A Fradi a hullámvölgyben lévő Mezőkövesd ellen közelíthet a 60-hoz

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.07. 09:35
null
Tokmac Nguen cselez a júniusi FTC–Mezőkövesd mérkőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Négy mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I a hétvégén, a 10. fordulóval. A 10. kör nyitó mérkőzése a DVTK–Újpest lenne, ám a vendégek szerdán tudatták, nem tudnak kiállni a találkozóra a koronavírusos esetek miatt. Az Újpest kérte a mérkőzés elhalasztását, ám a DVTK nemet mondott – az MLSZ pedig utóbbinak ítélte oda a 3 pontot. A Budafoki MTE–Budapest Honvéd mérkőzést elhalasztották a kispestieket sújtó koronavírusos esetek miatt, az újonc igent mondott a halasztási kérelemre. Az igen jó passzban levő Paks a Puskás Akadémiát fogadja, az MTK a második helyezett Fehérvárt, a listavezető Ferencváros pedig a kieső helyen álló Mezőkövesdet.

 

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA

• A mérleg szinte teljesen kiegyenlített 16 NB I-es találkozó után, a Paks hatszor nyert, a Puskás Akadémia hétszer, a döntetlenek száma három.

• Az előző bajnokságban a PAFC mindhárom alkalommal legyőzte a Paksot, és a legutóbbi öt bajnokin veretlen a tolnaiakkal szemben. A Paks 2018. augusztus 25. (3–2) óta nem tudta legyőzni a felcsútiakat.

• Pakson eddig hétszer találkozott egymással a két csapat, a házigazda az első öt mérkőzést megnyerte, az utolsó kettőn nyeretlen (5–1–1 a mérleg).

• A Puskás Akadémia az NB I egyetlen csapata a 2020–2021-es idényben, amely még nem játszott döntetlent (4 győzelem, 5 vereség).

• A Paks Bognár György kinevezése óta veretlen, és csak egyszer veszített pontokat (4 győzelem, 1 döntetlen), az öt bajnokin 12 gólt szerzett. A legutóbbi öt fordulóban a Ferencváros és a Fehérvár mellett csak a paksiak veretlenek.

• A Puskás Akadémia elveszítette legutóbbi három idegenbeli bajnokiját, a Fehérvártól 3–1-re, a Ferencvárostól 2–1-re, a DVTK-tól 3–0-ra kapott ki. A PAFC-nak 2019 február-márciusa óta nem volt ilyen rossz idegenbeli szériája.

MTK BUDAPEST–MOL FEHÉRVÁR FC

• Ez lesz a 100. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között, az eddig lejátszott 99 után a Fehérvár áll hajszállal jobban, az örökmérleg a pályaválasztó MTK szemszögéből 38–21–40.

• Az MTK csak hármat nyert meg a két csapat egymás elleni legutóbbi 14 bajnoki mérkőzéséből, a mérleg ezeken 3–1–10, a Vidi jókora fölényben van.

• Az MTK eddig igen szeszélyesen szerepel ebben a bajnokságban: hárommérkőzéses veretlenséggel kezdett, három vereséggel folytatta, most megint hármas veretlenségi sorozatban van.

• Az MTK legutóbbi három hazai mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, a ZTE és a Budafok ellen vereséget szenvedett, a Kisvárdával ikszelt. Ebben a bajnokságban öt mérkőzést játszottak pályaválasztóként a kék-fehérek, és csupán egy győzelmük van.

• A Fehérvár a bajnokságban még veretlen, és az egész idényben egyetlen tétmérkőzést veszített el, a Standard Liege elleni El-rájátszást. A Vidi az NB I-ben június 20. óta (Mezőkövesd–Fehérvár 2–1) nem kapott ki, veretlenségi sorozata 10 mérkőzést számlál. A székesfehérváriak a 2020-as évben csak két bajnokit veszítettek el, a másikat a Ferencváros ellen.

• Az NB I-ben magas a gólátlag, a 12 csapatból 11 mérkőzésein 2.71 vagy több találat született átlagban. A legtöbb a Fehérvár találkozóin, amelyeken átlagban 4 gól esik (az MTK meccsein pedig átlagban 3).

• A Fehérvár a szünet utáni játék mestere, az első félidőben ötször talált be, a másodikban tizenhatszor az eddigi bajnokikon. Az MTK az első félidőben eredményesebb (8:6 a gólmegoszlás).

• A Fehérvár a legutóbbi 9 bajnoki mérkőzés mindegyikén szerzett és kapott is gólt.

• A Vidi május 30. (Paks–Fehérvár 0–0) óta minden bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, a sorozat 15 mérkőzés óta tart.

ZTE FC–KISVÁRDA

• Csak az előző bajnoki idényben találkoztak NB I-es mérkőzésen, a ZTE még veretlen (1 győzelem, 2 döntetlen).

• A ZTE a legutóbbi hét bajnokiján nem játszott döntetlent (3 győzelem, 4 vereség). A zalaegerszegiek mérkőzésein potyognak a gólok, a legutóbbi hét találkozójukon egyszer sem esett háromnál kevesebb találat.

• Február 8. (Honvéd–ZTE 2–0) óta nem fordult elő, hogy a ZTE gólképtelen maradt egy NB I-es mérkőzésen. A sorozat 22 találkozó óta tart.

• A ZTE hazai pályán a legutóbbi hat bajnokijából csak egyet nyert meg, és a legutóbbi négyből hármat elveszített.

• A Kisvárda a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet veszített el, és tíz pontot szerzett ezen az öt meccsen.

• Idegenben kimondottan jó szériában vannak a kisvárdaiak, legutóbbi négy bajnokijukon veretlenek, és a legutóbbi hétből csak egyet veszítettek el (5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség).

FERENCVÁROS–MEZŐKÖVESD

• Eddig 14-szer találkozott a két csapat egymással NB I-es mérkőzésen, a mérleg 9 ferencvárosi siker, 3 döntetlen, 2 mezőkövesdi győzelem, az egyik 2020-ban (a Kövesd februárban hazai pályán 3–0-ra nyert).

• A Ferencváros pályaválasztóként még sosem kapott ki a Mezőkövesdtől (5 győzelem, 3 döntetlen).

• A Ferencváros hazai bajnoki veretlenségi sorozata közelíti a 60 mérkőzéses határt, már 57-nél tart Szerhij Rebrov csapata (46 győzelem, 11 döntetlen). A Fradi legutóbb 2017. április 15-én, a Vasas ellen veszített bajnokit a Groupama Arénában (1–2).

• E két csapat mérkőzésein esett a legkevesebb gól a 2020–2021-es bajnokságban, a Ferencváros meccsein 2.71, a Mezőkövesdéin csak 2.11 a gólátlag.

• A Ferencváros nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozatban van az NB I-ben (6 győzelem, 2 döntetlen), legutóbb június 23-án, a Fehérvártól kapott ki. A 2020-as évben csak két bajnokit veszített el Rebrov csapata, a másik vereséget pont a Mezőkövesd mérte rá.

• A Mezőkövesd az NB I legrosszabb sorozatban levő csapata, a legutóbbi öt bajnokiján nem tudott győzni (1 döntetlen, 4 vereség).

• A Ferencváros legutóbbi 13 hazai bajnokijából 11-et kapott gól nélkül tudott le, ebben a periódusban csak a DVSC és a Puskás Akadémia tudott betalálni a Groupama Arénában.

NB I, 2020–2021, 10. FORDULÓ
TVHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
DVTK–Újpest 3–0 – JÁTÉK NÉLKÜL

Miskolc, DVTK Stadion
NOVEMBER 7., SZOMBAT
14.45: Paks–Puskás Akadémia
M4 Sport
Paks, Városi Stadion?
Budafoki MTE–Bp. Honvéd – ELHALASZTVA!

Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
19.45: MTK–Mol Fehérvár
M4 Sport
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion?
NOVEMBER 8.,VASÁRNAP
14.30: ZTE–Kisvárda
M4 Sport
Zalaegerszeg, ZTE Aréna?
17.00: Ferencváros–Mezőkövesd
M4 Sport
Budapest, Groupama Aréna?
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 15–4 +11 17
2. Mol Fehérvár 8 4 4 21–11 +10 16
3. Paksi FC 9 4 2 3 15–14 +1 14
4. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
5. Kisvárda 8 4 1 3 11–12 –1 13
6. Puskás Akadémia 9 4 5 11–15 –4 12
7. MTK Budapest 9 3 3 3 14–13 +1 12
8. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1 11
9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13 10
11. Budapest Honvéd 9 2 3 4 14–15 –1 9
12. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik