KECSKÉS ISTVÁNonline 2003.08.23 23:14 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Nullapontos zöld-fehérek

A hazaiaknál Garami József szakmai igazgató nem változtatott az előre megadott összeállításon, ám a vendégek vezetőedzője, Egervári Sándor egy poszton módosított: az előzetesen kezdőnek jelölt Daniel Rednic helyett Czvitkovics Pétert állította a kezdőcsapatba.

A kispadokat szemlélve két érdekességet vehettünk észre, a hazaiaknál Marek Penksa, a vendégeknél pedig Welton Silva került a tartalékok közé. Az eddigiekben mindkét légiós csapata meghatározó embere volt, ám helyzetük – legalább is erre a mérkőzésre – jelentősen megváltozott. Bár ha a német nyelvből indulunk ki, amelyben a kispad megfelelője a bank szó, lehet, csak befeketetésnek szánták a szakvezetők a játékosok pihentetését. Még egy változás történt a találkozó előtt: Bede Ferenc játékvezető a tartalékok közül lépett elő. Ez lassan egy szappanoperára emlékeztető történet, amely röviden összefoglalva a következőképpen szól: először Megyebíró Jánosnak utalták ki a rangadót, de ő a vasárnapi Pécs–Újpestet vezeti, helyére Ábrahám Attilát jelölték, aki tegnapra megsérült, így jöhetett az újabb váltás. Szóval Bede Ferenc sípjelére kezdődött a találkozó, amelyen mindkét csapat nagy igyekezettel és sok-sok bosszantó hibával kezdett, és a figyelmetlenségek miatt nem alakulhatott ki valós gólveszély. Pedig a hazaiak három támadóval (mondjuk kis túlzással) rohamoztak, míg az MTK (fogalmazzunk így) másféllel, hiszen az előretolt Torghelle Sándor mögött Illés Béla volt az összekötő a csatár és a középpályások között. Szembetûnő volt a hazaiak játékában, hogy Leandro nem a megszokott helyén, vagyis nem a bal oldalon, a vonal mellett játszott, hanem jobbára behúzódott a pálya közepére, így a szélen Kiss György robogott fel s alá.
Félórát kellett várni az első valamirevaló helyzetre, ám Torghelle Sándor gyenge fejessel oldotta meg – illetve nem oldotta meg – a szituációt. Erre válaszul viszont Marius Sasu gólt szerzett, ezzel ebben a bajnokságban először vezetett a Ferencváros – az eddigi három találkozóból kettőn hátrányból egyenlítettek a zöld-fehérek. A lefújás előtti pillanatokban gyakorlatilag a semmiből egyenlített Torghelle Sándor, így a rengeteg hibával tarkított, unalmas első félidő döntetlenre végződött.
A fordulás után szerkezetet igen, de sebességet nem váltott az MTK. A kék-fehérekhez beállt a brazil Welton Silva, így már két támadóval próbálta feltörni a vendégegyüttes a Ferencváros védelmét. Ám hogy a játék képe és a mérkőzés színvonala nem sokat változott, arra bizonyíték egy telefonbeszélgetés: "Kapcsold be a tévét, és nézd, mert ilyen rossz meccset régen láttál” – mondta az egyik VIP-vendég otthon pihenő ismerősének. Valami igazság volt ebben a mondatban, ám arról, hogy a találkozó ne fulladjon teljes unalomba, Marek Penksa gondoskodott. A csereként beállt támadó Pusztai Olivér hathatós "segítségével” összehozott egy tizenegyest, amelyet Gera Zoltán értékesített is (érdekesség, hogy a Ferencváros ebben a bajnokságban már a negyedik büntetőjét kapta, ám jegyezzük meg, ezek közül Lipcsei Péter kettőt elhibázott).
A gól után némileg jobb lett a mérkőzés, ám újabb találat már nem esett. A győzelmével – bármennyire furcsa is ezt kijelenteni – a Ferencváros négy forduló után elérte azt, hogy nullapontos legyen. A zöld-fehér együttes továbbra is veretlen, ám már nem nyeretlen.
Az MTK a most zajló bajnokságban a második 2–1 vereségét szenvedte el, és ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a közbeeső Bajnokok Ligája-selejtezőn is kikapott az együttes, kijelenthető, Egervári Sándornak lesz dolga bőven.
Az örökrangadóról még egy mondat: küzdelmes volt ez a mérkőzés, azonban a színvonal jócskán hagyott kívánnivalót maga után…

Gera Zoltán ismét szaltózhatott – a támadó tizenegyesbôl vette be az MTK kapuját (Fotó: Németh Ferenc)
Gera Zoltán ismét szaltózhatott – a támadó tizenegyesbôl vette be az MTK kapuját (Fotó: Németh Ferenc)
Percről percre

13. perc: Gera tette a tizenhatos előterében a jobbján futó Sasu elé a labdát. A Ferencváros csatára 17 méterről, jobbal lapos lövéssel kísérletezett, ám megoldása felettébb gyatrára sikeredett, a labda öt méterrel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
19. perc: Kiss György indította hoszszan a bal oldalon feltûnő Sasut, aki az átvétellel el is tolta a labdát a rossz ütemben kilépő Végh Zoltán mellett, ám az alapvonal előtt már nem tudta utolérni azt, így odalett a helyzet.
21. perc: Halmai szabálytalankodott Rósa Dénessel. Középről szabadrúgást lőhetett a Ferencváros, mintegy 22 méterre Végh Zoltán kapujától. Leandro ballal jó másfél méterrel csavarta a bal felső sarok fölé a labdát.
27. perc: Gera huppant a földre, miután Jezdimirovics buktatta, szabadrúgás következhetett az FTC javára. Lipcsei futott neki a labdának, amit 27 méterről, kissé balról, jobbal fél méterrel lőtt a léc fölé.
30. perc: Halmai Illéshez, ő pedig Füzihez továbbított. Az MTK balhátvédje a bal oldalról egyből középre ívelt, az ötös jobb csücskénél érkezett Torghelle, és a labdának alászaladó Dragóner asszisztálása mellett öt méterről fejelt, de Szûcs óriási bravúrral oldalra ütötte a kapu bal oldalába tartó labdát.
31. perc: Gera Lipcsei passza után jó ütemben lőtte a vendégvédők közül meglóduló Sasu elé a labdát, amit Juhász Roland már nem ért el. Így a román csatár egyedül húzhatott kapura, és a jobbösszekötő helyéről, 11 méterről, jobbal a kifutó Végh Zoltán lábai között a kapu közepébe lőtt.
1–0
39. perc: Kiss György félpályás indítását követően Sasu egy pattanás után kissé jobbról, 17 méterről jobbal állítgatás nélkül lőtt kapura, a léc alá tartó labdát Végh Zoltán a kapu fölé tenyerelte.
43. perc: Füzi Ákos a bal oldalról pompás, 40 méteres átadással hozta helyzetbe a középen megiramodó, Dragóner által ûzött Torghellét, aki légstoppal szelídítette meg a labdát, majd mielőtt az a földre hullott volna, jobbal, 11 méterről a kirepülő Szûcs Lajos lábai között a kapu közepébe passzolta azt.
1–1
55. perc: Torghelle a Welton Silvától visszakapott labdát a 16-os előterében középen felpörgette magának, majd félfordulattal, 16 méterről jobbal kapura lőtte, ám a kivitelezés nem volt tökéletes, a kapu közepe felé pattogó labda így Szûcs Lajos ölében pihent meg.
62. perc: Lipcsei indította Penksát, a szlovák támadó a bal oldalon betört a 16-oson belülre, befelé húzott volna, amikor Pusztai belerúgott: tizenegyes. A labda mögé Gera állt, és jobbal a jobb alsó sarokba helyezett.
2–1
86. perc: A hazai kapu előtti tömörülést követően Halmai passzolt a Vukmirt lerázó, egyben kapura forduló Zavadszky elé, a középpályás nyolc méterről, jobbal lőtt, ám Szûcs Lajos remek ütemben mozdult ki, és balra ütötte a kapu közepébe tartó labdát.

Mestermérleg

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója:
"Küzdelmes találkozót vívtunk, ahol nem a játéké volt elsősorban a főszerep. Eggyel több gólt sikerült szereznünk az MTK-nál, ezért nyertünk."

Egervári Sándor az MTK Hungária vezetőedzője:
"Magunkban kell keresnünk a vereség okait. A helyzeteket be kell rúgni, és két ilyen gólt nem szabad kapni. Sajnos, gödörben van a csapat."

Fény és árnyék

Zengett a "Hajrá, Fradi!”, zúgott a "Hajrá, MTK!”. A szép megmozdulásokat tapssal, a bosszantó bakikat legfeljebb egy kézlegyintéssel (de nem anyázással!) jutalmazták a drukkerek – akik ráadásul egymás mellett foglaltak helyet a sajtópáholyban. Kár, hogy zárt kapus meccs szükségeltetett ahhoz, hogy a béke, és ne a gyûlölet uralkodjon a lelátón.

Amikor észrevettük, éppen az állt a villanyújságon, hogy Ferencváros–MTK FC 1:1, hogy a Hungária lemaradt az MTK után, az nem baj (bizonyára nem fért ki), az már sokkal inkább probléma, hogy 1971 óta nem kettősponttal, hanem kötőjellel kell(ene) írni az eredményt. A kettőspont tudniillik arányt, a kötőjel pedig különbséget jelöl – nos, ez a különbség.
2018.12.18 19:22:33

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Közeleg a piacnyitás – kövesse nyomon a keretekben történt legfrissebb változásokat egész nyáron!

2019.05.22 09:12:11

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

Úgy érzi, talán későn és nem elégszer adott hangot annak, hogy közösségük nem az igazi.

2019.05.21 14:45:39

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Herczeg András együtt ugrált a B-középpel, Kamber a Honvédban először kapott nyolcast – legek.

2019.05.20 14:00:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu