HIRDETÉS
Karádi Zoltánnyomtatott 2009.03.07 17:11 Frissítve: 2010.11.15 00:06

Kettős emberhátrányban a végére omlott össze a Vasas az MTK ellen

Végig jobban játszott a házigazda MTK a Vasas ellen, amelyből két játékost – az első félidőben Laczkót, a másodikban Paripovicsot – is kiállított a játékvezető. A vezetést büntetőből Kanta szerezte meg, a hajrában pedig Urbán és Hrepka is betalált.

A bajnoki címvédő MTK a harmadik helyen álló Vasast fogadta a 18. fordulóban a Hidegkuti-stadionban. E pozíciók akár rangadót is ígérhetnének, ha nem tudnánk, hogy a kék-fehérek jelenleg csak a kilencedik helyen szerénykednek a tabellán.
Ennek ellenére ők kezdték jobban a találkozót: Gosztonyi András egymaga három gólt is szerezhetett volna, de rendre elpuskázta lehetőségeit, míg Kanta Jószef, Vadnai Dániel és Nagy Gábor lövésénél Németh Gábor kapus védett bravúrosan.

Közel fél óra telt el, mire az angyalföldiek is előre merészkedtek, ám a 36. percben a korábban reklamálásért sárga lapot kiérdemlő Laczkó Zsolt lerántotta Kantát, amiért újabb sárgát s egyben a pirosat is kapott. A piros-kékeket ráadásul az ág is húzta, mert a szünet előtt megsérült Petar Divics, akit le is kellett cserélni.

A hosszabbításban mégis az övék lehetett volna a slusszpoén, ha a héten igazolt s mindjárt a kezdőcsapatban lehetőséget kapó Orosz Péterkihasználja a félidő legnagyobb helyzetét.

A második félidő elején aztán gyorsan gólra váltotta emberelőnyét a hazai csapat, miután a büntetőterületre betörő Zsidai Lászlót buktatta Ognjen Paripovics. A 11-est Kanta lőtte a jobb alsó sarokba, a remekül védő Németh még ebbe is bele tudott érni ujjheggyel.

Ezek után kissé leült az amúgy sem túl magas színvonalú meccs, ráadásul a piros-kékeknél Orosz is megsérült, őt is le kellett cserélni. Aztán Paripovics is megkapta második sárga lapját, így már kettős emberhátrányba, szinte reménytelen helyzetbe kerültek a vendégek húsz perccel a meccs vége előtt.

A végére pedig össze is omlottak, miután a 86. percben a csereként beálló Urbán, a 89.-ben pedig Hrepka is betalált. Győzelmükkel a kék-fehérek a negyedik helyre léptek előre, míg a Vasas maradt a harmadik.

SOPRONI LIGA

18. FORDULÓ
MTK–VASAS 3–0 (0–0)
Nézőszám: 1500
Játékvezető: Fábián
Asszisztensek: Varga Zs., Pápai Z.
A KEZDŐCSAPATOK
MTK VASAS
1 Végh 33 Németh G.
23 Radulovics 27 Balog Zs.
20 Lambulics 17 Paripovics
25 Pintér Á. 28 Unierzyski
4 Vadnai 15 Katona M.
17 Zsidai 7 B. Tóth
2 Pátkai 22 Vukelja
13 Hrepka 23 Dobrics
19 Kanta J. 9 Laczkó
16 Nagy G. 18 Orosz
30 Gosztonyi 19 Divics
Szakmai igazgató: Vezetőedző:
Garami József Mészöly Géza
Gólszerző: Kanta J. (49. – 11-esből), Urbán (86.), Hrepka (89.)
Csere: Nagy G. helyett Lencse (61.), Pátkai helyett Szabó Á. (67.), Kanta helyett Urbán (81.), ill. Divics helyett Somorjai (45.), Orosz helyett Sowunmi (61.), Vukelja helyett Kiss M. (73.)
Sárga lap: Laczkó (17.), Dobrics (29.), Paripovics (48.), ill. Pintér (50.)
Kiállítás: Laczkó (36.), Paripovics (70.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 16 11 3 2 34–14 +20 36
2. Újpest FC 16 9 6 1 30–18 +12 33
3. Vasas 17 10 1 6 30–27 +3 31
4. MTK Budapest 17 7 4 6 25–23 +2 25
5. Szombathelyi Haladás 15 7 3 5 22–13 +9 24
6. FC Fehérvár 17 7 3 7 19–21 –2 24
7. Nyíregyháza Spartacus 16 6 6 4 21–17 +4 24
8. Kecskeméti TE-ERECO 16 6 4 6 25–21 +4 22
9. ZTE FC 15 6 4 5 25–22 +3 22
10. Diósgyőri VTK 16 6 4 6 19–27 –8 22
11. Gabona Trans-Kaposvár 16 6 3 7 27–23 +4 21
12. Budapest Honvéd 16 5 4 7 23–28 –5 19
13. Paksi FC 16 5 4 7 23–33 –10 19
14. Győri ETO FC 15 5 3 7 23–19 +4 18
15. BFC Siófok 16 2 2 12 10–29 –19 8
16. REAC 16 2 2 12 20–41 –21 8
2019.03.23 00:35:02

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Egyik potentát sem tért ki a – szerintem – legfontosabb kérdéskörre a videoasszisztens kapcsán: vajon ettől több nézőt tudna kivinni a pályájára vagy éppen ellenkezőleg.

2019.03.18 12:05:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az volt pályafutása első piros lapja, a Fradi ellen jött a második – a forduló vitája és egyéb legjei.

2019.03.17 22:06:31

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A szabálymagyarázatokkal agyonterhelt ítélkezés egyre nevetségesebb lesz.

2019.03.17 10:50:39

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csertői: Egyelőre nincs értelme merészebb álmokat szövögetni • Vignjevics: Amikor Traoré pályán van, olyan, mintha a többiek állnának.