekintve, hogy a legutóbbi találkozóján legyőzte a Mezőkövesdet, így most már 22 pontos.

EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

Kvízkérdés is lehetne. A 11. fordulóban melyik volt az a mérkőzés, amelyen két korábbi újpesti vezetőedző „csörtéjét” egy volt újpesti játékos döntötte el? Nos, a válasz: a Haladás–Gyirmót FC Győr találkozó. A szombathelyieket irányító Mészöly Géza 2004 februárja és 2006 júniusa, majd 2010 áprilisa és 2011 augusztusa között volt az Újpest vezetőedzője, míg a Gyirmót mestere, Urbányi István 2006 decemberétől 2008 áprilisáig irányította a lila-fehéreket (az már külön érdekesség, hogy játékoskorában Urbányi kétszer lépett pályára a magyar válogatottban, mind a két találkozón Mészöly Géza édesapja, Mészöly Kálmán volt a szövetségi kapitány. Ráadásul a nemzeti csapatban a Megyeri úton debütált, a Törökország elleni meccsen). A gyirmótiak győztes gólját Sallói Dániel szerezte, aki az előző bajnokság őszi szezonjában Újpesten futballozott.

A hét csapata az újonc Gyirmót volt, amely egyedüliként a mezőnyben a múlt héten mindkét bajnoki meccsét megnyerte (előbb a Vasast, majd a Haladást győzte le 1–0-ra), és immár öt bajnoki óta veretlen. Ilyen élő sorozata a Gyirmóton kívül jelenleg csak a Videotonnak van. Ugyanakkor 421 perce gólt sem kaptak Sebők Zsolték! Ebben jelenleg egyedülállóak az NB I-ben. Urbányi István vezetőedző csapata hatos nyeretlenségi szériával kezdte a szezont, benne zsinórban négy zakóval, de a mostani sorozatának köszönhetően már nemcsak az utolsó helyről, hanem a kieső pozíciókból is elmozdult, feljött a 9. helyre.


A hét játékvezetői döntése Gaál Gyöngyi nevéhez fűződik, aki alapvonali játékvezetőként a Honvéd–Videoton meccsen a vendégek reklamálása ellenére gólt jelzett Davide Lanzafame fejese után. A labda, ha csak centikkel is, de valóban áthaladt a gólvonalon.

A labda áthaladt a gólvonalon
A labda áthaladt a gólvonalon

A hét negatív sorozata és a hét jelenete is a DVTK-hoz kötődik. A sereghajtó DVTK a múlt héten mindkét bajnokiját elveszítette, akárcsak a másik borsodi klub, a Mezőköved, jelenleg ez a két együttes foglalja el a 11. és a 12. pozíciót a tabellán. A diósgyőriek július 23. óta nyeretlenek a bajnokságban, a sorozat 9 mérkőzést számlál. Legutóbb 2007-ben volt ilyen hosszú rossz bajnoki szériája a Diósgyőrnek, 2007. május 8. és 2007. szeptember 29. között 13 meccsen maradt nyeretlen.

A hét jelenete az volt, amikor a diósgyőri szurkolók a DVSC-től elszenvedett vereség után levetették a mezt a játékosokkal, mondván, nem érdemlik meg azt. Ilyen még nem fordult elő a klubnál.

Lipták Zoltánékkal levetették a mezt a diósgyőri szurkolók (Fotó: Teknős Miklós)
Lipták Zoltánékkal levetették a mezt a diósgyőri szurkolók (Fotó: Teknős Miklós)

A hét legpechesebb játékosa a ferencvárosi Böde Dániel, akit a Videoton elleni bajnoki 13. percében le kellett cserélni izomsérülés miatt. Ezért nem tudta vállalni a játékot az Újpest elleni derbin sem, és lemarad a válogatott októberi vb-selejtezőiről is.

A hét legjobb játékosa az InStat statisztikai elemzőrendszer kimutatása alapján a szombathelyi Kovács Lóránt volt, aki az Újpest ellen 303-as teljesítménymutatót ért el. A legutóbbi két fordulóban ez volt a legmagasabb szám az NB I-ben, de Kovács összteljesítménye is nagyon jónak számít, mert az Újpest és a Vasas ellen összesen 544 pontot ért el az InStatnál.

A hét gólját ezúttal két kategóriára osztjuk. A legszebb találat a Vasas középpályásáé, a Mezőkövesd ellen kapásból lövő Berecz Zsomboré, a legnagyobb gólt pedig Filkor Attila számlájára írjuk, aki múlt szerdán a Vasas térfelének közepéről lőtt a kissé kint álló Nagy Gergely fölött a kapuba.

BERECZ ZSOMBOR GÓLJA



FILKOR ATTILA GÓLJA

NB I, 2016–2017, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 20., KEDDHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
DVSC–Bp. Honvéd 0–1Debrecen, Nagyerdei Stadion
1685
SZEPTEMBER 21., SZERDA
Újpest–Haladás 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion2500*
MTK–DVTK 1–0
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
402
Mezőkövesd–Paks 1–3
Mezőkövesd, Városi Stadion1215
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–0
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion 1400*
Videoton FC–FTC 1–1
Felcsút, Pancho Aréna

3112

*Becsült adat
NB I, 2016–2017, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 24.,SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁMOK
Vasas–Mezőkövesd 4–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion2832
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi Stadion
789
Bp. Honvéd–Videoton 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
2051
Haladás–Gyirmót FC Győr 0–1
Sopron, Városi Stadion
1485
DVTK–DVSC 1–3
Miskolc, DVTK Stadion
4654
Ferencváros–Újpest 33
Budapest, Groupama Aréna
11 760
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16– 7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik