„Voltak üresjárataink, perceken át tartó hullámvölgyek”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 10:20
Továbbra is nyeretlen női kosárlabda-válogatottunk, amely a szlovénoktól elszenvedett két hazai vereség után az Európa-bajnoki felkészülést szolgáló latinai négyes tornán sem győzött. A csapatkapitánnyal beszélgettünk az eddig történtekről.

– Hogyan értékeli az olaszországi tornát?
– Azt látni kell, hogy erős volt a felhozatal, három Európa-bajnoki résztvevővel játszottunk – válaszolta Fegyverneky Zsófia, a női válogatott csapatkapitánya. – Az oroszok szerintem kiemelkednek a mezőnyből, én az első háromba várom őket, ellenük nem volt sansz. Az olasz és a belga csapat hasonló kaliber, mint mi, velük szoros meccset is játszottunk. Sokat kísérletezgettünk, nem feltétlen az eredményesség volt a cél.– Hogyan értékeli az olaszországi tornát?
– Azt látni kell, hogy erős volt a felhozatal, három Európa-bajnoki résztvevővel játszottunk – válaszolta Fegyverneky Zsófia, a női válogatott csapatkapitánya. – Az oroszok szerintem kiemelkednek a mezőnyből, én az első háromba várom őket, ellenük nem volt sansz. Az olasz és a belga csapat hasonló kaliber, mint mi, velük szoros meccset is játszottunk. Sokat kísérletezgettünk, nem feltétlen az eredményesség volt a cél.

SZOMSZÉDOLÁS ITTHONRÓL

Válogatottunk erőltetett menetben folytatja tovább a felkészülést Székesfehérváron, ahol pénteken és szombaton újabb két meccset játszik. Az ellenfél Horvátország, az első olyan rivális, amely nem lesz ott a június 16-án kezdődő csehországi kontinensviadalon. A két összecsapás után ismét Eb-résztvevő következik, a felkészülés utolsó mérkőzéseit ugyancsak Fehérváron játsszák Krivacsevics Tijana és társai június 9-én és 10-én, az ellenfél Szlovákia.

– Ez igaz, de ismételten nyeretlenek maradtak.
– Kívülről sokaknak úgy tűnhet, hogy gyengén szerepeltünk, de a hangsúly azon volt, hogy megtaláljuk, ki és hogyan tudja magából kihozni a legtöbbet. Én nem vesztettem el a pozitív hozzáállást, arra kell fókuszálni, amit jól csináltunk.

– Eddig nem kóstoltak bele a siker ízébe. Az önbizalmuk nem ingott meg?
– Nem néz ki jól a nulla öt, de nehéz ellenfeleket választottunk. Viszont ha gyengébb riválisok ellen nyernénk a meccseket, akkor meg tévhitben ringatnánk magunkat, hogy milyen jók vagyunk… Emlékezzünk a két évvel ezelőtti, magyar-román rendezésű Eb-re, akkor sorra győztünk a felkészülés során, aztán kiestünk a csoportkör végén. Nem az eredményekből, hanem a látottakból kell következtetéseket levonni.

– Ön a legrutinosabb a keretben, így nyilván jobban kezeli a kudarcokat is. De mi a helyzet a többiekkel?
– Vannak nemzetközi szinten kevésbé tapasztalt játékosok, de nekik is arra kell fókuszálniuk, mit tanulhatunk a vereségekből. És nem szabad elfelejteni, azért jutottunk ki az Eb-re, mert kiharcoltuk és jók voltunk. Ebből kell meríteni.

STEFAN SVITEK VÉLEMÉNYE

„Az olaszországi tornán három olyan ellenféllel találkoztunk, amely modern, agresszív kosárlabdát játszik, és ott lesz az Európa-bajnokságon. Tanulni kell a felkészülési meccsek tapasztalataiból, mert ilyen mérkőzések várnak ránk Csehországban is. Ezt a három találkozót arra használtuk, hogy kipróbáljunk különböző variációkat támadásban és védekezésben, s hogy élesben megnézzük, ki kivel tud eredményesen együtt játszani. Voltak jó ritmusú negyedeink, de fizikailag javulnunk kell, és a lányok szembesültek azzal, egyetlen pillanatra sem lehet kiengedni meccs közben.”

– Vandersloot Courtney csak a jövő héten csatlakozik önökhöz. Vele miben lesz más a csapat?
– Rutinos, ponterős kosaras, ezt már a selejtezőben bizonyította, erősebbek vagyunk vele.

– Miben kell a leginkább javulniuk?
– Jobban kell figyelnünk a lepattanókra, és kevesebb eladott labdával kell játszani – ha ezekben feljavulunk, akkor jönnek a győzelmek is. Voltak üresjárataink, perceken át tartó hullámvölgyek, ezeket ki kell iktatni, mert az ellenfelek könyörtelenül megbüntetik. Az erős, tizenhatos Eb-mezőnyben ez nem fér bele.

– Nyilván az eddigi eredmények alapján sokan elkezdik kongatni a vészharangot… Joggal?
– Nem érzem, hogy gond lenne. Még van két hetünk, négy meccsünk, kettő a horvátok, kettő a szlovákok ellen, van idő javítani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik