A múlt kötelez, a Loki csakis az aranyért szállhat harcba

Vágólapra másolva!
2011.06.11. 14:36
null
Az elnök szerint Adamo Coulibaly (balra) továbbra is Debrecenben folytatja (Fotó: Szabó Miklós)
Szima Gábor, a labdarúgó NB I ötödik helyén végző DVSC-TEVA elnöke a debreceni klub hivatalos honlapjának adott interjúban egyebek mellett kifejtette: a következő szezonban a csapatnak kötelező a dobogón végeznie, de a bajnoki cím megszerzése is reális cél.

 

„Az elmúlt kilenc évben elért eredmények alapján nem tűzhetünk magunk elé más célt, mint a bajnoki címért való versenyfutást. A nemzetközi kupában való indulás jogának megszerzése kötelező, de a bajnoki cím is reális célkitűzés" – olvashatók az elnök szavai a dvsc.hu-n.

A GYENGÉBB SZEREPLÉS OKAI A TÁVOZÁSOK TÚLHANGSÚLYOZÁSÁTÓL AZ EDZŐVÁLTÁSIG

Egy évvel ezelőtt a debreceni klub célja az volt, hogy nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezzen.

„A játékosállományunk alapján és a biztos anyagi helyzetet figyelembe véve – ami nem volt elmondható több előttünk végző klubról – mindenképpen oda kellett volna érnünk a dobogóra" – utalt a ma is fájó sebre Szima Gábor.

A tervektől való elmaradásnak Szima szerint sok oka volt a mentális hibáktól a gyengébb csapatok (például Bp. Honvéd, Siófok) elleni bizonytalankodáson át egészen a rosszul sikerült edzőváltásig.

„Sajnos a keretben történt (tavaly nyári) változásokat a klubon belül jó néhányan rosszul dolgozták fel. Folyamatosan azt hangsúlyoztuk, hogy meggyengült a keret, amiben volt némi igazság, de annyi nem, hogy ne lettünk volna dobogóra vagy akár a bajnoki címre esélyesek" – fogalmazott Szima.

„Túl sokat foglalkoztunk azzal, kik távoztak és kik érkeztek, a témát felkapta a média is, ezáltal az egész ősz arról szólt, mennyit gyengültünk. Többek között emiatt sem tudtunk százszázalékosan a feladatunkra koncentrálni" – folytatta az okok sorolását a klub első embere, aki szerint a tisztességes európai kupaszereplés cáfolja a túlzott meggyengülést.

„Télen volt egy rosszul sikerült edzőváltásunk is. Miután Herczeg András nem vállalta a további munkát, új szakember után kellett néznünk. Mindenki azt hitte, hogy Zdenek Scasny nagyszerű választás, vele tovább menetel majd a csapat, de különböző okok miatt ez nem valósult meg, hét mérkőzésből csak egyet sikerült megnyernünk. Kondás Elemérrel és stábjával talpra álltunk, de már késő volt, nem tudtunk odaérni a dobogóra."

AZ ERŐSÍTÉS NEHÉZSÉGEI, A KÖLTSÉGVETÉS IGÉNYEI

A várható erősítésekkel kapcsolatban Szima Gábor elmondta: elsősorban csatárt és támadó középpályást keresnek.

„Ha lehetőség lesz rá, megpróbálunk Magyarországról igazolni, de az is elképzelhető, hogy külföldről érkeznek játékosok. Pedig úgy gondoljuk, jelenleg is több a külföldi futballista a klubnál, mint ami ideális lenne" – mondta, hozzátéve: mivel a klubnak nincs lehetősége négy-ötszázezer euróért labdarúgót vásárolni, maradnak a tesztek.

Ez nem feltétlenül jelent reménytelen keresgélést – emlékeztetett Szima Gábor –, hiszen annak idején Ibrahima Sidibe, Dajan Simac és Adamo Coulibaly is próbajáték révén, átigazolási díj fizetése nélkül került a csapathoz, amelynek hasznos tagja lett.

„A BL-ből befolyt összeg egyszeri, valóban rendkívül nagy bevétel volt. A DVSC-TEVA az NB I-es, az NB II-es és az utánpótláscsapatok működtetésére mintegy nyolcszáz millió forintot költ el évente, ...és mivel a klub bevétele jegy- és bérleteladásból, televíziós jogdíjakból, valamint reklámok értékesítéséből nem éri el a háromszáz millió forintot, ...a működéshez hiányzó több mint félmilliárd forintot a nemzetközi kupaszereplés alkalmával kell megtermelnünk" – érzékeltette Szima, miért nem költhetik játékosokra a korábban megkeresett pénzt.

„(Ráadásul) jöhetnek olyan esztendők, mint a mostani, hogy nem indulunk nemzetközi kupában. Többször elmondtuk már, hogy a Bajnokok Ligájában megkeresett pénz egy része az 1.2 milliárd forintos beruházással megépülő edzőcentrumra lesz elköltve, egy másik részét pedig sajnos a költségvetésünk kiegészítésére kell fordítani."

TÖBB KULCSEMBER NEM TÁVOZIK

Kabát Péter és Czvitkovics Péter máshol folytatja, Komlósi Ádám befejezte a pályafutását, azonban rajtuk kívül Szima Gábor szerint más alapember nem hagyja el a nyáron Debrecent. Még a több csapattal hírbe hozott Adamo Coulibaly sem – a klubelnök szerint „minimális az esély arra, hogy távozik."

Szima Gábor kiemelte, hogy a jelenlegi NB I-ből a DVSC-TEVA keretében van a legtöbb helyi kötődésű, saját nevelésű játékos – azzal együtt is, hogy az eredménykényszer nem kedvez a fiatalok beépítésének.

„Egy olyan együttesnél, ahol a hatodik helynek is nagyon tudnak örülni, mert mondjuk a nyolcadik volt a terv, nyugodtan tudnak fiatal játékosokat kipróbálni. Nálunk sajnos kicsit nehezebb, de ez nem jelenti, hogy ne építenénk be folyamatosan saját nevelésű labdarúgókat. Az elmúlt években a kis Lokiból került fel például Bódi Ádám, Varga József és most Ferenczi János."

S ha már a fiatalabbak szóba kerültek, Szima elmondta: bízik abban, hogy Farkas Balázs és Kulcsár Tamás képességeihez mérten szerepel a következő idényben. Ami pedig a tavasszal Újpesten szereplő Balajti Ádámot illeti, elképzelhető, hogy még egy évet kölcsönben futballozik.

SZÁMÍTANAK AZ ELTILTOTT POLEKSZICSRE

Az eltiltását töltő Vukasin Poleksziccsel kapcsolatban Szima Gábor az interjúban elmondta:

„Marad Debrecenben. Az UEFA-hoz fordul a napokban, kéri az eltiltásának mérséklését, de kicsi az esélye, hogy sikerrel jár. Egy kapus harmincöt éves koráig vagy akár még tovább is védhet, vagyis Polekszics még hat-hét évet tud a Lokiban játszani az eltiltás után. Tehát jövő nyárig marad, és biztosak vagyunk benne, eltiltása után olyan motivációval áll be a kapuba, hogy pályafutása csúcsára csak ezután ér fel."

Szima elmondta: mivel a Loki az idén nem indul nemzetközi kupában, elképzelhető, hogy a három kapusból az egyiknek a játékjogát eladja vagy kölcsönadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik