A Ferencváros Pintér csapata ellen építhet rég látott jó szériát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.14. 11:49
null
Az első fordulóban a ferencvárosiak botlottak a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Nemzeti Sport)
Vége a vb-selejtezőnek, vissza lehet térni a magyar futballvalóságba (már ha a kvalifikációs mérkőzések révén nem tettük volna ezt meg) – az NB I 12. fordulója következik, azaz a nyitónap párosításait figyelhetjük ismét. A listavezető Videoton FC a sereghajtó Balmazújváros ellen stabilizálhatja az első pozícióját, míg a címvédő Bp. Honvéd a Haladás ellen próbálja megtörni régen látott rossz szériáját. Statisztikai érdekességek a forduló elé.

 

 

HALADÁS–BP. HONVÉD

♦ Ez lesz a 123. mérkőzés a két csapat között az élvonalban, s a Haladásnak az eddigi 122 lejátszott találkozón nem sok sikerélménye volt: 75 alkalommal győztek a kispestiek, 27-szer döntetlenre végződött a mérkőzés, a szombathelyi sikerek száma csupán 20. És volt még egy „fantommérkőzésük” is (ezt nem számoltuk bele a fenti statisztikába), az 1945–1946-os idényben a Haladás játékjogát – vesztegetés gyanúja miatt – az MLSZ három hónapra felfüggesztette, és ez idő alatt a szombathelyi csapat soros ellenfelei (így a Kispest is) játék nélkül megkapták a két pontot (0:0-s gólaránnyal).

♦ A két csapat legutóbbi három bajnokiját a Honvéd nyerte meg. A kispestiek veretlenek a legutóbbi négy, Haladás elleni összecsapáson, igaz, ezt megelőzően 2016 elején két hónapon belül kétszer is kikaptak szombathelyi riválisuktól.

♦ A Haladás pályaválasztóként a 2010-es években csupán egyszer tudta legyőzni a Honvédot – nyolc kísérletből.

♦ A címvédő Bp. Honvéd ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, augusztus 19-én szerzett legutóbb három pontot a bajnokságban. Azóta egy kivétellel mindegyik meccsén legalább két gólt kapott a kispesti csapat: az öt találkozón 13 találatot. Ennyit a teljes tavaszi szezonban kapott a Honvéd…

♦ Ötös nyeretlenségi sorozata legutóbb 2015 késő őszén volt a Honvédnak, akkor a Ferencváros, a Videoton, az MTK, a DVSC és az Újpest ellen csak egy pontot szedett össze. Ötösnél hosszabb rossz szériája legutóbb 2014 őszén-2015 tavaszán volt a kispesti együttesnek, 14 nyeretlen mérkőzéssel.

♦ Magyar bajnoki címvédő legutóbb a 2013–2014-es szezonban hozott össze ötös nyeretlenségi sorozatot az NB I-ben, akkor a Győri ETO kezdte a bajnokságot négy döntetlennel és egy vereséggel, s csak a 6. fordulóban szerezte meg első győzelmét.

♦ Essen szó a Honvéd jó sorozatáról is: a kispesti együttes hatos idegenbeli veretlenségi szériában van, négy győzelem után kétszer ikszelt. A sorozat alatt a piros-feketék egy kivételével mindegyik meccsükön elértek legalább két gólt.

♦ A Haladás a mezőny egyetlen csapata, mely még nem érte el a tízgólos határt – a Hali 10 találkozón 9 alkalommal talált a hálóba. Az ausztrál csatár, David Williams több mint a felét szerezte a szombathelyi góloknak – 5 találattal áll a góllövőlista 5. helyén.

DIÓSGYŐRI VTK–VASAS

♦ Szintén nagy hagyományú párosítás, 93 élvonalbeli mérkőzés után az örökmérleg a házigazda Diósgyőr szemszögéből 23–19–51.

♦ A két csapat legutóbbi 9 bajnoki találkozójából a Vasas csak egyet nyert meg – és hetet elveszített, közötte a legutóbbi kettőt.

♦ A Vasas legutóbb 2009-ben tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Diósgyőr vendégeként (0–1, Lázok János góljával). Azóta az angyalföldiek három egygólos vereséget szenvedtek el a DVTK-tól, egyszer ikszeltek.

♦ Ebben a bajnokságban eddig a DVTK-meccsek jelentik a garanciát a sok gólra: a diósgyőriek találkozóin esik a legtöbb találat (3.55 a gólátlag). A Vasas meccsein is 3.30 a gólátlag. A DVTK még nem játszott ebben az idényben gól nélküli vagy egygólos mérkőzést.

♦ A Vasas idegenbeli mérkőzésein is potyognak a gólok: az angyalföldiek legutóbbi 10 vendégjátékán 3.5-ös a gólátlag.

♦ A Diósgyőré a leghosszabb aktív vereségsorozat a bajnokságban: Bódog Tamás csapata elveszítette legutóbbi négy meccsét.

BALMAZÚJVÁROS–VIDEOTON FC

♦ Meglepetésre a bajnokság nyitó fordulójában az abszolút újonc vendégként 1–1-et ért el az egyik legnagyobb aranyesélyessel szemben. Azóta eltérő a csapatok sorsa (és a papírforma szerint alakul): a Videoton 24 ponttal az élen áll, a Balmazújváros 6 ponttal az utolsó helyen.

♦ A Balmazújváros hétmérkőzéses bajnoki nyeretlenségi szériában van, legutóbbi (és eddig egyetlen) NB I-es győzelmét a DVTK ellen aratta, még augusztus 5-én. Azóta hét bajnokin egy döntetlen, hat vereség – Horváth Ferenc csapata az előző három mérkőzésén nem szerzett pontot.

♦ A Balmazújvárosnak hét bajnoki veresége van, ebből hatot egygólos különbséggel szenvedett el. Eddig csak a Haladás tudta egynél több gól különbséggel megverni az újvárosiakat (3–1).

♦ A Videoton a 2017-es évben csupán három bajnoki mérkőzését veszítette el a lejátszott huszonötből. A Vasas (kétszer) és a Bp. Honvéd győzte le a székesfehérváriakat.

♦ A már említett, Honvéd elleni „bajnoki döntő” (1–0-s vereség 2017. május 27-én) volt a legutóbbi alkalom, hogy a Videoton nem szerzett gólt egy NB I-es bajnokin.

♦ A Videoton mindenképpen gólérzékeny – csak két olyan forduló volt ebben a bajnokságban, melyben a listavezető nem kapott gólt (a Mezőkövesdet és a Debrecent „nullázta le”).

ÚJPEST FC–PAKSI FC

♦ A párosítás, amelytől minden újpestit kiráz a hideg. 25 első osztályú bajnoki mérkőzést játszottak eddig, a mérleg a lilák szempontjából 6–8–11.

♦ Az egyetlen jó hír az újpestieknek: 2016 óta öt mérkőzést játszott az NB I-ben a két csapat, s ezek közül a Paks egyet sem tudott megnyerni (4 döntetlen, 1 újpesti siker). 2010 és 2015 között viszont a Paks nyolcszor verte meg az Újpestet.

♦ Nem biztos, hogy betonszilárd Nebojsa Vignjevics kispadja, de lassan-lassan az Újpest szerb edzője eljut addig, ameddig kevés elődje a IV. kerületiek kispadján. A szerb tréner 2013. október 23. óta van hivatalában, Várhidi Pál (1974–1980) óta ő lehet az első, aki négy évig meg tudja őrizni vezetőedzői posztját. (Temesvári Miklós 1981 és 1985 között ült a kispadon, ám „naptárilag” nem volt meg neki a négy év). Ehhez még ezt a fordulót és a következőt kellene „megúsznia”.

♦ Szép csendesen jó sorozatot épített a Paks, mely négyes veretlenségi és hármas győzelmi szériában van – mindkettő a maga kategóriájában a második legjobb aktív sorozat az NB I-ben.

♦ A Paks két éve nem tudott hármasnál hosszabb győzelmi sorozatot építeni. 2015 őszén a Vasast, az Újpestet, a Békéscsabát, a Puskás Akadémiát és a Haladást győzték le a tolnaiak – a remek periódus egy tízmeccses veretlenségi sorozat közepén volt.

♦ A paksiak több mint öt hónapja nem vívtak meg olyan NB I-es mérkőzést, amelyen ne szereztek volna gólt. A gólszerző széria 15 mérkőzés óta tart, a Paksot legutóbb a Haladás tudta lenullázni, 2017. április 29-én.

♦ Az Újpest legutóbbi 20 hazai bajnoki mérkőzéséből csak négyet nyert meg. Finoman fogalmazva sem acélos mutató ez… Egyébként ebből a húsz „hazai” meccséből ötöt a Fáy utcában, hármat Kecskeméten játszott le.

MEZŐKÖVESD–DEBRECENI VSC

♦ Ez lesz a két klub 7. élvonalbeli találkozója, az eddigi hatot igazságosan „elosztották”, a mérleg két mezőkövesdi és két debreceni siker, illetve két döntetlen.

♦ A Mezőkövesd debreceni győzelemmel indította a bajnokságot, ezt a Paks elleni sikerrel fejelte meg, ám a 2. forduló óta nyeretlen. A 9 mérkőzéses nyeretlenségi sorozat a leghosszabb aktív, győzelem nélküli periódus az NB I-es mezőnyben.

♦ Közel nyolc hónap telt el azóta, hogy a Mezőkövesd kapott gól nélkül hozott le egy bajnoki mérkőzést. Legutóbb ez év februárjában, a DVTK ellen sikerült ez (3–0). Azóta a kövesdiek lejátszottak 24 bajnokit és mind a 24-en kaptak is gólt. Összesen 56-ot…

♦ A Mezőkövesd a legutóbbi nyolc hazai bajnokija mindegyikén kettő vagy több gólt kapott. Mint a szita…

♦ A rajtnál beragadó, azóta viszont kiváló formába lendült Debrecen hatmeccses veretlenségi sorozatban van – a hat találkozóból ráadásul ötöt megnyert.

♦ Ha a Debrecen ezt a bajnokiját sem veszíti el, akkor 2015 ősze óta először épít hétmérkőzéses veretlenségi sorozatot. Akkor nyolc meccsig tartott a lendület.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–FERENCVÁROS

♦ A két csapat eddig 8 NB I-es bajnokin találkozott, jelentős az FTC fölénye. A PAFC csak egyszer győzött, két mérkőzésen született döntetlen, ötöt a Fradi nyert meg. Az egyetlen találkozó, amelyet a Ferencváros elveszített, három nappal volt csak Akeem Adams tragikus szívinfarktusa után.

♦ Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője eddigi élvonalbeli csapatai közül csak a Vasassal és a PAFC-cal nem tudta még bajnokin legyőzni a Ferencvárost, amelyhez játékosként és trénerként is kötődik. A felcsútiakkal ez a második próbálkozása a Fradi ellen, a Groupama Arénában 1–1-et játszott az újonc az első fordulóban.

♦ A Ferencváros megnyerte a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését, ez a legjobb sorozat az NB I-ben. Ha a zöld-fehérek most is felülkerekednek, akkor 2015 óta (egymás után 12 megnyert bajnoki) először építenek legalább ötmeccses győzelmi szériát.

♦ A góllövőlistát nagy fölénnyel vezető Varga Roland 12 találatot szerzett a Ferencváros 25 góljából, 48 százalékát vállalta tehát a „góltermésnek”. Ennél nagyobb szeletet csapata góljaiból csak a szombathelyi David Williams „hasított ki” magának (a Haladás 9 góljából 5 az ő nevéhez fűződik, ez 56 százalékos mutató).

♦ A PAFC eddig 16 gólt szerzett a bajnokságban, ebből 11 a Josip Knezevic, Ulysse Diallo duó nevéhez fűződik.

♦ A Ferencváros a legutóbbi hét fordulóban mindig szerzett gólt, legutóbb augusztus 6-án, Debrecenben maradt hoppon (0–0). Az előző négy fordulóban az FTC összesen 13 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját.

♦ A Puskás Akadémia angol kifejezéssel élve kicsit „streakes” csapat, tehát ha elkezd valamit (nyerni vagy veszíteni), akkor sorozatot is épít. A felcsúti klub egy ötös nyeretlenségi sorozattal kezdte a bajnokságot, négyes győzelmi sorozattal folytatta, míg az előző két mérkőzését elveszítette.

♦ Folytatódik-e egy jó sorozat? Az FTC ghánai légiósa, Joseph Paintsil négy mérkőzésen három góllal nyitott a magyar élvonalban. A legutóbbi 13 évben egyetlen új igazolás sem kezdett ilyen gólátlaggal a Ferencvárosban az NB I-ben.

NB I, 2017–2018, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Haladás–Bp. Honvéd
Sopron, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
15.30: Diósgyőri VTK–Vasas FC (Tv: M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
15.30: Balmazújváros–Videoton FCBalmazújváros, Városi StadionErdős József
15.30:Újpest FC–Paksi FCBudapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám
15.30: Mezőkövesd–Debreceni VSC Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
19.30: Puskás AkadémiaFerencváros (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 7 3 1 24–13 +11 24
2. Ferencvárosi TC 11 6 4 1 25–12 +13 22
3. Debreceni VSC 11 5 3 3 17– 9 +8 18
4. Vasas FC 10 5 1 4 17–16 +1 16
5. Paksi FC 11 4 4 3 19–19 0 16
6. Budapest Honvéd 11 4 4 3 18–19 –1 16
7. Puskás Akadémia FC 11 4 2 5 16–18 –2 14
8. Újpest FC 11 3 5 3 16–16 0 14
9. Diósgyőri VTK 11 3 3 5 17–22 –5 12
10. Szombathelyi Haladás 10 3 1 6 9–20 –11 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 3 6 14–24 –10 9
12. Balmazújváros 11 1 3 7 13–17 –4 6
A 10. fordulóban – a világítóberendezés meghibásodása miatt – félbeszakadt Vasas FC–Szombathelyi Haladás mérkőzést október 17-én játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik