Sportfogadás: 61 milliót lopott és játszott el egy meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 17:52
Az évszázad leglúzerebb tolvaja lehet Cs. István, aki tíz perc alatt szerzett 61 millió forintot, de a lopott pénzt egy órával később már el is vesztette. A pénzszállítóként dolgozó férfi tettét három éve követte el, és most kapott négy évet a hibásan elhelyezett ikszért – számolt be róla a Bors.

A lap írása szerint az elkövető a munkája során rábízott pénzeszsákokból lopott ki 61 millió és 14 ezer forintot, majd besétált egy lottózóba, ahol közölte, van három kiló papírpénz, amelyet egy kosármeccsre szeretne feltenni Tippmixen.A lap írása szerint az elkövető a munkája során rábízott pénzeszsákokból lopott ki 61 millió és 14 ezer forintot, majd besétált egy lottózóba, ahol közölte, van három kiló papírpénz, amelyet egy kosármeccsre szeretne feltenni Tippmixen.

A lottózó után megvacsorázott, majd beült egy moziba, s csak a film után tudta meg, hogy Telekom Bonn–Bilbao Euroliga-mérkőzésen 90–81-re a vendégek nyertek, noha ő hazai győzelemre tette fel a 61 millió forintot.

Miután szembesült vele, hogy így terveivel ellentétben nem tudja feltűnés nélkül visszatenni az ellopott pénzt, feladta magát a rendőrségen.

Az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a napokban a sikkasztás miatt hozott elsőfokú, 2 év 10 hónap börtönbüntetést másodfokon 4 évre súlyosbította.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik