HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.03.21 20:36 Frissítve: 2011.09.15 02:44

Kanta góljával a 89. percben szerezte meg a győzelmet az MTK

A táblázaton sokkal hátrébb szerénykedő Paks jóval többet támadott, de a vendégeknek elég volt két helyzet – amelyek közül egyet egy perccel a mérkőzés vége előtt értékesítettek –, hogy megnyerjék a mérkőzést. Bár a játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, ezt a játékot gólra játsszák, azt pedig az MTK tudott rúgni.

Kanta találata döntött
Fotó: NS-archív
Kanta találata döntött
A tabella tizennegyedik helyén álló Paks a bajnoki címvédő MTK csapatát fogadta, akik esetleges győzelmükkel a harmadik helyre küzdötték volna fel magukat.

A hazaiak kezdték aktívabban a találkozót, hiszen a 7. percben Báló adta be bal oldalról a labdát, amelyet Tököli 6 méterről egy védőbe lőtt, így gól helyett csak szöglethez juttatta csapatát. A válasz Kantától érkezett, aki a 10. percben 32 méterről rúghatott szabadrúgást, de a távoli lövést Csernyánszki könnyedén hárította.

A 16. percben Heffler bal oldali szögletét a védők csúsztatták a hosszúnál álló Tököli elé, aki akrobatikus mozdulattal emelt vissza a kapu elé, de a labdát Kiss föléfejelte. Aztán Báló bal oldali lövését hárította lábbal a kapujából kimozduló Végh.

A hajrában a vendégek is villantottak: a 33. percben Kanta szögletét a hosszún álló Lambulics 8 méterről a kapu fölé bikázta. 3 perccel később Szabó cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de 11 méterről a kapu fölé lőtt.

A várakozásokkal ellentétben a második félidőben is a hazai csapat irányította a játékot, amely több helyzetet is eredményezett, azonban ezeket nem tudták gólra váltani: előbb Tököli kapott középen labdát, de fél méterrel a kapu mellé gurított. Kicsivel később Sipeki előtt adódott lehetőség egy szabadrúgás után, ám 24 méteres lövését Végh bravúrral hárította. A következő percben Tököli egy előrevágott labda után 11 méterről egy védőt talált el.

A döntés a rendes játékidő lefújása előtt egy perccel született meg: az ide-oda pattogó labdát 7 méterről Kanta a jobb alsóba rúgta (0–1). A találkozón gyakorlatilag ez volt az utolsó említésre méltó esemény, így a vendégek szenvedve bár, de elvitték a 3 pontot Paksról.

SOPRONI LIGA

20. FORDULÓ
PAKS–MTK 0–1 (0–0)

Nézőszám: 2000
Játékvezető: Berger
Asszisztensek: Forgács, Kormányos II G.
Tudósító: Molnár Péter

A KEZDŐCSAPATOK
PAKS MTK
77 Csernyánszki 1 Végh
15 Horváth L. 22 Rodenbücher
73 Éger 20 Lambulics
13 Böde 3 Szekeres Á.
11 Pintér A. 4 Vadnai
16 Heffler 13 Hrepka
6 Zováth 17 Zsidai
30 Szabó J. 6 Szabó Á.
7 Báló 30 Gosztonyi
21 Tököli 19 Kanta J.
10 Kiss T. 12 Lencse
Vezetőedző: Gellei Imre Szakmai igazgató: Garami József

Gólszerző: Kanta (89.)
Csere: Böde helyett Sipeki (58.), Báló helyett Nikolov (68.), Heffler helyett Vári (82.), ill. Szabó helyett Pátkai (54.), Gosztonyi helyett Nagy (68.), Vadnai helyett Hídvégi (78.)
Sárga lap: Szabó Á. (17.), ill. Zsidai (49.), Pátkai (86.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 19 12 6 1 36–18 +18 42
2. DVSC-TEVA 18 12 3 3 38–16 +22 39
3. Vasas 18 10 1 7 30–28 +2 31
4. MTK Budapest 19 9 4 6 28–23 +5 31
5. Szombathelyi Haladás 18 9 3 6 25–15 +10 30
6. ZTE FC 18 8 5 5 30–25 +5 29
7. FC Fehérvár 19 8 3 8 24–23 +1 27
8. Kecskeméti TE-ERECO 19 7 5 7 30–27 +3 26
9. Nyíregyháza Spartacus 19 6 7 6 24–26 –2 25
10. Győri ETO FC 18 6 5 7 26–20 +6 23
11. Gabona Trans-Kaposvár 19 6 5 8 29–26 +3 23
12. Diósgyőri VTK 18 6 5 7 19–29 –10 23
13. Budapest Honvéd 19 5 7 7 25–30 –5 22
14. Paksi FC 19 5 6 8 24–35 –11 21
15. BFC Siófok 19 3 2 14 11–32 –21 11
16. REAC 19 2 3 14 21–47 –26 9
2019.02.21 21:56:25

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.02.20 17:25:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csak az első félidőben villogott a Kisvárda, a szünet után sokkal jobban futballoztak a zöld-fehérek.

2019.02.20 13:39:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Kora délután győzött a Vidi és a Honvéd, ahogy a Budaörs és a Soroksár is. Iksz a Kövesd–Halin.

2019.02.19 14:43:54

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Riccardo Guffanti márciustól már az edzőképzés hallgatóinak is oktatja a scoutingot.

2019.02.19 21:21:12

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Minden különösebb felhajtás nélkül járták a pályákat, figyelték a kölyköket.