HIRDETÉS
HIRDETÉS
VINCZE ANDRÁS
VINCZE ANDRÁS
2018.12.08 23:48 Frissítve: 2018.12.09 00:03

A plafonig! – Vincze András jegyzete

HIRDETÉS

 

Évtizednél is öregebb sztori, és bevallom, bármikor hallom, hiszem is, meg nem is, viszont már évek óta itt van a tollhegyen, hogy egyszer megírom, s talán most jött el a megfelelő pillanat.

 
Rebrov: Büszke vagyok a csapatra, főleg arra, amit védekezésben nyújtott
Lanzafame duplázott a Mezőkövesd ellen, őszi bajnok az FTC!

Amikor Szerhij Rebrovot kinevezték a Ferencváros vezetőedzőjének, akkor – természetesen – a focirovatban elkezdődött a találgatás, vajon milyen szakmai munícióval érkezett a zöld-fehérekhez az egykori kitűnő játékos, aki ráadásul igencsak racionális ember hí­rében áll. E beszélgetés(ek) során óhatatlanul is elhangzott a legendás Valerij Lobanovszkij neve, mint az edzőé, aki „edzőistenségként” megteremtette az ukrán labdarúgást, s aki a csapatainak a futballját, a taktikáját és az edzéseit matematikai egyenletek alapján álmodta, majd valósította meg – mégpedig olyan zsenialitással, amely ma is a legerősebb hagyatéka a keleti ország focijának.

Na és akkor itt jön a szakállas sztori, Valerij Lobanovszkij nevének elhangzásakor ugyanis szinte karmesteri beintésre a tőlem kicsit jobbra ülő Vajda Gyuri persze elmondta ugyanazt a szöveget, mint amit korábban már legalább százszor, miszerint: „...és az öreg egyik titka volt az is, hogy gumiasztalon ugráltatta a játékosait, azért, hogy tökéletes legyen a mozgáskoordinációjuk”.

Mosolyognak ezen, ugye?

Pedig ne tegyék, az egyenletek, kódok, számok bűvöletében élő mester ezzel a trambulinos módszerrel is segíthette a labdarúgóit, hogy a kemény kiképzésnek is beillő edzések után képesek legyenek a rájuk jellemző dinamizmussal, varázslatos technikával és hatékonyan futballozni.

S most Szerhij Rebrov ezt az örökséget teszi elénk: ő ugyanis mindig hangsúlyozza, hisz benne, hogy a játékosok edzés- és meccsteljesítményét mérni és precízen elemezni nem hókuszpókusz, a statisztika, az elemzés adja meg neki az edzői munka alapját. A pulzusgörbék, a labdaérintéssel kapcsolatos adatok, a futómennyiség és -minőség számai csalhatatlanul jelzik, hol tartanak futballistái felkészültségben, terhelhetőségben, s hogy az eredménnyel párosuló profi teljesítmény csak így valósítható meg a pályán.

A Fradi játéka, őszi elsősége azt mutatja, a módszer tökéletes, nyerő, de leginkább a hozzáállás rendkívül szimpatikus, ahogyan Szerhij Rebrov komolyan veszi a futballunkat.

Szóval, ha én lennék a játékosa, s ha azt kérné, a plafonig ugranék a trambulinról.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.17 00:38:58

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ha jó meccs van, akkor arra kimegy az ember.

2018.12.16 23:30:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2018.12.16 13:00:08

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

Öt pontra csökkent az éllovas zöld-fehérek előnye, Varga Roland a kórházban kötött ki, fejbe rúgták.

2018.12.15 23:25:59

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2018.12.15 12:18:17

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

A hajrában egyenlített a Honvédnak kölcsönadott Tischler, a dobogón így a Debrecen telel.

HIRDETÉS

HIRDETÉS
HIRDETÉS