2008. 04. 09.
- Utolsó módosítás:
- 2011-08-11 00:08:57
A Honvéd az első félidő végén eldöntötte a mérkőzést
Az első mérkőzést 4-0-ra megnyerő Honvéd az első játékrész végén lerendezte a Rákóczi elleni visszavágót, a hazaiak jobbak voltak a második 45 percben, végül összesítésben 6-1-es gólkülönbséggel jutott be a fináléba Supka Attila csapata. A történelem tehát megismétli magát, a tavalyi döntő után idén újra a DVSC és a Honvéd csaphat össze a Magyar Kupáért.

Fotó: Czerkl Gábor (NS archív)
Genito találata volt a mérkőzés fénypontja
A Rákóczi úgy kezdte a találkozót, hogy most aztán ország-világnak megmutatják, milyen is az a somogyi virtus, ám alig 15 perc alatt elfogyott a lendület és fokozatosan átvette az irányítást a fővárosi csapat.
Hiába végezhettek el több szögletet a hazaiak, a vendégek sokkal veszélyesebbek voltak, és bő fél óra elteltével Kovács kapus hibája után Szmiljanics közeli fejesével meg is szerezték a vezetést. Az első 45 perc végén Genito is betalált, a kispestiek mozambiki középpályása egy szép kényszerítő után megduplázta csapata előnyét.
A második játékrészben a Rákóczi némi meglepetésre fölénybe került, noha ekkor már hét gólt kellett volna lőnie Prukner László csapatának a döntőbe kerülésért. Végül azonban csak egyszer sikerült betalálni Tóth Iván kapujába, akkor csak a csereként beküldött kispesti, Pomper Tibor segítségével.
A kaposváriakat azonban mindenképpen dicséret illeti, amiért a továbbjutás szempontjából reménytelen helyzetükben sem adták fel a mérkőzést, és a második félidőben helyzetek sokaságát kidolgozva komoly erőbedobásra késztették a kissé kényelmesen focizó Honvédot.
A fővárosiak az első meccs után ez alkalommal csak arra figyeltek, hogy ne fenyegesse veszély a továbbjutásukat – márpedig ezt az igencsak minimális elvárást azért sikerrel teljesítették.
A Honvéd 6-1-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa döntőjébe, így megismétlődik a Magyar Kupa döntőjének tavalyi kiírása – akkor a kispestiek büntetőkkel elhódították a kupát a DVSC ellenében.
MAGYAR KUPA
| KAPOSVÁR–HONVÉD 1–2 (0–1) |
![]() ![]() |
| = tudositas_sor( 3157 ); ?> |
| Helyszín: Kaposvár |
| Nézőszám: 1000 |
| Játékvezető: Szilasi |
| Asszisztensek: Viszokai, Kiss Z. |
| KAPOSVÁRI RÁKÓCZI | BUDAPEST HONVÉD |
| 29 Kovács Z. | 1 Tóth I. |
| 21 Graszl K. | 4 Adewunmi |
| 28 Zahorecz | 66 Filó T. |
| 26 Grúz | 20 Szmiljanics |
| 25 Maróti | 23 Vincze Z. |
| 10 Leandro da Silva | 7 Ivancsics |
| 24 Szakály D. | 9 Dobos |
| 5 Obrics | 79 Genito |
| 3 Pintér Á. | 19 Diego |
| 11 Bozsovics | 21 Hercegfalvi |
| 13 N. Nikolics | 11 Zsolnai |
| Vezetőedző: Prukner László | Vezetőedző: Supka Attila |
| Gólszerző(k): Pomper (83. - öngól), ill. Szmiljanics (35.), Genito (44.) |
| Csere: Nikolics helyett Kovácsevics (63.), Szakály helyett Reszli (80.), Graszl helyett Szeles (81.), ill. Zsolnai helyett Abass (34.), Dobos helyett Gebro (46.), Szmiljanics helyett Pomper (62.) |
| Sárga lap: Graszl K. (74.) |
Forrás: nyomtatott
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 06:31 Szocsi 2014: tetszik a férfimezőnynek az olimpiai lesiklópálya
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vállalati referens
MKB Bank Zrt.
Folyamatmérnök
Adecco Kft.
Lean-tréner
Work Force Kft.
iOS fejlesztő
Next-Consulting Kft.
Időszakos recepciós
Adecco Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés








