3223 perc! Gera valamennyi NB I-es játékosnál többet játszott!

Vágólapra másolva!
2017.04.24. 15:10
null
Gera Zoltán a Gyirmót ellen játszotta 36. tétmeccsét ebben a szezonban (Fotó: Meder István)
Szokásos, hét eleji visszapillantónkban ezúttal Gera Zoltánnal foglalkozunk kiemelten. A hét embere nemcsak a születése napján szerzett mesterhármassal emelkedik ki az NB I-ből, hanem azzal is, hogy minden tétmeccset figyelembe véve ő töltötte a legtöbb percet a pályán ebben az idényben. Ezenkívül szó lesz még Vad II István és a Ferencváros kapcsolatáról, a Vasas hazai szerepléséről az újpesti albérletben vagy például az otthon eddig veretlen Paks megszakadó sorozatáról is.

GERA ZOLTÁN JÁTSZOTTA A LEGTÖBBET – A HÉT EMBERE

A szezon első mesterhármasát a ferencvárosi Gera Zoltán jegyezte a Gyirmót elleni, 3–2-re megnyert bajnokin, éppen aznap, amikor betöltötte a 38. életévét. Ezzel nálunk ő lett a hét embere. Mint azt lentebb is taglaljuk, 38 évesen három gól egy meccsen már önmagában egyedülálló teljesítmény az NB I-ben, de nem csak emiatt kell kalapot emelnünk az FTC középpályása előtt.

Gera az idei első bajnoki fordulót, a DVSC elleni február 18-i meccset eltiltás miatt hagyta ki, viszont azt leszámítva, a portugálok elleni vb-selejtezővel együtt 13 tétmérkőzésen volt lehetősége pályára lépni 2017-ben, mind a 13 meccsen kezdő volt, és csak kétszer cserélték le (a Vasas elleni bajnokin a 76., a lisszaboni vb-selejtezőn a 85. percben).

Mindez azt eredményezte, hogy február 11. óta a lehetséges 1170 percből 1151-et töltött a pályán. Sokan egy egész idényben sem játszanak ennyit. Példának okáért, az FTC múlt szombati kezdőcsapatában, a Gyirmót ellen Gera két gólját is előkészítő, 27 esztendős Varga Roland még csak 957 percnél jár a teljes évadban.

Gerának pedig mindössze két hónap kellett az 1151 perchez. Ráadásul úgy, hogy ez idő alatt szerzett öt gólt, kettőt pedig előkészített. Mindezt a 38. életévében!

A teljes bajnoki mutatója ebben az idényben egyébként 25 meccs, hét gól, míg a teljes tétmeccsmutatója (bajnoki, hazai és nemzetközi kupa, válogatott): 36 mérkőzés, 3223 perc, tíz gól.

A transfermarkt.de adatai alapján az NB I-ben szereplő játékosok közül senki más nem töltött ennyi időt a pályán tétmérkőzésen ebben az idényben. A lista 2. helyén a Videoton egyszeres magyar válogatott védője, Vinícius áll (3197 perc), a harmadik pedig a Videoton kapusa, Kovácsik Ádám (3090).

AZ IDÉNYBEN LEGTÖBBET JÁTSZÓ NB I-ES JÁTÉKOSOK
Tétmeccsek száma*
Játékperc
Gera Zoltán (FTC)
363223
Vinícius (Videoton)
36
3197
Kovácsik Ádám (Videoton)
343090
*Az összes tétmeccs alapján, beleértve a válogatott meccseket is.
Adatok forrása: transfermarkt.de

GERA ÉS AZ NB I-ES MESTERHÁRMASOK

Gera Zoltán a második tripláját jegyezte az NB I-ben, az elsőt 2004. április 4-én érte el a Győri ETO FC ellen, az is klasszikus mesterhármas volt (a 36., a 42. és a 47. percben talált be, a 80. percben még Somorjai Tamás volt eredményes a 4–0-ra megnyert bajnokin). Azóta csak Gera,André Schembri, valamintBöde Dánieltriplázott az első osztályban a Ferencváros színeiben, mindhárman kétszer érték el ezt a bravúrt (Ferenczi István csak NB II-esként triplázott).

Gera előtt a legutóbbi fradista, aki egy meccsen három gólig jutott az NB I-ben, Böde volt (2014. július 27-én, Kecskeméten), a legutóbbi fradista pedig, aki eztháromszor is meg tudta csinálni, Lipcsei Péter– tájékoztatott aTempó Fradi!klubtörténeti és -statisztikai oldal. Lipcsei egyébként elmúlt már 38 éves, amikor az utolsó bajnoki meccseit játszotta az NB I-ben (2010 májusában), de akkoriban már nem volt eredményes, élvonalbeli bajnokin 34 évesen talált be utoljára a kapuba.

Nem egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogya 38 évesen három gólt vágó, ráadásul klasszikus mesterhármast jegyző Gera Zoltána Fradi játékosa a Gyirmót FC Győr–Ferencváros találkozónegymás után szerezte a három gólját úgy, hogy közben más nem talált be a kapuba – a legidősebb triplázó labdarúgó-e a magyar élvonalbeli bajnokságok történetében.

Egyrészt sajnos nem mindegyik első osztályú bajnoki mérkőzésnek ismert a gólszerzője. Az 1900-as évek első két évtizedéből például meglehetősen hiányosak az adatok, a korabeli lapok tudósításaiban sokszor csak az eredmény szerepel, esetleg néhány játékos nevét említik meg, több esetben nincs teljes jegyzőkönyv a csapatok összeállításával, a gólszerzők felsorolásával, stb.

Ezért még arra sem tudunk választ adni, hogy pontosan hány olyan játékos van, aki egy magyar első osztályú bajnoki meccsen legalább három gólt szerzett, és mivel a régi labdarúgók közül nem mindenkinek ismerjük a születési dátumát, ezért esetükben azt sem tudjuk megmondani, hogy hány évesek voltak akkor, amikor egy adott mérkőzésen pályára léptek, netán még gólt is (urambocsá! hármat...) szereztek.

Ezért nem is fogalmazunk úgy,hogybiztosanGera Zoltán a legidősebb triplázó a magyar élvonalban, inkább csakvalószínűsítjük, hogy ő lehet az.

Mire alapozzuk ezt?

Ahogy manapság, úgy régen sem volt jellemző, hogy valaki 38 évesen még vígan NB I-es mérkőzéseken lépett pályára, a többség ilyen idős korára már szögre akasztotta a cipőjét, vagy alsóbb osztályban vezetett le. De azért minden korszakban akadtak olyan labdarúgók, akik még közel a negyvenhez is az első osztályban futballoztak – főleg kapusok, de ők nemrugdosták,maximumkaptákhármasával a gólokat... –, közülük a sok gólt szerzők pályafutását néztük meg anela.huadatait felhasználva, s egyelőre nem találtunk olyat, aki 38 évesnél idősebben három gólt szerzett volna (a nagy gólvadászok többsége Geránál fiatalabban befejezte NB I-es pályafutását – róluk itt olvashat bővebben).

A GYIRMÓT–FTC MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

ÉDESAPJA A FRADIBAN (IS) JÁTSZOTT, Ő A FRADINAK VEZETETT MECCSET

Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezérigazgatója a napokban – többek között – azt mondta, hogyérdemes volt „megpiszkálni" Vad II István ügyét is, hiszen hosszú idő után a kiváló bíró ismét vezethet meccset a Fradinak. A történet előélete annyi, hogy Orosz másfél hete szóvá tette, ha az FTC nem iratkozhat le Kassairól, akkor hogy van az, hogy Vad II István nem vezet mérkőzést a Ferencvárosnak. Ezek után hogy, hogy nem, a Gyirmót–Ferencváros mérkőzésen már Vad II fújta a sípot. A FIFA-bíró a nela.hu adatai szerint 221 meccset vezetett eddig az élvonalban, ebből a gyirmóti volt a 2. alkalom, amikor Fradi-bajnokin fújt.

Mint ismert, Vad II István édesapja, Vad István ifista korától – 1969 és 1977 között – a Ferencváros labdarúgója volt, bajnoki mérkőzéseket az 1976–1977-es idényben játszott az FTC első csapatában, középcsatárként 19 NB I-es találkozón 12 gólt szerzett. Abban a kiírásban bronzérmes lett a Ferencvárossal, míg egy idénnyel korábban pályára lépett az MNK-ban, így Magyar Népköztársasági Kupa-győztesnek vallhatja magát. 1977-ben Csepelre került, később a Volánban is játszott az NB I-ben.

Vad II Istvánnak tehát az édesapja a Ferencvárosban futballozott, ez pedig közrejátszhatott abban, hogy a 37 esztendős játékvezetőt nem szokták FTC-meccsre küldeni. Ha ugyanis a zöld-fehérek javára téved, a szurkolók rögtön megemlítik édesapja Fradi-kötődését, ha meg az FTC kárára téved, akkor meg azt mondhatnák, azért tette, mert az apjára annak idején nem tartottak igényt a Fradinál...

Nem kellemes szituáció, az MLSZ ettől függetlenül a múlt héten beosztotta a Gyirmót FC Győr–Ferencváros mérkőzésre Vad II Istvánt, aki a Nemzeti Sport tudósítói szerint jól vezette a meccset, a legfontosabb szituációkban – tizenegyesek, lesgól, stb. – jól döntött. Az utolsó percekben például habozás nélkül „be merte fújni” a büntetőt a Ferencváros ellen.

Hibát persze mindenben lehet találni, a gyirmóti tizenegyesnél például Simon András lövése előtt legalább három ferencvárosi játékos belépett a büntetőterületen belülre, többek között Marco Djuricin is, aki aztán lecsapott a Holczer kapusról kipattanó labdára. A szabály szerint meg kellett volna ismételni a tizenegyest – de ahogy mondani szokták, ezzel az erővel majdnem mindegyik büntetőt újra lehetne rúgatni szerte a világon. MindenesetreVad II Istvánt aligha zárták volna szívükbe a Fradi vezetői, játékosai, szurkolói, ha megismételteti a tizenegyest.

A Gyirmót kimaradt büntetőjének pillanata – a lövés pillanatában több fradista is a tizenhatoson belül
A Gyirmót kimaradt büntetőjének pillanata – a lövés pillanatában több fradista is a tizenhatoson belül

MEGTÖRTE A VASAS A SZUSZA FERENC STADION ÁTKÁT

Eredetileg az őszi szezon közepére, szeptemberre kellett volna elkészülni a Szusza Ferenc Stadion felújításával, ám a némileg átépített létesítményt csak februárban vehette birtokba az Újpest és az albérletbe érkező Vasas. A két csapat a 28. fordulóig összesen hét bajnokit játszott itt pályaválasztóként (az Újpest négyet, a Vasas hármat), és sem a lila-fehéreknek, sem az angyalföldieknek nem sikerült házigazdaként NB I-es meccset nyerniük – csak Magyar Kupa-mérkőzésen tudtak győzni.

Az Újpest 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól, majd egymás után háromszor, a Honvéddal, a Pakssal és a Gyirmóttal ikszelt, míg a Vasas a Gyirmót elleni 1–1 után 3–2-re kikapott a Haladástól és a Debrecentől is.

Az otthon játszó csapatok számára mintha „el lenne átkozva” a Szusza Ferenc Stadion– írtuk a 28. forduló mérkőzéseit felvezető cikkünkben, ámezt az „átkot” szombat este a Vasasnak sikerült megtörnie, az angyalföldiek 1–0-ra legyőzték a listavezető Honvédot.

Ezen a héten az Újpest lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban, vajon a lila-fehérek számára is véget ért „az átkos időszak”?

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A 28. forduló InStat-válogatottja
Nagy Gergely (Vasas, 269) – Baki Ákos (MTK, 291), Oliver Hüsing (FTC, 279), Dusan Brkovics (DVSC, 269), Janek Sternberg (FTC, 259) – Szegi Vince (Gyirmót, 264), Gera Zoltán (FTC, 362), Iszlai Bence (Haladás, 272), Ioan Filip (DVSC, 322), Könyves Norbert (DVSC, 327) – Holman Dávid (DVSC, 443)

Nincs már olyan csapat az NB I-ben, amely odahaza veretlen lenne.A 28. forduló előtt még volt egy gárda, a Paksi FC, ám szombaton házigazdaként 1–0-ra kikapott a DVTK-tól. Csertői Aurél együttese ezt megelőzően legutóbb pont egy évvel ezelőtt, 2016.április 23-án szenvedett vereséget otthon, akkor a Haladástól kapott ki 3–2-re.

A paksiak ebben az idényben hazai pályán egynél több gólt nem kaptak, szombaton a diósgyőriek is csak egyszer vették be Molnár Péter kapuját, ám ez az egy gól elég volt ahhoz, hogy legyőzzék a tolnaiakat.

A legszebb gólt megítélésünk szerint a szombathelyi Tóth Máté szerezte, aki a DVSC ellen előbb felpörgette magának a labdát, majd a hosszú felső sarokba bombázott.

Debreceni VSC–Haladás 4–2 – GYÖNYÖRŰ GÓLOKKAL

A hét hőse a Vasas kapusa, Nagy Gergely, aki betegen védett a Honvéd elleni bajnokin, a szünetben kis híján már cserét kért, aztán mégis a pályán tudott maradni. Megérte, mert Davide Lanzafame büntetőjénél ráérzett arra, hogy az olasz csatár direkt a másik oldalra lövi a labdát, mint ahová néz, védésének is köszönhetően csapata 1–0-ra győzött.

Kihagyott büntetők. Érdekes, hogy két tizenegyes maradt ki a fordulóban, a Vasas–Honvéd meccsen Lanzafame (Honvéd), a Gyirmót–FTC találkozón Simon András (Gyirmót) rontott, és mindegyik büntető előtt volt egy kisebb szóváltás arról, hogy ki végezze el (a Honvédnál Eppel Márton, a gyirmótiaknál Máté János jelentkezett még). A helyzetből mindkét meccsen a kapusok, Nagy Gergely és a továbbra is sérült Dibusz Dénest helyettesítő Holczer Ádám jöttek ki jól.

NB I, 2016–2017, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
DVSC–Haladás 4–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
2039
MTK–Videoton 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
1908
Mezőkövesd–Újpest1–3
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
1507
Gyirmót–Ferencváros 2–3
Győr, Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
1952

Paks–DVTK 0–1

Paks, Városi Stadion
Bognár Tamás
1400
Vasas–Honvéd 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
4854
A 28. forduló teljes nézőszáma: 13 660; meccsenkénti átlag: 2 277
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik