Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Rósa Dénes és a Ferencváros is parádézott a Nyíregyháza ellen
A Ferencváros hazai pályán, 4–0-ra győzött a Nyíregyháza ellen a labdarúgó Ligakupa csoportkörének 3. fordulójában, így egyedüli veretlen csapatként, magabiztosan vezeti az A-csoportot. A találkozón a visszatérése után első tétmérkőzését játszó Rósa Dénes mesterhármast szerzett.

Fotó: Németh Ferenc
Rósa Dénes (balról a második) és a Fradi egy félidő alatt eldöntötte a mérkőzést
A zöld-fehérek a Skóciából hazatérő Rósa Dénes vezérletével már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. Az egykori magyar válogatott középpályás mesterhármast szerzett, mellette Igor Pisanjuk volt eredményes.
Már az első pillanatoktól a Ferencváros akarata érvényesült a pályán. A 11. percben pedig góllá is érett a hazai fölény: Pisanjuk közelről fejelt a kapu közepébe.
A 20. percben a két „nagy öreg” villant: Lipcsei Péter kitűnő indítása után a kilépő Rósa volt eredményes. Alig tíz perccel később pedig szintén, a visszatérése után zöld-fehérben első tétmérkőzésén szereplő Rósa lőtt közelről Dénes Zsolt kapujába.
Nem sokkal később pedig egy kipattanó után volt jókor, jó helyen a középpályás. Ekkor már 4–0-ra vezetett a Fradi.
A második félidőben alábbhagyott a lendület, a zöld-fehérek győzelmét azonban semmi sem veszélyeztette.
A Fradi imponálóan kezdett a Ligakupában: három mérkőzés, három győzelem 9 rúgott, 0 kapott gól a mérlege.
„Visszavágó” pénteken Nyíregyházán – immár a bajnokságban.
LIGAKUPA
| FERENCVÁROS–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4–0 (4–0) |
| Üllői út, 2500 néző. Vezette: Fábián (Varga Zs., Buttkai) |
| FERENCVÁROS: Megyeri – Fülöp N. (Vattai a szünetben), Sinnott (Papp M., 80.), Csiszár, Alcántara – Lipcsei, Vass M. (Sváb, 66.), Tóth B. (Nyilasi B., 75.) – Rósa D. – Pisanjuk (Men Jang, 65.), Kovács I. Vezetőedző: Bobby Davison |
| NYÍREGYHÁZA: Dénes – Bodnár L., Bakos B., Nánási, Varga K. – Müller Zs., Oláh D. (Bodó, 75.) – Ráki (Csáki, a szünetben), Batizi-Pócsi, Farkas M. (Markos, 84.) – Szilágyi N. (Makai, 62.). Vezetőedző: Szentes Lázár |
| Gólszerző: Pisanjuk (1–0) a 11., Rósa D. (2–0) a 20., Rósa D. (3–0) a 31., Rósa D. (4–0) a 35. percben |
| Jó: Rósa D., Sinnott, Lipcsei, Vass M., ill. Bodnár L. |
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
| 1. Ferencváros | 3 | 3 | – | – | 9–0 | 9 |
| 2. Nyíregyháza | 3 | 1 | 1 | 1 | 2–4 | 4 |
| 3. DVTK | 2 | 1 | – | 1 | 7–2 | 3 |
| 4. Vasas | 2 | 1 | – | 1 | 2–8 | 3 |
| 5. MTK | 2 | – | 1 | 1 | 1–2 | 1 |
| 6. KTE–Ereco | 2 | – | – | 2 | 0–5 | 0 |





