Átigazolás: a Vasas-legenda unokája, Puskás Zsombor Dániában folytatja

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 10:02
null
Puskás Zsombor Dániában folytatja (Fotó: ChampSport)
A Midtjylland és a Vasas Kubala Akadémia bejelentette, hogy a 16 éves Puskás Zsombor Dániában folytatja pályafutását.

 

A Vasas egykori legendás labdarúgójának, a klubban 249 bajnoki meccsen 132 gólt szerző, a csapattal kétszeres bajnok Puskás Lajosnak az unokája, Zsombor a Vasas Kubala Akadémiától a Korcsmár Zsoltot is foglalkoztató, kétszeres dán bajnok FC Midtjyllandhoz szerződött, melynél hároméves profi szerződést írt alá – az átigazolást a dán klub és a Vasas Kubala Akadémia egyszerre jelentette be.

„Tavaly, még tizenöt évesen kerültem kapcsolatba a Midtjyllanddal a ChampSport ügynökség segítségével. Próbajátékon is részt vettem a klubnál az U16, U17, U19 vegyes korosztályokkal is edzettem, majd pályára léptem a német Hamburg korosztályos csapata elleni felkészülési meccsen. Élmény volt a meccs minden perce. A játékuk, gyors, letisztult, pontos. Végigjátszottam a találkozót, kettő-nullára nyertünk, és a játékom jó belépőnek bizonyult, mert később jelezték, hogy szerződtetnének” – nyilatkozta Puskás Zsombor az átigazolása kapcsán az NSO-nak.

„Nyilván nem egyszerű döntés megfogni a bőröndömet és egy idegen országban család, barátok, a régi megszokott egyesület, csapattársak nélkül új életet kezdeni. Pláne azok után, hogy ebben az idényben is nagyon jól éreztem magam a Vasasban, hiszen egy korosztállyal feljebb játszottam, az U17-ben, folyamatosan játéklehetőséget kaptam, bajnokok lettünk a másodosztályban, ezzel feljutottunk az élvonalba. Ám, ha nagyon jó futballista szeretnék lenni és válogatott, nemzetközi mezőnyben fejlődni, akkor erre a lehetőségre nem szabad nemet mondani. Ez olyan lehetőség, amiből a későbbiekben nagyon sokat profitálhatok. Ráadásul egy védőnek mindig nehezebb érvényesülni, kitűnni, mint mondjuk egy csatárnak. Ezért örülök, hogy ez nekem a teljesítményem alapján sikerült. A klubról a benyomásaim nagyon pozitívak. A vezetők, edzők, csapattársak egyaránt barátságosan fogadtak, családias a légkör, profik a körülmények. Mindenkinek köszönöm, aki segített abban, hogy ide eljuthassak” – tette hozzá a fiatal védő, akit hosszabb ideig megfigyelt a dán klub, mielőtt szerződtette.

„Puskás Zsombor szerződése újabb bizonyíték arra, hogy a Vasas Kubala Akadémia játékosai számára a magas szintű képzéssel profi hazai és nemzetközi pályafutás nyílhat meg. Természetesen nem engedjük el végleg fiatal akadémistánk kezét, hiszen átigazolási szerződésének egyik kitétele, hogy kölcsönös szándék esetén visszavételi opciót érvényesíthetünk az FC Midtjylland felé, ezzel biztosítva a visszautat Zsombornak a Vasashoz. Ez a kitétel elengedhetetlen feltétele volt részünkről a megállapodásnak, mert bár egy ilyen nagyszerű külföldi lehetőséget támogatnunk kellett játékosunk karrierje, fejlődése, nemzetközi tapasztalatszerzése érdekében, de ilyen módon mégis megőriztük őt értékként a Vasas számára” – nyilatkozta a vkla.hu-nak az aláírást követően Nagy Miklós, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa.

A 2003-as születésű Puskás Zsombor 2013 óta futballozott a Vasas Kubala Akadémia korosztályos csapataiban, tagja volt a 2019-es, másodosztályú, U17-es bajnokcsapatnak, 2017-ben a Nike Premier Kupa Hertha Berlinhez utazó, döntős keretének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik