A Vasas meglepetést okozna az ETO ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.13. 13:14
null
A Vasasnál ígérik, kemény csatára késztetik az ETO-t (Fotó: Németh Ferenc)
Izgalmasnak ígérkező két összecsapással folytatódik a labdarúgó NB I: a harmadik forduló péntek esti mérkőzésén a Zalaegerszegi TE FC 19 órától fogadja a Lombard Pápát, míg a Vasas 20.45-kor játszik a Győri ETO FC ellen az Illovszky Rudolf Stadionban.

 

ZALAEGERSZEGI TE FC–LOMBARD PÁPA TFC
Zalaegerszegen a bajnokságot nem éppen jól kezdő két együttes csap össze, hiszen két forduló után a ZTE és a Pápa is csupán egy ponttal áll.

A zalaiak az első körben nagy pofont kaptak a Kaposvártól (3–5), a Haladás ellen már jobban teljesítettek, de a labdarúgás örök igazsága, hogy szerzett gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni (0–0).

„Nem volt egy álomkezdés... – mondta keserű szájízzel Horváth András, a ZTE középpályása. – De a héten is megfelelő mentalitással készültünk, nem tudok más eredményt elképzelni, csak a győzelmet! Nagy pofon a Kaposvár elleni vereségünk, még egyszer nem fordulhat elő hasonló blama.”

A Pápa Debrecenben elszenvedett veresége (0–2) a papírforma kategóriába tartozik, a mutatott játék azonban így is elmaradt a várakozástól. A Szolnok ellen a Veszprém megyeiek is javuló teljesítményt nyújtottak, és a 0–0 után az elégedetlen szurkolókkal szemben Véber György vezetőedző megvédte csapatát.

Adott tehát a várakozásoktól egyelőre elmaradó két csapat, amely ha kellően feltüzelt, jó mérkőzést vívhat egymással.


VASAS–GYŐRI ETO FC
A ZTE-vel és a Pápával szemben a Vasas–ETO bajnokin két olyan együttes találkozik, amely hozta a tőle vártat. A Vasas izgalmas meccsen legyőzte otthon a Honvédot (3–2), de a Videoton ellen nem tudott csodát tenni (0–3). A kisalföldiek védelme még hibátlan a bajnokságban, ami Újpesten döntetlent (0–0), a BFC Siófok ellen (1–0) győzelmet eredményezett.

Az előző szezon eredménye és a csapaterősség alapján a vendégek tűnnek esélyesebbnek, de hazai pályán a piros-kékek győzelemre törekednek – legalábbis ez tűnik ki Ferenczi István nyilatkozatából.

„Győzelemre játszunk mindenki ellen, különben mi értelme az egésznek? – mondta a támadó. – Nincsenek csodacsapatok, mindenkit le lehet győzni, csak hit, erő és önbizalom kérdése az egész. Márpedig ha mi megtanulunk egymásért is küzdeni, és minden játékos odateszi magát száz vagy akár százhúsz százalékig, akkor én nem féltem a Vasast senkitől. Ha viszont ugyanaz a lassú, körülményes és a kapott gól után hitehagyott játék jellemzi a csapatunkat, mint a Vidi ellen, akkor nem lehetnek vérmes reményeink.”

A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik