Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
'94-ben Branco, ma Lisztesék villoghatnak a Cotton Bowlban
A detroiti torna után magyar idő szerint csütörtökön késő este, illetve péntek hajnalban már Dallasban lép fel a Vasas és a Ferencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek a néhány nappal ezelőtti tornát megnyerő mexikói Pumasszal csapnak össze 23 órától, míg az angyalföldiek pénteken egy órától mérkőznek az argentin River Plate-tel.
![]() |
| A fradisták a baseballt is kipróbálták a mai meccs előtt (Fotó: fradi.hu) |
A Ferencváros és a Vasas kisebb-nagyobb viszontagságok után kedden, mintegy háromórás repülőút végén érkezett meg Detroitból Dallasba, ahol szerdán már edzést is tartottak a csapatok, illetve egy sajtótájékoztatóra is hivatalosak voltak.
Az utazásnál kis híján elszakították a Ferencváros keretétől Somaliát, a zöld-fehérek brazil légiósát, akinek a neve nem szerepelt a csapatot Detroitból Dallasba átszállító repülőjárat utaslistáján. Bár Oleh Pius menedzser először azt találta ki, a csatár egynapos késéssel, egy későbbi járattal a többiek után repül, ebbe a csapat vezetői nem mentek bele, és saját zsebből megvették a Detroit–Dallas repülőjáratra szóló 530 dolláros jegyet. Elmondásuk szerint szerencséjük volt, hogy a szinte telt házas járatra akadt még egy szabad hely.
Az utazás izgalmai után a másnapi tréningen már felszabadultan, jó hangulatban készültek Rósa Dénesék a Pumas elleni mai találkozóra – a fradi.hu beszámolója szerint a tréning végén néhányan a baseball rejtelmeivel is megismerkedtek.
Ma már azonban a futballé lesz a főszerep: Détári Lajos szakmai igazgató csapata magyar idő szerint 23 órától a Pumas tartalékcsapatával mérkőzik. A mexikóiak a néhány nappal ezelőtti detroiti tornát megnyerték, miután az elődöntőben a Vasast 3–0-ra, a fináléban pedig a River Plate második csapatát 2–1-re megverték.
A detroiti tornán a Vasas lett a negyedik, miután a bronzmeccsen 2–1-re kikapott a Ferencvárostól, az angyalföldiek magyar idő szerint holnap hajnali egy órától a River Plate ellen javíthatnak.
A dallasi torna elődöntőit, illetve a két nap múlva esedékes helyosztókat a 92 ezer néző befogadására alkalmas Cotton Bowl stadionban játsszák. Ez a létesítmény 1994-ben hat vb-meccsnek adott otthont, többek között a Brazília–Hollandia (3–2) negyeddöntőnek. Azt a találkozót a brazil Branco távoli szabadrúgása tette igazán emlékezetessé, ma ugyanitt Lisztesék alkothatnak, ha tudnak.






