- Utolsó módosítás:
- 2011-09-25 02:43:16
A magasbedobó a Fenerbahcéban Euroliga-győzelemre törő csapatban játszhat ősztől
Vajda Anna „félistenek” között Isztambulban
Vajda Anna két nappal 26. születésnapja után, vasárnap délután elutazik Törökországba kosárlabdázni. Ezt eddig is megtette már nemegyszer, ám eddig mindig egy magyar csapat játékosaként. A pécsi fekete-fehéret isztambuli sárga-kékre cserélő magasbedobó azonban életében most először ült fel úgy a repülőgépre, mint az Euroliga-győzelemre törő, Rátgéber László vezette Fenerbahce játékosa.
![]() |
| Vajda Anna bízik benne, Törökországban is beválnak a számításai (fotó: Meggyesi Bálint – archív) |
– Ellenfélként már sokszor találkozott leendő csapattársaival, de kit ismer közülük?
– Ivana Matoviccsal hat évvel ezelőtt, utolsó soproni szezonomban együtt játszottunk. Igaz, nem sokat kommunikáltunk, mert ő akkor már sztárnak számított, én meg vízhordónak, ráadásul az én akkori angoltudásom meglehetősen kezdetleges volt. Hana Machovával és Nevriye Yilmazzal pedig az All Star-gálákon kötöttünk ismeretséget.
– Milyennek találja őket?
– Yilmazról azt gondoltam először, amikor Párizsban találkoztunk, hogy én még ilyen szigorú nőt életemben nem láttam. Aztán kiderült, hogy nagyon vicces, megnyerő egyéniség. Ivana Matovics is mosolyogva üdvözölt a gdyniai All Staron. Hana Machová megilletődötten álldogált Gdyniában, és én voltam az első, aki odament hozzá. Láthatóan megkönnyebbült, és jót beszélgettünk.
– Játszótársa lesz Törökországban a világbajnok Penny Taylor és a földkerekség kosárlabdasportjának első számú női játékosa, Diana Taurasi. Várja már a találkozást?
– Persze, hogy várom. Penny Taylorral nincs is semmi gondom, ám Diana Taurasi…
– Mi a baj vele?
– Baj az nincs. Csak egyelőre elképzelni sem tudom, hogy egy félisten miért, hogyan áll szóba velem, egy apró pici porszemmel a gépezetben…
– Kérdezze Rátgéber Lászlót, aki Moszkvában edzette az amerikai – az ön szavaival élve – félistent! Nem hiszem, hogy rosszat mondana róla.
– Hallottam már sokaktól, akik ismerik, hogy Diana Taurasinak nincsenek sztárallűrjei. Egykori pécsi csapattársam, Nicole Ohlde például azt mondta, Diana roppant barátságos, közvetlen ember.
A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







