A Détári-korszakot idézi az FTC mostani szereplése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 11:21
null
A Ferencváros az előző négy meccsén csupán egy pontot szerzett (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 28. fordulójának mérkőzéseit rendezik szombaton. A Honvéd–Vasas találkozó lesz a slágermeccs, mind a két csapatnak jó esélye van arra, hogy a dobogón végezzen. Az eltiltott Souleymane Diarra nélkül lép pályára az Újpest; régóta nem volt ilyen hullámvölgyben a Ferencváros; középhátvéd a házi gólkirály Gyirmóton; Csertői–Bódog csata Pakson – ezekről és még sok másról olvashatnak a játéknap mérkőzéseit felvezető cikkünkben.

DEBRECENI VSCSZOMBATHELYI HALADÁS, 18.00

♦ A Vasas és a Gyirmót legyőzése után úgy tűnt, hogy feljövőben van a DVSC, ám az előző két bajnokiján összesen egy pontot szerzett: a kiesés elleni küzdelemben riválisnak számító két ellenfele közül a Mezőkövesdtől 2–1-re kikapott, majd az MTK-val ikszelt.

♦ Múlt szerdán a Haladás, míg múlt szombaton a Debrecen mérkőzött meg az MTK-val, és mind a két csapat 0–0-t játszott a fővárosi kék-fehérekkel. Ebből kiindulva nem sok találat várható a Loki és a Hali egymás elleni meccsén – aztán ki tudja, lehet, hogy a Nagyerdei Stadionban szombaton „kinyílik a gólzsák”…

♦ A téli szünet óta négy bajnokit játszott idegenben a Haladás, Gyirmóton és a Vasas vendégeként győzött, a Ferencváros otthonában kikapott, míg az MTK stadionjában döntetlent játszott.

A Debrecen legutóbbi hét hazai bajnokijából három 0–0-ra végződött. Novemberben a Mezőkövesddel, februárban a Ferencvárossal, míg a múlt héten az MTK-val játszott otthon gól nélküli döntetlent a Loki.

♦ A Haladás előző kilenc góljából négyet az ausztráliai légiós, David Joel Williams szerzett.

♦ Legutóbbi két meccsén nem kapott gólt a Haladás, a szombathelyiek kapuja 182 játékperce – a kispesti Eppel Márton találata óta – érintetlen.

Az ősszel Debrecenben és Sopronban is 1–0-ra győzött a szombathelyi együttes, a debreceni találkozón David Williams, a soproni meccsen – a télen a Fortuna Sittardhoz átigazoló – Sjoerd Ars szerezte a vasiak győztes gólját. A DVSC legutóbb 2014 augusztusában verte meg a Haladást (odahaza 1–0-ra), azóta hatszor találkoztak egymással, négyszer a Hali győzött, kétszer ikszeltek a felek. Az említett Loki-siker óta kétszer mérkőztek meg a Nagyerdei Stadionban, mind a kétszer a Haladás nyert 1–0-ra.

DAVID WILLIAMS GÓLJA AZ ŐSZI DVSC–HALADÁS (0–1) MÉRKŐZÉSEN

MTK BUDAPEST–VIDEOTON FC, 18.00

Egymás után öt félidőt játszott le úgy az MTK, hogy nem láthattak gólt a meccsére kilátogató nézők. Legutóbb az MTK–Mezőkövesd találkozó első félidejének hajrájában, a 43. percben esett gól a kék-fehérek bajnokiján (Baki Ákos lőtte ki a jobb felső sarkot), azóta, azaz 227 játékperce nem szerzett és nem is kapott gólt Tamási Zsolt együttese, amely a múlt héten a Haladással és a Debrecennel is 0–0-t játszott.

♦ Előző négy bajnoki mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a Videoton. Hasonlóan rossz szériája a szezon első négy fordulójában volt, amikor kikapott a DVTK-tól, ikszelt a Pakssal, kikapott a Vasastól, és végül legyőzte a Gyirmótot. A mostani gyengébb sorozat szereplői részben ugyanazok a csapatok: a fehérvári együttes ikszelt Pakson, kikapott a Vasastól, legyőzte a Gyirmótot, és döntetlent játszott a Mezőkövesddel.

Legutóbbi öt fellépésén csupán egy gólt kapott az MTK: Gyirmóton a klub korábbi játékosa, Simon András volt eredményes – a fővárosi együttes azzal a találattal kapott ki 1–0-ra. Előtte 1–0-ra megverte a Vasast, utána 2–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, majd kétszer 0–0-t játszott. Simon András említett találata óta, azaz 303 játékperce nem vették be az ellenfelek az MTK kapuját.

Látogatóként öt tétmérkőzés óta veretlen a Videoton. Legutóbb november 30-án, a Budafok vendégeként kapott ki Magyar Kupa-meccsen, előtte (november 19-én) bajnokin szenvedett vereséget a Mezőkövesd otthonában. Azóta öt NB I-es mérkőzést játszott le idegenben, két 1–0-s győzelem és három döntetlen a mérlege. Ezen az öt idegenbeli találkozóján összesen négy gól esett, ennek fele a Haladás–Videoton összecsapáson, amely 1–1-re végződött.

A tavaszi három idegenbeli fellépésén nem kapott gólt a Videoton, vendégként 303 játékperce érintetlen a kapuja, legutóbb az akkor még a Haladásban (azóta a Vasasban) futballozó Gaál Bálint vette be a fehérváriak kapuját.

♦ Az ősszel az MTK pályaválasztásával Dunaújvárosban mérkőztek meg a felek, s Torghelle Sándor góljával – a csatár korábban játszott a Videotonban is – 1–0-ra a kék-fehérek győztek. A fehérváriak az MTK vendégeként legutóbb 2015 márciusában nyertek, méghozzá Feczesin Róbert találatával 1–0-ra. Azt a meccset Kispesten rendezték.

A két együttes egymás elleni előző hét bajnokiján mindig csak az egyik csapat szerzett gólt. A Videoton kétszer 5–0-ra, szintén kétszer 1–0-ra és egyszer 2–0-ra győzött, míg az MTK kétszer 1–0-ra nyert. Legutóbb 2014 márciusában játszottak olyan meccset, amelyen mind a két gárda labdarúgói betaláltak, a régi Hidegkuti Nándor Stadionban 2–1-re a fehérvári együttes győzött. Az MTK-ból – akkor is – Torghelle Sándor, míg a Videotonból Arturo Álvarez és Nildo volt eredményes.

2014. MÁRCIUS 22.: MTK–VIDEOTON 1–2

MEZŐKÖVESD–ÚJPEST FC, 18.00 (M4 SPORT)

♦ Bár az előző hét bajnokijából csupán egyet nyert meg a Mezőkövesd, a múlt heti mérleggel nem lehetnek elégedetlenek a csapat szurkolói: Tomiszlav Szivics együttese szerdán odahaza 2–1-re legyűrte a Debrecent, majd szombaton 1–1-et játszott a Videoton FC vendégeként – két forduló óta veretlen a csapat.

Tartalékolnak-e a kövesdiek a jövő heti Magyar Kupa-elődöntőre? A borsodi csapat szerdán a Szusza Ferenc Stadionban lép pályára, de nem az Újpesttel játszik ott, hanem a Vasassal, amely az előző körben éppen a lila-fehéreket búcsúztatta idegenben (a Szusza Ferenc Stadionban…) szerzett több góljának köszönhetően.

Négy tétmérkőzés óta veretlen az Újpest, mégsem rózsás (s már régen nem dózsás…) a helyzet a Megyeri úton. A lila-fehérek a Magyar Kupa visszavágóján 1–0-ra legyőzték a Vasast, ám mégis elbukták a párharcot, míg az azt követő három bajnokijukon ugyan nem kaptak ki, de csupán öt pontot gyűjtöttek össze: Kispesten megverték a Vasast, odahaza viszont csak ikszeltek a Pakssal és a Gyirmóttal.

Ebben a szezonban harmadszor utazik az Újpest Mezőkövesdre. Augusztusban 2–0-ra megverte a kövesdieket, április elején viszont 3–1-re kikapott a DVTK-tól.

♦ Az utóbbi időszakban – különböző okok miatt – nem sok csatár lépett pályára az Újpestben, a múlt héten, a Gyirmót elleni mérkőzés utolsó negyedórájában például két középső védő, Jonathan Heris és Pávkovics Bence alkotta a lila-fehérek támadósorát. Még így sem lehet panasz az újpestiek góltermésére, 41 találatnál járnak a bajnokságban, náluk csak a Videoton (52), a Vasas (43) és a Ferencváros (42) szerzett többet, s a listavezető Bp. Honvéd ugyanannyit. Más kérdés, hogy a 27 bajnokin elért 41 gól nem igazán jó átlag: meccsenként 1.52-es. Pontosan ugyanennyi a kapott gólok átlaga is, hiszen az Újpest kapuját eddig 41-szer vették be az ellenfelek. Ez sok, a védekezéssel gondok vannak. A lila-fehéreknél csak a diósgyőriek kaptak több gólt (51), még a sereghajtó gyirmótiak hátsó alakzata is kevesebbszer (40-szer) kapitulált.

A két csapatnak ez lesz egymás ellen az ötödik bajnoki mérkőzése, és a Mezőkövesd még nem tudta legyőzni az Újpestet. A 2013–2014-es kiírásban a Megyeri úton és Kövesden is a lila-fehérek nyertek (6–1-re, illetve 1–0-ra), míg a mostani idényben Mezőkövesden 2–0-ra győzött az Újpest, novemberben Kecskeméten (merthogy akkoriban ott rendezte hazai meccseit a fővárosi együttes) 1–1-et játszottak.

♦ Az őszi Mezőkövesd–Újpest bajnokin nagy gólt szerzett Souleymane Diarra. A lilák mali válogatott játékosának az volt az első NB I-es találata. A bajnokságban már négynél tart – a múlt héten a Gyirmót ellen is eredményes volt –, ám szombaton bizonyosan nem gyarapítja góljai számát, a legutóbbi fordulóban begyűjtötte a 10. sárga lapját, így eltiltás miatt nem léphet pályára Mezőkövesden.

DIARRA BOMBAGÓLJA MEZŐKÖVESDEN

GYIRMÓT FC GYŐR–FERENCVÁROS, 18.00

Három forduló óta nyeretlen a Gyirmót FC Győr, ám a debreceni és a Videoton elleni vereség után a múlt szombaton már sikerült pontot szereznie: Újpesten 2–2-t játszott. Az NB I-ben másodszor szerzett két gólt, először még az 1. fordulóban, 2016. július 16-án, amikor Mezőkövesden szintén 2–2-es döntetlent ért el. Mind a két duplázáskor idegenben lépett pályára, odahaza még egyetlen élvonalbeli bajnokiján sem sikerült egynél több gólt szereznie.

Az előző fordulóra visszapillantó cikkünkben már írtunk arról, hogy Thomas Doll irányításával először vesztett el egymás után két bajnoki mérkőzést a Ferencváros (Pakson és odahaza a Vasastól kapott ki). Ilyenre ezt megelőzően legutóbb a Ricardo Moniz-érában volt volt példa, 2013 őszén a Puskás Akadémia FC-től (1–3) és a Bp. Honvédtól (1–2) kapott ki.

♦ A Gyirmót az NB I-ben eddig három hazai meccsét nyerte meg, a DVTK-t, a Vasast és az MTK-t is 1–0-ra győzte le.

A Ferencvárosé jelenleg a leghosszabb nyeretlenségi széria az NB I-ben, a zöld-fehérek négy forduló óta képtelenek győzni. Egy döntetlen és három vereség a mérlegük, tehát a lehetséges 12 pontból egyet gyűjtöttek be. Thomas Doll 2014 tavaszán, amikor átvette a Fradit, négymeccses nyeretlen szériával kezdett, de akkor a három döntetlennel és az egy vereséggel a megszerezhető 12-ből három pontot bezsebelt csapatával. Ricardo Moniznak volt egy olyan sorozata (2013 őszén), amikor két vereséget két iksz követett (2/12 pont), a mostanihoz hasonló gyenge teljesítményt (négy meccsen összesen egy pont) legutóbb a 2011–2012-es idény végén nyújtott a Ferencváros. Sőt, akkor még rosszabbat, az utolsó öt fordulóban ugyanis négyszer kikapott, egyszer ikszelt. Az eredményei időrendben: Videoton 0–2, Pápa 0–2, Újpest 1–1, Siófok 0–1, Paks 2–4. Emlékként álljon itt a lila-fehérek ellen döntetlent játszó csapat összeállítása: Jova – Fülöp N. (Lisztes), Grúz, Klein, Sváb – Jovanovic, Otten (Kulcsár D.), Junior – Beliczky, Pölöskey P., Simic (Zsivóczky N.). A szakmai stábot Détári Lajos irányította, bár megfelelő licenc hiányában az MLSZ-hez Nagy Tamás volt vezetőedzőként bejelentve, Détári megnevezése a szövetség adatbázisában szereplő meccsjegyzőkönyvben a kispadon ülők felsorolásánál: „egyéb”.

A gyirmótiak szerezték a legkevesebb gólt az NB I mostani idényében, 15-öt. Az eddigi 27 meccsükből 14-szer nem találtak be az ellenfél kapujába. Legutóbbi hét mérkőzésükből viszont csak egy volt olyan (Videoton, 0–1), amelyen gólképtelenek maradtak.

Legutóbbi hat idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a Ferencváros, éppen az ősi ellenfél, az Újpest otthonában győzött. A Megyeri úti siker óta a Honvéd és a Paks vendégeként is kikapott.

♦ A múlt szombaton gólt szerző Mijusko Bojovics harmadszor volt eredményes a bajnokságban (kétszer az Újpest, egyszer a Mezőkövesd ellen), a középhátvéd jelenleg a gyirmóti együttes házi gólkirálya.

Vad II István vezeti a Gyirmót–Ferencváros mérkőzést, a 37 esztendős játékvezető édesapja, Vad István 1969 és 1977 között a Ferencváros labdarúgója volt, a Fradi első csapatában az 1976–1977-es bajnokságban középcsatárként 19 bajnokin 12 gólt szerzett. Vad II István a nela.hu vonatkozó statisztikái szerint eddig 220 bajnoki mérkőzést vezetett az élvonalban, s a Ferencvárosnak csupán egyszer vezetett: 2014. augusztus 24-én az FTC–Nyíregyháza találkozót, melyet 3–1-re megnyert a Fradi.

A két csapat bajnokin harmadszor, tétmérkőzésen ötödször találkozik egymással. A korábbi négy összecsapásukat kivétel nélkül a Ferencváros nyerte meg. 2006 november 8-án a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Üllői úton Tököli Attila góljával 1–0-ra legyőzte az akkor NB II-es (Keleti csoport) Ferencváros a szintén másodosztályú (Nyugati csoport) Gyirmótot, a mérkőzést Kassai Viktor vezette. Rá akkor nemigen lehetett panasz, két héttel később, a gyirmóti visszavágón viszont Bede Ferencet már kevésbé zárták a szívükbe a Fradi szurkolói, hiszen a bíró a két gólt szerző Tököli Attilát (45. perc), valamint Dragóner Attilát (61.) és Tímár Krisztiánt (93.) is kiállította a zöld-fehérektől, ám az FTC így is nyert 3–1-re. Tökölin kívül a vendégektől Lipcsei Péter volt eredményes, míg a hazaiak találatát a még most is a Gyirmótban futballozó Tóth Norbert szerezte. Ebben az idényben az őszi két bajnokijuk közül az elsőt, Gyirmóton Böde Dániel találatával nyerte meg a Fradi, míg a Groupama Arénában lejátszott meccsükön 2–0-ra győztek a zöld-fehérek, Présinger Ádám öngólja után Marco Djuricin volt eredményes.

AZ ŐSSZEL BÖDE DÁNIEL TALÁLATA DÖNTÖTT GYIRMÓTON

PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK, 18.00

Elvesztette tavaszi veretlenségét a Paks, a múlt szombaton a Bp. Honvéd otthonában 2–0-ra kikapott – kilenc bajnoki mérkőzés után szenvedett vereséget. Pályaválasztóként viszont ebben a szezonban még mindig nem talált legyőzőre, otthon ötször győzött, nyolcszor döntetlent játszott. Hazai pályán egyedüliként veretlen az NB I-ben.

♦ A múlt szombaton 2–0-ra kikapott a Haladástól a DVTK, Bódog Tamás irányításával először vesztett bajnokit a diósgyőri csapat.

Otthon ebben a kiírásban egynél több gólt nem kapott a Paks, a 13 hazai fellépése közül hatszor érintetlen maradt a kapuja, hétszer egy gólt szerzett az aktuális ellenfele.

♦ A DVTK kapta a legtöbb gólt az NB I-ben, 51-et. Az idény eddigi 27 fordulójában mindössze négy olyan meccse volt a diósgyőri csapatnak, amelyen érintetlen maradt a kapuja. Mind a négy hazai mérkőzés volt, idegenben mindegyik bajnokiján kapott legalább egy gólt.

♦ Továbbra is a DVTK idegenbeli statisztikája a legrosszabb az NB I-ben. A piros-fehérek az 1. fordulóban, 2016. július 17-én Felcsúton 2–1-re legyőzték a Videotont, azóta látogatóként nyeretlenek: kétszer – az Újpest és a Ferencváros vendégeként – ikszeltek, 11-szer kikaptak.

♦ A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a két csapat vezetőedzőjének korábban volt egy emlékezetes összetűzése: 2009 augusztusában a Haladás–Videoton meccsen (4–3) a vasiakat irányító Csertői Aurél a kispadoknál zajló vita hevében megrúgta Bódog Tamást (a videón 3:20-tól), aki akkor Mezey György segítőjeként a fehérváriak másodedzője volt (Csertőit akkor a szövetség megbüntette, 2009. december 31-ig nem ülhetett le a kispadra – le is mondott a Haladásnál betöltött pozíciójáról). A két szakember aztán a szövetségben egy békítő tárgyaláson kölcsönösen elnézést kért egymástól.

Forrás: vidi.hu

♦ Nem győzni jár a DVTK Paksra, a két csapat eddig tíz bajnokit játszott egymás ellen a Tolna megyeiek pályaválasztásával, ötször a hazaiak nyertek, négy meccs iksz lett, a diósgyőriek csupán egyszer, 2013. október 19-én távoztak sikerélménnyel, Elek Ákos és Barczi Dávid góljával 2–0-ra győztek.

AZ EDDIGI EGYETLEN DVTK-SIKER PAKSON

VASAS FC–BP. HONVÉD, 20.30 (M4 SPORT)

Előző hat bajnokijából négyet elvesztett a Vasas, s csak kettőt nyert meg. Ám éppen azt a két csapatot – a Videotont és a Ferencvárost – verte meg, amelynek keretét a legerősebbnek tartják (vagy legalábbis a szezon kezdetén annak tartották). Mind a két együttest idegenben győzte le.

Legutóbbi négy meccséből hármat megnyert a Bp. Honvéd, és ez az NB I-ben egyedülálló teljesítmény, nincs még egy csapat, amely az előző négy fordulóban háromszor győzött volna. A megszerezhető 12 pontból kilencet gyűjtött be a kispesti csapat, a Haladás, a Debrecen és a Diósgyőr lehet még úgy-ahogy elégedett az utóbbi négy bajnokin összeszedett hét pontjával.

Tavaszi otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban még nem nyert bajnokit a Vasas, a Gyirmót elleni 1–1 után két 3–2-es vereség következett, a Haladástól és a Debrecentől kapott ki ilyen különbséggel. Ezt még egy otthoni 2–3 követte, de az Újpesttől nem a Megyeri úton, hanem Kispesten szenvedett vereséget. S ha már a Szusza Ferenc Stadiont említettük, a felújítás óta a házigazda csapatok számára mintha „el lenne átkozva” a létesítmény, a tavasszal nemcsak a Vasasnak, hanem az Újpestnek sem sikerült még ott bajnokit nyernie (csak Magyar Kupa-meccset).

♦ Vendégségben mostanában nem igazán megy a Honvédnak, legutóbbi négy idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg (Haladás), egyszer ikszelt (Újpest), kétszer kikapott (Videoton, Diósgyőr).

♦ Az ősszel Angyalföldön, az Illovszky Rudolf Stadionban a Vasas 2–0-ra legyőzte a Honvédot, míg Kispesten, a Bozsik József Stadionban a Honvéd nyert 2–1-re. Most egy harmadik helyszínen, Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban találkoznak…

AZ ŐSSZEL A FÁY UTCÁBAN A VASAS GYŐZÖTT

NB I, 2016–2017, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Debreceni VSC–Haladás
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
18.00: MTK Budapest–Videoton FC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
18.00: Mezőkövesd–Újpest FC
(Tv: M4 Sport)

Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
18.00: Gyirmót FC Győr– FerencvárosGyőr, Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
18.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK
Paks, Városi Stadion
Bognár Tamás
20.30 Vasas FC–Bp. Honvéd
(Tv: M4 Sport)

Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik