Vajda Anna először ünnepelte szülinapját külföldön

– Hogy telt a születésnapja?
– Köszönöm – edzéssel. Délelőtt és délután is tréningezünk, kemény munka folyik. Közben sokan köszöntöttek, de kissé fura érzés, mert egyáltalán nem hasonlít egyik előző szülinapomra sem, olyan, mint egy szimpla hétköznap.

– Ez az első alkalom, hogy nem Magyarországon ünnepelt?
– Igen, ilyen még nem esett meg velem. De az sem, ami szombat délelőtt történt...

– Kíváncsivá tesz.
– A reggeli edzés előtt a csapattársak felköszöntöttek az öltözőben, utána átvettem a klubtól egy nullkilométeres Mini Morrist. Ne gondolja, hogy ajándék, használatra kaptam, de fantasztikus érzés pont most átvenni. Szuper kis autó!

– Négy napja van Salamancában. Milyenek az első benyomásai?
– Nagyon profi minden. Már túl vagyok az orvosi vizsgálaton, a fizikai teszteken, az ismerkedésen. A csapatból heten egy háztömbben lakunk, néhány száz méterre a Plaza Mayortól, a város pompázatos és grandiózus főterétől. Előbbivel kapcsolatban már van is egy vicces sztorink...

– Elmondja?
– Edzésre indultunk, hatan, két kocsival, négy spanyol, az amerikai Allison Feaster-Strong és én, de csak jókora késéssel értünk oda, mert eltévedtünk. Közben persze nagyokat nevettünk, hogy milyen kis butuskák is vagyunk mindannyian, hogy nem találunk el a csarnokhoz. Az ilyen élményeknek van közösségépítő hasznuk.

– Van már valaki, akivel az átlagosnál jobb viszonyt ápol?
– Nincs, pont ma reggel töprengtem azon, hogy mindenkivel ugyanolyan jó a kapcsolatom. Aztán a helyiektől megtudtam, itt, ebben a csapatban nem szokás klikkeskedni, rengeteg a közös program, a játékosok egymáshoz járnak vacsorákra, együtt ünneplik meg a szülinapokat, csapatostul mennek rendezvényekre. Ez számomra nagyon szimpatikus.

– Az előző szezonjában kezdett bele a légióséletbe, ám Isztambulból idő előtt eljött, s Prágában sem maradt teljes idényre. A spanyolországi idénytől mit vár ezek után?
– Papíron nagyon eredményes szezonom volt az előző, hiszen török bajnok és kupagyőztes, valamint cseh bajnok lettem. De a lelkem mélyén tudom, az isztambuli sikerekhez nem volt sok közöm, nem érzem őket a magaménak. Most, immár huszonhét éves fejjel úgy látom, jobb, hogy ilyen kalandos és viszontagságos volt ez az idény, mert így többet tanulhattam belőle. Egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem, de a felfogásom jó irányba változott, s fejlődtem is közben.

– A beilleszkedéssel lehetnek gondjai?

A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZT ÉS AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!