U16-os leány kosár Eb: dudaszós triplával nyertünk

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2014.08.01. 22:31
A magyar válogatott Studer Ágnes dudaszós triplájával nyert Horvátország ellen az U16-os kosárlabda Európa-bajnokságon.

Roppant fontos volt mérkőzés várt lányainkra a horvátok elleni találkozón. Az első negyedben nem tudtak egymástól elszakadni a felek. A második tízperc során a magyar válogatott roppant jól védekezett és sikerült kilencpontos előnyre is szert lenni a negyed derekára. A horvátok főleg Josipa Silov hármasainak köszönhetően látótávolságon belül maradtak. Látszott a magyar csapaton, hogy rengeteg energiát felemészt a védekezés, hiszen a támadásra már nem nagyon jutott energia. A horvátok a harmadik negyed végére átvették a vezetést, folyamatosan hullattok a horvát triplák a magyar kosárba.

Kétpontos hátránnyal kezdte a magyar csapat az utolsó negyedet. A negyed derekán már veszni látszott a találkozó, a végén azonban jött a happy end. Lelik Réka vette hátára a csapatot, előbb beszórt egy fontos triplát, majd hozzátett két duplát is a teljesítményéhez.

Az utolsó percbe egypontos magyar előnnyel mentek a felek. Studer Ágnes mindkét büntetőjét elhibázta, a túloldalon a horvátok kettőből egyet értékesítettek. Majd maradt négy és fél másodperce a mieinknek. Elégnek bizonyult az idő. Studer Ágnes úgy tizenkét méterről a dudaszó pillanatában eldobta a labdát, amely csont nélkül hullott a horvátok kosarába. A csarnok pedig felrobbant...

U16-OS LEÁNY KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 55–52 (15–15, 14–8, 10–18, 16–11)

Debrecen, 500 néző. Vezette: Bardera (francia), Poursanidis (görög), Khaligov (azeri)
MAGYARORSZÁG: Studer 7/3, Pusztai 5, Doktor 2, Foitl 4, MÉRÉSZ 8. Csere: Czukor 6, Gereben 1, Török 4, Soós 4, LELIK 14/6, Szeli. Szövetségi edző: Magyar Gergely
HORVÁTORSZÁG legjobb dobói: Silov 22/15, Simunic 10/3
Kipontozódott: Doktor (28. p.), Grizelj (31. p.), Skoric (32. p.)
Az eredmény alakulása: 3. p.: 7–2. 9. p.: 15–11. 14. p.: 20–19. 17. p.: 28–19. 23 p.: 31–23. 26. p.: 36–30. 33. p.: 43–49. 36. p.: 48–49. 39. p.: 52–51
MESTERMÉRLEG
Magyar Gergely: – Roppant nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amelyet egy utolsó pillanatban dobott triplával sikerült megnyernünk. Hatalmasat küzdöttek a lányok, kitették a szívüket, lelküket a pályára. Nagyon büszke vagyok a csapatomra!!! Nincs még vége az Európa-bajnokságnak, megyünk tovább a minél jobb helyezés elérése érdekében.
A csoport másik mérkőzésén: Spanyolország–Szerbia 63–57

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik