HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.08.17 08:40 Frissítve: 2018.08.17 10:18

A Vidi veretlen tízest, a Honvéd 1978 óta nem látott kezdést céloz meg a rangadón

Ötödik fordulójához érkezett a magyar labdarúgó NB I, a programban egy rangadóval: a bajnokságot négy győzelemmel kezdő Bp. Honvéd az európai kupaporondon vitézkedő, a Malmö FF kiejtésével a BL-főtábla kapujába jutó Mol Vidi FC-vel mérkőzik meg. A Ferencváros a Paksot fogadja, a Kisvárda Felcsúton szabadulna meg a pont- és góltalanságtól. Történelmi-statisztikai érdekességek az 5. forduló elé.

HIRDETÉS
Dajka Lászlónak komoly feladata lesz: négy vesztes meccs után kell felráznia a Kisvárdát (Fotó: Koncz György)

 

 

Két klub még százszázalékos, négy veretlen, négy nyeretlen, közülük egy pontot és gólt sem szerzett az első négy fordulóban – nézzük, lesz-e változás az ötödikben. A múlt héten a tabella elejére és a jó kezdésekre koncentráltunk, vegyük most elő a sereghajtó Kisvárdát.

 
Az NB I-es csapatok nyári átigazolásai
Az átigazolási piac legfrissebb, magyar vonatkozású hírei

Legutóbb a 2015–2016-os bajnokságban fordult elő, hogy négy mérkőzés után pont nélkül álljon egy csapat, akkor a Békéscsaba kezdett négy zakóval – az 5. körben Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen tört meg a sorozat, a Kisvárda alighanem szeretné ugyanígy folytatni.

Olyan eset 2011 óta most először fordult elő, hogy egy csapat négy vereséggel és szerzett gól nélkül kezdje az idényt: akkor az Újpest mutatta be történelme legrosszabb nyitányát (a Lombard Pápától 1–0-ra, a Győri ETO-tól 1–0-ra, a Siófoktól 2–0-ra, a Pakstól 2–0-ra kaptak ki a lilák). A rossz bajnoki kezdés a vezetőedző Mészöly Géza állásába került. A góltalanság és ponttalanság az 5. fordulóban megtört, ám az Újpest első sikerére a 8. fordulóig kellett várni.

Ha a Kisvárda most is kikap, akkor csatlakozik a ZTE (2003–2004 és 2011–2012), Tatabánya (2007–2008), Paks (2007–2008) trióhoz – az elmúlt tizenöt évben csak ez a három csapat kezdte öt vereséggel a bajnokságot. Az említettek közül ketten (a 2003–2004-es ZTE és a 2007–2008-as Paks) bent tudtak maradni, tehát nem teljesen reménytelen a helyzet, még ha az eddig látottak mást is sugallnak.

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST

♦ 86 élvonalbeli bajnokit játszottak eddig, az örökmérleg a házigazda Debrecen szemszögéből 28 győzelem, 17 döntetlen és 41 vereség.

♦ A két csapat legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni a Loki, mely 2015. december 12. (DVSC–MTK 3–1) óta nyeretlen a fővárosi kék-fehérek ellen.

♦ Az MTK legutóbb 2012-ben tudott nyerni Debrecenben (0–2), azóta négyszer kikapott, kétszer ikszelt.

♦ Két irgalmatlan pofont is kapott már a Loki a fővárosi kék-fehérektől hazai pályán: 1950-ben 7:0-ra, 1991-ben 7–1-re győzött a cívisvárosban az MTK. Az előbbi (ha nem is ilyen különbséggel) papírforma-siker volt – a korabeli Népsport szerint a bombaerős Textiles (azaz az MTK) „ragyogó játékot nyújtott”, Hidegkuti Nándor „régi nagy formájára emlékeztetett”. 1991-ben már nehezen nyelték le a kiesés elől menekülő Loki hívei az 1–7-et. A hazaiak öltözőjében siralomházi volt a hangulat (a vezetők bevallották, ezzel a vereséggel a helyzet reménytelenné vált), míg Verebes Józsefet saját győri aranycsapatára emlékeztette az MTK.

♦ A Debrecen eddig veretlen a bajnokságban, és ha most sem marad alul, akkor 2017 ősze óta először épít fel ötmérkőzéses veretlenségi sorozatot.

♦ Az MTK egymás után két idegenbeli bajnokiját nyerte meg, ilyen 2014 óta nem fordult elő az élvonalban a kék-fehérekkel.

A legutóbbi, áprilisi meccsen Varga Roland tizenegyesével mentett pontot otthon a Fradi a Paks ellen (Fotó: Szabó Miklós)

 

FERENCVÁROS–PAKSI FC

♦ 21 NB I-es mérkőzésből kilencet a Ferencváros, négyet a Paks nyert meg, nyolc döntetlenre végződött.

♦ A Ferencváros mérlege ugyan pozitív hazai pályán a Paks ellen, ám érdekes, hogy a tolnaiak 11 vendégjátékukból hétszer ponttal vagy pontokkal tudtak távozni az FTC otthonából. A Paks egyszer, 2016. november 5-én tudta legyőzni idegenbeli bajnokin a Fradit (1–2).

♦ Az FTC 22 mérkőzéses hazai bajnoki veretlenségi sorozatban menetel, legutóbb 2017. április 15-én a Vasastól kapott ki (1–2). Azóta pont a Paks ellen volt a legközelebb a zakóhoz a Fradi, de a 95. percben szerzett Varga Roland-gól (tizenegyesből) megmentette a szériát, a mérkőzés 2–2-re végződött.

♦ A Paksé a leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozat az élvonalban, Csertői Aurél csapata legutóbbi nyolc meccsén nem tudott nyerni. Legutóbb május 5-én, a Vasas ellen szerzett három pontot a Paks. Idegenben ötmérkőzéses a paksi nyeretlenség.

♦ Az FTC legutóbb a 2015–2016-os bajnokságot kezdte négy győzelemmel, akkor bajnok is lett. A Fradi győzelmi szériája akkor kilenc mérkőzésen át tartott.

♦ Legutóbbi 20 hazai NB I-es mérkőzésének mindegyikén tudott legalább egy gólt szerezni a Ferencváros. Kapott gól nélkül legutóbb 2017. május 13-án hagyta el vendégcsapat a Groupama Arénát, a DVSC ért el 0–0-s döntetlent.

PUSKÁS AKADÉMIA–KISVÁRDA

♦ Négy forduló után a Puskás Akadémia 1 ponttal a 10., a Kisvárda pont nélkül a 12. helyen áll. Míg a kisvárdaiak az abszolút újoncok életének nehézségeivel ismerkednek, a PAFC nem először kezdi ilyen rosszul az idényt. Sőt, szinte hagyomány a rossz nyitány Felcsúton. A Puskás Akadémia a 2017–2018-as, a 2014–2015-ös és a 2013–2014-es szezont is négy nyeretlen mérkőzéssel kezdte, azaz eddigi öt élvonalbeli idényéből négyet rossz sorozattal nyitott.

♦ A PAFC elveszítette első két hazai mérkőzését. A felcsútiak az előző idényben sem brillíroztak hazai pályán, a szerzett pontokat tekintve ugyan a középmezőnyben voltak pályaválasztói mérlegük alapján, de az összes csapat közül ők szerezték a legkevesebb gólt. Ha most is kikap a Puskás Akadémia, akkor NB I-es történetében másodszor lesz hármas hazai vereségsorozata 2014 tavasza után.

♦ A Kisvárda ebben a naptári évben csak három idegenbeli tétmérkőzését tudta megnyerni – a Szolnoki MÁV, a Csákvár és az MTK ellen a másodosztályban.

♦ A PAFC legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből csak egyszer nem kapott gólt, a Paksot tudta lenullázni a felcsúti csapat (1–0).

Amióta Kuttor Attila az edző, kimondottan jó a Mezőkövesd idegenbeli bajnoki mérlege (Fotó: Koncz György)

 

ÚJPEST–MEZŐKÖVESD

♦ Nyolc élvonalbeli bajnoki mérkőzést vívtak meg eddig, az Újpest hatot megnyert ezek közül, egy döntetlen és egy vereség mellett. Az Újpest pályaválasztása mellett három bajnokin 1–1–1 a mérleg.

♦ Az Újpest egy bajnoki – a Ferencváros elleni 0–0-s derbi – kivételével szélsőségesen ingadozó teljesítményt nyújt hazai pályán 2018-ban, vagy győz, vagy kikap, és általában egymás utáni mérkőzéseken esik egyik végletből a másikba.

♦ Amióta Kuttor Attila irányítja a Mezőkövesdet, kimondottan jó a matyóföldiek idegenbeli bajnoki mérlege. A Kövesd ebben az időszakban tíz idegenbeli bajnokiból ötöt megnyert, háromszor döntetlent játszott és csak kétszer (a Ferencvárostól és a Haladástól) kapott ki.

♦ Nem a gólzáporos szóval tudnánk jellemezni az Újpest mérkőzéseit: Nebojsa Vignjevics csapatának legutóbbi 15 bajnokija közül tizenegyen kettő vagy kevesebb gól esett.

BP. HONVÉD–MOL VIDI FC

♦ Kereken 100 élvonalbeli mérkőzést vívott eddig egymással a két csapat, az örökmérleg a Honvéd javára billen, 46–18–36.

♦ A Vidi eddig 50 kísérletéből 11-szer győzött a kispestiek otthonában – a 11-ből 5 siker a legutóbbi tíz évre datálódik. A fehérváriak 1985 és 2007 között egyszer sem győztek a Honvéd vendégeként bajnoki mérkőzésen – a nyeretlenségi sorozat számlálója 22 mérkőzésnél állt meg.

♦ A Honvéd a 2007–2008-as idény óta először kezdte négy győzelemmel a bajnokságot, akkor is Supka Attila volt a vezetőedző. A honvedfc.hu szerint öt győztes meccsel 1952-ben (11 siker egymás után), 1954-ben (6) és 1978-ban (5) rajtolt a kispesti csapat, tehát a Vidi elleni siker igen ritka szériát eredményezne.

A Honvéd 1978-ban a Tatabánya elleni 2–0-val indította a szezont, majd 2–0-ra nyert Békéscsabán is. A 3. fordulóban az Újpestet ütötték ki a kispestiek (4–1), aztán lendületből elbántak az MTK-val (3–0) és a Diósgyőrrel (5–0) is. A sorozatot a Dunaújvárosi Kohász szakította meg egy 2–2-vel, a 7. fordulóban, a Vasas ellen pedig a Honvéd elvesztette veretlenségét is. A pazar kezdést nem követte pazar folytatást, a Honvéd végül az 5. helyen fejezte be a bajnoki idényt, igaz, a következő szezonban már aranyérmes lett.

♦ A Vidi veretlen legutóbbi 9 tétmérkőzésén, 6 BL-selejtezőn (ilyen szériája magyar csapatnak még nem volt a Bajnokok Ligája kvalifikációjában) és 3 bajnoki találkozón. A fehérváriak legutóbbi hat tétmérkőzéséből egyszer sem esett kettőnél több gól.

♦ A Vidi legutóbbi nyolc idegenbeli bajnoki mérkőzéséből csak kettőt nyert meg – az egyiket pont a Honvéd ellen, áprilisban (1–4).

♦ A Honvéd hazai pályán ötös veretlenségi sorozatban van, és megnyerte legutóbbi négy találkozóját.

DVTK–HALADÁS

♦ 74 élvonalbeli találkozó után az örökmérleg a házigazda DVTK szemszögéből 25–21–28.

♦ A Haladás eddig 36 kísérletből csak négyszer tudta győztesen elhagyni Miskolcot (vagy a DVTK épp ideiglenes otthonát). A szombathelyiek 1958-ban, 1984-ben, 2010-ben és idén áprilisban tudtak győzni a Diósgyőr vendégeként.

♦ A Haladás legutóbbi 21 idegenbeli bajnoki mérkőzéséből 17 alkalommal vereséget szenvedett. A szombathelyiek legutóbbi öt vendégjátéka kivétel nélkül vereséget hozott.

♦ Az említett 21 találkozó egyikén sem tudott idegenbeli mérkőzést kapott gól nélkül hozni a Haladás. Legutóbb 2017. április 12-én ért el „clean sheetet” a Hali, az MTK otthonában játszott 0–0-t.

♦ A Diósgyőr csak kettőt nyert meg legutóbbi tizenhat bajnoki mérkőzéséből, az előző bajnokság hajrájában a Paksot (1–0) és a Vidit (2–1) verte meg.

NB I, 2018–2019, 5. FORDULÓ 
AUGUSZTUS 17., PÉNTEKHELYSZÍN  
20.00: DVSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
 
17.00: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda
Felcsút, Pancho Aréna
19.30: Újpest–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: DVTK–Szombathelyi Haladás Miskolc, DVTK-stadion
 TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA
 AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 4 4 13–3 +10 12
  2. Budapest Honvéd 4 4 9–2 +7 12
  3. MTK Budapest 4 3 1 6–5 +1   9
  4. Debreceni VSC 4 2 2 5–2 +3   8
  5. Mol Vidi FC 3 1 2 6–2 +4   5
  6. Újpest FC 4 1 2 1 4–5 –1   5
  7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4–3 +1   4
  8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7–9 –2   4
  9. Paksi FC 4 2 2 3–6 –3   2
10. Puskás Akadémia FC 4 1 3 4–7 –3   1
11. Diósgyőri VTK 4 1 3 3–9 –6   1
12. Kisvárda 4 4 0–11 –11   0

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.12 10:25:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Vidi-edző szerint az alapemberek hiánya nem lehet kifogás. A 14. forduló mestermérlegei.

2018.11.12 00:49:01

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Szurkoljunk azért, hogy a Vidi tavasszal is érezze a kettős terhelést.

2018.11.11 12:28:14

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ

Ismét botlott az európai kupamérkőzés után a bajnok, most Mezőkövesden hagyta ott mindhárom pontot.

2018.11.10 22:59:52

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2018.11.10 14:04:45

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Sorozatban harmadszor is megverte odahaza a Haladás a Fradit, Rózsa Dániel ihletett formában védett.

HIRDETÉS
HIRDETÉS