Wade első meccse Chicagóban: triplaeső és Boston-verés

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.10.28. 09:33
null
A chicagói Jimmy Butler (balra) próbál elmenni a bostoni Isaiah Thomas mellett (Fotó: Reuters)
A Miami Heat korábbi ikonja stílusosan mutatkozott be új csapatában, vezérletével a Bulls legyőzte a két nap alatt második meccsét játszó Celticset. Kawhi Leonard extrája kellett a Spursnek, hogy nyerni tudjon Sacramentóban, a Hawks a negyedik negyedben hagyta állva a Washingtont, a Clippers viszont kemény, flagrant-faultokkal tarkított csatában kerekedett felül Portlandben. Nézzük, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában!

 

Atlanta Hawks–Washington Wizards 114–99

Az utolsó negyed döntött. Dwight Howard (11 pont, 19 pattanó, 3 blokk) vezetésével remekül működött a Hawks védekezése, kellően megnehezítették a Washington dolgát – támadásban azonban Paul Millsap (28 pont, 3/6 tripla, 6 gólpassz) eléggé egyedül maradt. A záró etapban aztán sebességet váltott a gárda, előkerült Tim Hardaway Jr., két egymást követő támadásból bevágott két triplát és csak ebben a játékrészben beszórt 12 pontot – ez eldöntötte a találkozót, pillanatok alatt meglépett az Atlanta. A hazaiaknál ki kell emelnünk még Sefolosha (11 pont a harmadik negyedben, 7 pattanó, 5 gólpassz, 5 labdaszerzés) játékát is, Howard 19 lepattanója pedig több, mint amennyit bárki Hawks-mezben leszedett az előző szezonban – erős bemutatkozás...

Nem volt jó a Wizards. A támadójáték elég ritmustalan volt a Wizardsnál, sem jó kinti dobóhelyzetek nem adódtak (a kezdő 2/7, összesen 6/20), se Marcin Gortatot nem tudták használni (4 pont, 2/6 mezőnyből) – ráadásul John Wall (3/15) dobásai sem ültek. Ez kevésbé volt problémás addig, amíg a Hawks sem játszott igazán jól, de ahogy elkapták a fonalat Millsapék, úgy tűnt egyre harmatosabbnak a fővárosiak védekezése – Bradley Beal szerint ez volt a nagyobb gond. Egyénileg csak Markieff Morris emelhető ki a gárdából, így Scott Brooks vereséggel rajtolt új csapatával.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 28/9, Hardaway 21/9, Schröder 14/6
A Wizards legjobb dobói: Morris 22/6, Beal 13, Wall 12

Chicago Bulls–Boston Celtics 105-99

Vannak itt triplák. A Bulls-periméterrel kapcsolatos legnagyobb kérdőjel az, hogy ki fog valós és folyamatos veszélyt jelenteni a triplavonalon túlról – nos, az első találkozón ezzel egyáltalán nem volt probléma. Dwyane Wade és Jimmy Butler is 4/6 hármassal zárt, előbbi ráadásul az utolsó fél percben, clutch helyzetben süllyesztette el az utolsót, amivel végleg eldöntötte a találkozó sorsát – ugyan Rajon Rondónak nem igazán ment, elsőre elöl-hátul rendben volt ez a hátvédsor. Taj Gibson 18 pontos, 10 pattanós dupla-duplával jelentkezett és ő is fontos kosarakat tett a közösbe a hajrában – bár összességében nem dobtak jól, ezt a 44 százalékos triplázás, a 30 kiharcolt büntető és főleg az 55-36-ra megnyert lepattanózás (18:3 a támadók aránya) bőven ellensúlyozta.

Erőtlen volt a Boston. Talán a back-to-back, talán más miatt, de nem volt meg a kellő agresszivitás most a Celticsben, ezt bizonyítja a lepattanózásban kialakult óriási különbség is. Már az első percekben tíz pont felett járt a Bulls előnye, később volt közte 17 is és bár a harmadik negyedben egyszer átvették a vezetést a vendégek, összességében végig futottak az eredmény után. Isaiah Thomas ugyan hozta a pontokat (25 pont, 10/15 mezőnyből), de a hajrában is sorra követték el a hibákat, majd jött Wade előbb egy triplával, aztán egy blokkal – itt le is zárult a találkozó érdemi része.

A Bulls legjobb dobói: Butler 24/12, Wade 22/12, Gibson 18
A Celtics legjobb dobói: Thomas 25/9, Bradley 16/3, Crowder 14/3

Sacramento Kings–San Antonio Spurs 94–102

Kawhi Leonard MVP-formában. A Spurs kiscsatára a Warriors ellen is parádézott, de a Kings sem úszta meg: kereken 30 ponttal, öt gólpasszal és öt labdaszerzéssel zárta az estét. Rajta kívül nagyon harmatos volt a texasiak kezdője (Parker és Gasol szinte használhatatlannak bizonyult), de a cseresor villogott: ők hozták vissza a meccsbe a csapatot az első félidőben és később is az ő játékuk volt a döntő. A harmadik negyedben egy 16–2-es etapot produkált Gregg Popovich csapata, innentől pedig kézben tartotta a találkozót, a hajrában is hozta a pontokat és második győzelmét is behúzta. A tarthatatlan Leonard mellett ki kell emelnünk Dedmont (12 pont, 7 pattanó, 4 blokk), ezen az estén ő volt a legjobb Spurs-magasember.

A Sacramento Kings először játszott új otthonában, a Golden 1 Centerben
A Sacramento Kings először játszott új otthonában, a Golden 1 Centerben

Cousins extrája sem volt elég. A Kings centere 37 pontos, 16 pattanós dupla duplát produkált, de csak ő volt megbízható opció ezen az estén, egyedül pedig nem tudta tartani a lépést a San Antonióval. A harmadik negyedben sorozatban kilenc dobást hibázott el a gárda (plusz Leonard kétszer labdát szerzett), innentől csak rohantak az eredmény után, a hajrában pedig hiába termelt Cousins, a Spurs is megtette, amit kellett. Összességében a kezdőcsapat biztatóan játszott, a kispadok között viszont nagy volt a különbség, plusz az említett rövidzárlat most nem fért bele.

A Kings legjobb dobói: Cousins 37/9, Gay 17/3, McLemore 10
A Spurs legjobb dobói: Leonard 30/3, Aldridge 16, Lee 12, Dedmon 12

Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 106–114

Semmi lötyögés. Parázs hangulatú és kemény mérkőzést játszottak a felek, a vártnál jóval agresszívebb védekezéssel – a negyedik negyedben két flagrantet is fújtak a Blazers ellen, de Terry Stotts a hackelést is előhúzta DeAndre Jordannel szemben. Ez sem ért végül győzelmet, a Clippers cseresora parádézott, a záró etapban pedig Blake Griffin mellé több clutch játékkal fellépett Chris Paul is, így Doc Rivers együttese visszavágott a tavalyi playoff-párharcért. A vendégek kispadja mindenesetre tényleg használhatónak tűnik, Speights és Crawford is hozzátett 15-15 pontot és védekezésben sem voltak elveszettek, a második negyedben elsősorban nekik köszönhetően lépett el a gárda.

Nem volt az igazi a Portland. A hazaiak kezdőjében Aminu és McCollum sem volt igazán megbízható, ráadásul hiába jutott el végül 29 pontig, Damian Lillard is nagyon megizzadt Chris Paul ellen. Akadozott is a Blazers játéka, különösen akkor, amikor feljöttek a cserék, Turnerék nem tudták tartani a lépést – a harmadik negyedben egy nagy futással tették ismét nyílttá a meccset Lillardék. Az irányító a záró etapban aztán emelt a tempón, de hiába zárkóztak vissza öt pontra az utolsó percben, a Clippers pontosan büntetőzött, így behúzta a találkozót. A hazai publikum egyébként finoman szólva nem volt elégedett a játékvezetéssel, hangos „booo"-zással jelezték, hogy nem értenek egyet a két, fontos pillanatban megítélt flagranttel és négy perccel a vége előtt meg is indultak a kijárat felé...

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/6, Harkless 23/3, Plumlee 17
A Clippers legjobb dobói: Paul 27/9, Griffin 27/3, Speights 15/6, Crawford 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Washington Wizards 114–99
Chicago Bulls–Boston Celtics 105–99
Sacramento Kings–San Antonio Spurs 94–102
Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 106–114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik