HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.10.01 20:44 Frissítve: 2011.10.02 02:43

Pajkos János helyén Vágó Attila folytatja a diósgyőrieknél

A történelem ismétli önmagát a diósgyőri labdarúgócsapatnál: a rossz szereplés miatt lemondott Pajkos János helyett ismét Vágó Attilát nevezték ki vezetőedzőnek. A boon.hu internetes oldal értesülése szerint az új tréner csütörtökön kezdi munkáját.

Vágó Attila négy év után tér vissza a Diósgyőrhöz
NS-archív
Vágó Attila négy év után tér vissza a Diósgyőrhöz
A diósgyőrieknél négy évvel ezelőtt ugyanez a váltás zajlott le, igaz akkor a második osztálynak számító NB I/B-ben.

Pajkos János szombaton távozott a klubtól, miután az élvonal 2007-2008-as bajnoki sorozatában továbbra is nyeretlen maradt, lévén 1-0-ra kapott ki hazai pályán a REAC-tól. A gárda tíz mérkőzésen hat döntetlent ért el, négy találkozót elveszített.

Vágó Attila a pontvadászat végéig szóló szerződést köt a Diósgyőrrel. Ha mindkét fél elégedett a közös munkával, akkor a kontraktust két évvel meghosszabbítják.

Az új diósgyőri vezetőedző eddig az NB III-ban szereplő Tisza Volánt és a magyar női válogatottat irányította.

Új feladata nem ígérkezik egyszerűnek, hiszen a nagy múltú csapat jelenleg csak az 1 ponttal rendelkező Tatabányát előzi meg, igaz csak rosszabb gólkülönbségének „köszönhetően” marad a Siófok mögött.

A boon.hu szerint Vágó irányításával 2003-ban a Diósgyőr tizennégy találkozót játszott, két győzelem mellett öt döntetlen és hét vereség egészíti ki a mérleget. A szerdai, debreceni Ligakupa-találkozón még Földesi Károly dirigálja a mostani gárdát.
2019.03.23 00:35:02

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Egyik potentát sem tért ki a – szerintem – legfontosabb kérdéskörre a videoasszisztens kapcsán: vajon ettől több nézőt tudna kivinni a pályájára vagy éppen ellenkezőleg.

2019.03.18 12:05:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az volt pályafutása első piros lapja, a Fradi ellen jött a második – a forduló vitája és egyéb legjei.

2019.03.17 22:06:31

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A szabálymagyarázatokkal agyonterhelt ítélkezés egyre nevetségesebb lesz.

2019.03.17 10:50:39

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csertői: Egyelőre nincs értelme merészebb álmokat szövögetni • Vignjevics: Amikor Traoré pályán van, olyan, mintha a többiek állnának.