2007. 06. 25.
- Utolsó módosítás:
- 2010-09-06 00:04:52
MTK: multifunkcionális pálya épülhet a Hidegkuti Stadion helyén
Elkészültek az MTK tervei az új stadionról, már „csak” a stadion és a terület tulajdonosával, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) kell megegyezni. A KVI augusztusban pályázatot ír ki a területre, amin az MTK is elindul, és ha megnyerik a tendert kezdődhet az építkezés - adta hírül a Független Hírügynökség.

Nagy valószínűséggel az MTK Hungária megnyeri a pályázatot, viszont új helyzet lenne, ha nem ők adnák be a legjobb ajánlatot. Az KVI és az MTK között vitát kelt, hogy az állam elismeri-e a későbbi vételárban, hogy az MTK több százmilliót költött az 1912-ben épült stadionra. A korábbi tulajdonos, Várszegi Gábor kezdeményezte a stadion felújítását 1995-ben, azóta folyamatosak a munkálatok, betonozott lelátók, VIP páholyok, műfüves csarnokok, erősítő termek és öntözőberendezés is tartoznak a stadionhoz.
A Hungária körúti létesítmény immár 95 esztendeje szolgál az MTK Hungária otthonaként, a stadionavatón 1912. március 31.-én az FTC csapatával mérkőzött meg a hazai csapat, és 1-0-ra nyert. 1945 és ’47 között a stadiont lerombolták, így a kék-fehérek a két rivális stadionjában, Újpesten és a Ferencvárosban játszották le hazai meccseit, majd a kétéves vendégség után 1947-től ismét a Hungária körúton rendezte meg hazai mérkőzéseit az együttes. 1987-ben már a villanyvilágítást avatták a pályán, ekkor a Budapest Honvéd volt az ellenfél.
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:26 US Open: Tommy Robredo is bejutott a nyolcaddöntőbe
- 00:19 Labdarúgás: felavatták a Buzánszky Jenőről elnevezett stadiont
- 23:10 US Open: Fucsovics Márton nehézkes győzelemmel kezdett
- 23:02 US Open: Rafael Nadal nagyon magabiztosan jutott tovább
- 22:32 Női röplabda: a magyar válogatott harmadik veresége a junior Eb-n
- 22:23 NHL: Fredrik Modin egy évre az Atlanta Thrashershez igazolt
- 21:51 Kosárlabda-vb: a házigazda törökök simán legyőzték a franciákat
- 21:45 Afrika-kupa: Bicskei döntetlennel debütált, Niang triplázott
- 21:44 Vízilabda Eb: elődöntős horvátok, az olasz-német győztese a miénk
- 21:33 Kézilabda BL: a Veszprém csoportjában az eperjesiek, minszki túra a Szegednek
- 21:24 U19-es válogatott: a mieink vereséggel kezdték a Vilotics-tornát
- 21:22 Duatlon-vb: Csomor Erika aranyérmes lett a svájci Zofingenben
- 21:20 Női rögbi: Anglia otthon sem tudta letaszítani a trónról Új-Zélandot
- 21:16 Videó: Lady Gaga is „szerepelt” a finn bajnokság legutóbbi meccsén
- 21:15 Válogatott: családi nap a csapatnál, Gera kihagyta az edzést
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
SAP Payroll analyst
Honeywell
Lakatos
Humanufaktúra Kft.
Termék mérnök
TESK Tanácsadó Kft.
Secretary
PEC Central Europe
Asszisztens
Next-Consulting Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés