Szabó család – új évad: a szekszárdi csoda nyomában jártunk

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2017.04.11. 17:24
null
Szekszárdon mostanában sokszor van ok az ünneplésre (Fotó: Mártonfai Dénes)
Sporttörténelmet írt a Szekszárd női csapata azzal, hogy megnyerte a bajnokság alapszakaszát. Hogy mi az immár bajnoki elődöntőre készülő klub titka, azt a csapat edzésén járva játékos, edző, vezető segítségével próbáltuk kifürkészni.

 

Bár az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosainak csak egy átlagos edzés az, amit végignézünk, azt semmiképpen sem lehet átlagosnak nevezni, amilyen munkát a lányok elvégeznek a gyakorlás során, és azt sem, amit a női kosárlabda-együttes elért ebben a szezonban.

A csapat ugyanis megnyerte az alapszakaszt – hasonlóra a klub 1973 óta íródó történetében még nem volt példa. Djokics Zseljko vezetőedző együttese 17 győzelemmel és három vereséggel zárta a körmérkőzést, s a legkevesebb pontot (1190) kapta a 11 csapatos mezőnyben. A tréning pedig lenyűgöző – persze nem ugranak hátraszaltót hármas nyolcas, és nem dobálnak ötméteres horgokat zsámolymegkerülés közben Theodoreán Alexandráék –, de az varázslatos, milyen összhang, egység és tenni akarás jellemzi őket. Az edzést már-már német precizitással instruálja a stáb, a lányok minden egyes teljesített feladat után pacsiznak egymással, de akkor sincs falrengető ordítozás, ha egy gyakorlat nem sikerül.

„Szabó-klánként is hívnak minket errefelé” – mondja mosolyogva Szabó Gergely technikai vezető – NB I-es férfijátékvezető – miközben villanyt kapcsol, kulcsot keres a vitrinhez és üdítővel kínál minket a Szekszárdi Városi Sportcsarnok emeletén, az iroda ajtaja előtt.

Onnan jobbra tekintve a női kosárlabdacsapat edzését láthatjuk, a balra eső kisteremben pedig a magyar bajnok és párosban Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező, Madarász Dóra tréningjét, aki a Szuperliga-döntőre készülve a fonákütését iskolázza éppen. A kaucsuklabda pattogását elnyomja a nehezen forduló kulcs csikorgása a zárban, s a feltáruló vitrinben végre közelről is megcsodálhatjuk azt a sok-sok fényképet és trófeát, amit a női kosarasok gyűjtöttek az 1973-as megalapítás óta eltelt bő negyven évben.

Fotó a saját nevelésű Bálint Rékáról, amint tinédzserként mosolyog a kamerába; mosolygós kép a legendás edzőről, Szabó Ödönről, akit szakmai berkekben Dönci bácsiként ismert mindenki. A szekszárdi kosárlabda ősatyjának tartott, 2001-ben elhunyt mesteredző 1966-ban úttörőolimpiát nyert a csapattal, de igazi nagy sikereit a BSE-vel érte el: a szakember 1971-től 1986-ig dolgozott ott, a másfél évtized alatt hét bajnoki címet és hét kupagyőzelmet szerzett. Vezetésével a BSE 1979-ben BEK-ezüstérmes lett, 1983-ban elhódította a Ronchetti-kupát. Szabó Ödön megkapta a Magyar Népköztársaság Sportérdemérmének mindhárom fokozatát, 1986-ban az év edzőjének választották.

Egységben az erő (Fotó: Koncz György)
Egységben az erő (Fotó: Koncz György)


„Szekszárdon minden a nagypapámmal kezdődött – meséli az unoka, Szabó Noémi, a felnőttcsapat jelenlegi másod-edzője, egyben a klub egyik vezetője, szakmai igazgatója, aki beszélgetésünk kedvéért az edzés utolsó húsz percére magára hagyja Djokicsot. – A családi vonalat aztán édesapám, Szabó György vitte tovább, igaz, ő játékvezetőként szerzett magának nevet. Édesanyám, Harsányi Mária is szép eredményeket ért el, játszott a Szekszárdi Dózsában, bajnok volt a BSE-vel, négyszeres magyar válogatott, kettejüktől kaptam el a »kosárlázat«, miattuk szerettem meg én is a sportágat. Anyukám elkötelezettségét mi sem jelzi jobban, mint hogy negyven éve utánpótlásedző, most is Szekszárdon dolgozik.”

A mama 1974–1975-ös szezonban viselt tűzpiros meze jelenleg is a szekszárdiak „drukkerkocsmájának” falán lóg – itt-ott már viseltes, de nagy becsben tartják. Mint ahogy minden ereklyét, amelyet akár a sportcsarnokban, akár a szurkolók kedvenc gyülekezési helyén tettek közszemlére.

„Kétezer óta támogatja a klubot az Atomerőmű, évente 42 és 110 millió forint közötti összeggel, de annyit elárulhatok, a legjobb eredményt nem a legnagyobb büdzsével lejátszott szezonban jegyeztük – folytatja Szabó Noémi, aki elmondja azt is, küzdenek, mert akadnak nehézségeik, de harcolnak a klubvezetőséggel azért, hogy ne legyenek anyagi problémáik. Ígéret sok van, testvére, a klubigazgatóként is dolgozó Szabó Gergő és Némedi Péter ügyvezető mindent megtesz, hogy ne csak az eredmények, a háttér megteremtése terén is előrelépjen a klub.

A klub, amelynek eddigi legjobb bajnoki eredménye a 2002-es negyedik helyezés – Ujhelyi Gábor volt a vezetőedző és a csapatban olyan klasszisok játszottak, mint Sztojkovics Éva és Szélesy Judit –, s 1991-ben a Szekszárdra visszatérő Szabó Ödönnel bronzérmes volt a Magyar Kupában, de arra, hogy alapszakaszgyőztes legyen, esélye sem volt korábban. Egészen idáig... S hogy mit is jelent ez a részsiker a klub életében?

„Ígéret van, és igen, felkeltettük néhány szponzor érdeklődését – válaszolja Szabó Noémi. – Az én álmom egyébként az Euroliga-szereplés... Itt azonban még nem tartunk. Ennél fontosabb és reálisabb cél, hogy stabil élcsapattá váljunk.”

Ehhez a szakmai feltételek már adva vannak: Djokics rutinos, sikeres edző – szerzett magyar bajnoki ezüstérmet és Magyar Kupa-győzelmet a Péccsel, irányította már csapatát az Euroligában is, és fanatizmusával sok szimpatizánst szerzett magának határon innen és túl.

„Lelkesedésünk, alázatunk és csupa szív játékunk egyre több nézőt vonz – mondja a fiatal tréner. – Fontos, hogy a keretben öt saját nevelésű játékos, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra, Bálint Réka, Antóni Csenge szerepel. Szekszárdon mindig is szerették a női kosárlabdát, most nekünk ezzel a jó teljesítménnyel sikerült felébresztenünk az emberekben a régi érzelmeket. Nem arra vagyok büszke, hogy megnyertük az alapszakaszt, persze ez is nagyszerű érzés, hanem arra, hogy újabb kosárvárost sikerült feltennünk a sportág hazai térképére.”

Noha a kitűnő szakember tartott a bajnoki negyeddöntőtől, csapata különösebb probléma nélkül abszolválta a Vasas elleni párharcot, és jutott be az elődöntőbe, ahol a PEAC–Cegléd párharc győztesére vár.

„A szezon előtt irreális célnak tűnt a legjobb négy közé kerülés, most viszont valóság – meséli Djokics. – Ami ezután jön, az mind plusz. Persze nem elégszünk meg ennyivel, jó lenne, ha a negyvenkét éve folyamatosan az élvonalban szereplő klub valaha volt legjobb eredményét is elérnénk.”

NEGYEDDÖNTŐ
(A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.)
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (1.)–VASAS AKADÉMIA (8.), A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Atomerőmű KSC Szekszárd–Vasas Akadémia 102–37
Vasas Akadémia–Atomerőmű KSC Szekszárd 51–85
Továbbjutott a Szekszárd kettős győzelemmel
UNIQA SOPRON (2.)–ZTE NŐI KK (7.), A VÉGEREDMÉNY: 2–0
UNIQA Sopron–ZTE Női KK 77–47
ZTE Női KK–UNIQA Sopron 60–75
Továbbjutott a Sopron kettős győzelemmel
CMB CARGO UNI GYŐR (3.)–ALUINVENT DVTK MISKOLC (6.), AZ ÁLLÁS: 1–1
CMB CARGO UNI Győr–Aluinvent DVTK Miskolc 74–57
Aluinvent DVTK Miskolc–CMB CARGO UNI Győr 69–68
CMB CARGO UNI Győr–Aluinvent DVTK Miskolc 04.12.
PEAC-PÉCS (4.)–BW CEKK CEGLÉD (5.), AZ ÁLLÁS: 1–1
PEAC-Pécs–VBW CEKK Cegléd 82–76 – h.u.
VBW CEKK Cegléd–PEAC-Pécs 66–56
PEAC-Pécs–VBW CEKK Cegléd 04.12.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik