Pontzáporos Houston-veréssel rajtolt a Lakers

Vágólapra másolva!
2016.10.27. 09:44
null
Remekül kezdte a szezont a Los Angeles Lakers (Forrás: nba.com/lakers)
Látványos győzelemmel kezdte a Kobe Bryant utáni időszakot a Los Angeles Lakers, ugyanis pontzáporos meccsen legyőzte a Houstont az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Az Indiana csak túlórában gyűrte le a 18 triplát elsüllyesztő Dallast, majdnem elszórakozta nagy előnyét a Boston, palánk alatti fölényét érvényesítette a Heat, a Toronto DeMar DeRozan 40 és Jonas Valanciunas 32 pontos estéjével nyert – a New Orleans ellenben nem tudta győzelemre váltani Anthony Davis 50 pontos produkcióját.

 

Orlando Magic–Miami Heat 96–108

A festékben nyert a Heat. Bár Goran Dragic diktálta az iramot, a Miami jól használta ki, hogy Bismack Biyombo nem lépett pályára a hazaiaknál – Hassan Whiteside (18 pont, 14 pattanó, 4 blokk) és a padról beszálló Willie Reed is villogott a palánk alatt. A vendégek jobban lepattanóztak és 74–36-ra (!) nyertek a festékből, így bár a Magic a harmadik negyed közepéig tartotta a lépést, ott egy 7–0-s rohammal meglépett a Heat, innentől pedig már nem tudott közelebb zárkózni Frank Vogel együttese. A Miaminál mindenki hozzátette a magáét, működött a kezdő (bekerült Waiters és Babbitt), de a kispad is termelte a pontokat, a második sorok között hatalmas volt a szakadék.

Gyengén dobott az Orlando. Az első félidőben még villogott Elfrid Payton (12 pont) és az ő 8/8 büntetőjével vezetett is a Magic, a folytatásban azonban már nem tudták ellensúlyozni, hogy esélytelenek voltak a gyűrű alatt – Ibakának nagyon nem ment, de Vucsevics is elveszett volt hátul. Támadásban egyetlen megbízható opció sem akadt, Fournier 20 pontjához is kellett 19 dobás, a betöréseknél rendre érkezett Whiteside, a triplák pedig nem ültek – végül 40% alatt maradtak mezőnyből.

A Magic legjobb dobói: Fournier 20/6, Vucsevics 17, Payton 16
A Heat legjobb dobói: Whiteside 18, Dragic 16, Winslow 15, T. Johnson 15

Indiana Pacers–Dallas Mavericks 130–121 – hosszabbítás után

Hosszabbításban dőlt el. Végig vezetett az Indiana, a Mavs egyetlen pillanatig sem járt előrébb, sőt, ki sem egyenlített, egészen két másodperccel a rendes játékidő végéig – ekkor azonban érkezett Harrison Barnes, bevágta az üres hármast és jöhetett a ráadás. Itt is szorosan alakult az állás, ám előbb Myles Turner, majd Paul George is bevágott egy-egy triplát, ez pedig döntőnek bizonyult: nagy csatában ugyan, de ezúttal is (az utóbbi hat évben ötödször) hozta első meccsét a Pacers. A két említett játékos egyébként hatalmasat játszott, George (25 pont, 4/5 tripla, 8 pattanó, 6 gólpassz) mellett Turner (30 pont, 16 pattanó, 2 labdaszerzés, 4 blokk) is szenzációs volt, de a teljes indianai kezdő remekül működött. Az eddiginél jóval rohanósabb játékuk nagyon jó hatással volt a támadásaikra, igaz, védekezésben közel sem voltak olyan stabilak – ezzel együtt hozták a mérkőzést.

Meglepően olajozott volt a Mavs gépezete. Az eddigiek alapján nem várhattunk ennyire potens támadójátékot a Dallastól, de Rick Carlisle fiai nem sokat kérdeztek, csak lőttek és lőttek. Ugyan az első negyedben még nem szerzett pontot, utána beindult Dirk Nowitzki, remekelt Harrison Barnes és Deron Williams, de elég sokat játszottak alacsony szerkezettel is, amelyben Bogut helyett a még nem teljesen egészséges JJ Barea volt fent – a hátvéd 39 percet töltött parketten. Ebben a szerkezetben ők is gyorsan kosárlabdáztak és rengeteget vállaltak kintről, végül 18/48 (!) hármassal zártak, ennek köszönhetően voltak partiban és mentettek hosszabbításra – ott azonban két dobással eldöntötte a meccset a Pacers.

A Pacers legjobb dobói: Turner 30/3, George 25/12, Teague 20
A Mavericks legjobb dobói: Williams 25/15, Nowitzki 22/12, Barea 22/6

Boston Celtics–Brooklyn Nets 122–117

Majdnem elszórakozta a Boston. Remekül működött a hazai alakulat, Isaiah Thomas termelte a pontokat (25 pont, 9 gólpassz), Al Horford mindenből kivette a részét és a harmadik negyedben meg is lépett a végül 36 gólpasszig (!) jutó gárda – a záró etap elején már húsz pont felett járt a különbség. Brad Stevens itt leültette a kezdőit, ám alig három perc alatt megfelezte a távolságot a Nets és a hajrára visszaküldte az első sort a Boston trénere – a lendületbe jött brooklyni támadójátékot már ők is csak nehezen tudtak megfékezni, de végül kiharcolták a győzelmet. Stevens szerint tanulniuk kell ebből, mert még egyszer nem kerülhetnek ilyen helyzetbe...

Kicsit túllőtt a célon a Nets. Az új vezetőedző, Kenny Atkinson a tavalyi gyászos triplamutatón szeretne javítani, kezdve azzal, hogy sokkal többet vállal csapata kintről – ezen az estén 44 hármast dobtak el játékosai, amelyből 15 ért célt. A kezdőbe visszakerülő Bogdanovic-ra nem lehetett panasz, ahogy Jeremy Linre sem, a padról Harris villogott, Justin Hamilton pedig 19 pontos karriercsúcsot szállított – végül ez sem volt elég, Bogdanovic újabb hármasa kimaradt az utolsó percben, ezzel elszálltak az esélyeik. Érdekes, hogy Brook Lopez csak 21 percet játszott, ez alatt pedig 1/7-es mezőnymutatóval, valamint öt lepattanóval jelentkezett.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 25/6, Crowder 21/9, Bradley 17/9
A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 21/9, Hamilton 19/9, Lin 18/6

Toronto Raptors–Detroit Pistons 109–91

Karriercsúcsokkal nyert a Raptors. Ellenállhatatlannak bizonyult a Toronto támadójátéka, köszönhetően DeMar DeRozan és Jonas Valanciunas nagy napjának. A hátvéd kereken negyven pontig jutott és karriercsúcsnak számító 17 mezőnykosarat szerzett 27 kísérletből, ráadásul nem hibázott büntetőt – a center 32 pontjával szintén pályafutása legjobbját érte el, ráadásul 15 dobásából tíz a gyűrűben landolt. Velük már az első negyedben sem tudott mihez kezdeni a Pistons, azt csináltak a festékben, amit akartak, így folyamatosan nőtt a különbség a kezdeti hétpontos Detroit-vezetés után, nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat ezen az estén. Még egy adalék: Toronto-mezben sosem dobott még senki negyven pontot nyitómeccsen, a korábbi rekordot Vince Carter tartotta 39-cel.

Nagyon hiányzott Reggie Jackson. Amellett, hogy védekezésben képtelenek voltak lelassítani DeRozant és Valanciunast, támadásban is nagyon akadozott a Pistons játéka – egyedül Harris (22 pont, 8/13 mezőnyből) volt megbízható opció. Drummond is eljutott 16 egységig, de nem volt igazán hatása a játékra (hat lepattanó, gyenge védekezés, öt fault, négy eladott labda), Ish Smith pedig ugyan kiosztott hét gólpasszt, de nagyon érződött Reggie Jackson hiánya – Smith gyakorlatilag veszélytelen volt a gyűrűre. A jó első percek után így végig a Raptors irányított és csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség a végére, így a 4/22 triplát elsüllyesztő Detroit vereséggel rajtolt.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 40, Valanciunas 32, Lowry 10/3
A Pistons legjobb dobói: Harris 22/3, Morris 17/6, Drummond 16

Milwaukee Bucks–Charlotte Hornets 96–107

Gyönyörűen játszott a Charlotte. Az első pillanattól kezdve uralta a meccset a Hornets, egy fokozattal gyorsabban játszottak Batumék, mint a Bucks – folyamatosan járt a labda, az első félidőben 22 kosarukra 17 gólpassz jutott. A kinti dobások ugyan nem ültek, de nem is volt rá szükségük, folyamatosan megtalálták az utat a gyűrűig, jól használták Hibbertet (15 pont, 9 pattanó, 5 blokk), villogott Kidd-Gilchrist (23 pont, 14 pattanó) és a Walker-Batum párosnak „csak" ki kellett szolgálni a többieket. Vezettek is húsz pont körül a harmadik negyedben, majd visszakapaszkodott innen még a Milwaukee, de igazán közel már nem tudtak zárkózni a hazaiak.

Antetokounmpo egyedül kevés. A görög mindenes 31 ponttal (13/21 mezőnyből), 9 lepattanóval és 5 gólpasszal állt csapata élére, de mellé senki nem tudott felnőni – Jabari Parker nem volt olyan meggyőző, mint az előszezonban, másnál pedig a remény sem volt meg hasonló teljesítményre. Egyedül Greg Monroe harcossága dicsérhető, ennek köszönhetően zárkóztak közelebb a hajrában, de a 3/16 tripla továbbra is jelzi, hogy mi a fő gond a játékukkal, ráadásul a festékben mutatott védekezésük is közelített a nullához – bentről az szerzett pontot a Charlotte részéről, aki akart.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 31/3, Monroe 14, Parker 13/3
A Hornets legjobb dobói: Kidd-Gilchrist 23, Walker 17/9, Hibbert 15, Zeller 15

Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 102–98

Új stílus. Chandler Parsons nélkül is jóval rohanósabbra vette a figurát a Memphis, ez pedig bizonyos időszakokban nagyon működött, néha viszont nagyon nem – összességében a 11 bedobott tripla és a meccsnyerő 11-5-ös etap győzelmet jelentett a gárda számára. Remekelt Conley (24 pont, 4/5 tripla) és Zach Randolph padoztatása is bejött, az erőcsatár lendületet és 19 pontos, 11 pattanós dupla-duplát hozott a második sorból, de összességében az döntött, hogy a végén ők voltak pontosabbak: mindkét félnek voltak nagy futásai, az utolsó percekben egy ilyennel fordított és győzött a Grizzlies.

Közel állt a sikerhez a Minnesota. Az első negyedben brillíroztak a vendégek, rendkívül aktívan védekeztek és parádésan dobtak, majd jött egy jobb időszak kintről a Grizzlies számára, hogy a szünet előtt ismét a Wolves vegye át az irányítást. Így ment ez a meccs végéig, kevesebb, mint két perccel a végső dudaszó előtt még vezettek is, de az utolsó pillanatok Conley-ék számára alakultak jobban, így nagy csatában vereséget szenvedett Thibodeau csapata. Kiemelendő Andrew Wiggins (25 pont, 7/14 mezőnyből) és Zach LaVine is, Towns óriásit harcolt Gasollal, de ez végül kevésnek bizonyult.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 24/12, Randolph 19/3, Gasol 18/3
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 25/3, Towns 21/6, LaVine 19/9

New Orleans Pelicans–Denver Nuggets 102–107

Egyedül a világ ellen. „Szokás szerint" ismét több meghatározó játékos hiányzott a New Orleansnál, így Anthony Davis megpróbálta egyedül megnyerni a meccset – ennek egészen értelmezhetetlen statisztika, de vereség lett a vége. Davis az első félidőben 28 pontig jutott 50%-os mezőnymutatóval, míg a többiek 9/31-et dobtak ez idő alatt – ez így folytatódott végig, őt leszámítva a Pelicans 21/58 dobást és 52 pontot jegyzett. A magasember ellenben kereken 50 egységig (17/34 mezőnyből, 16/17 büntető), 16 lepattanóig, 5 gólpasszig, 7 labdaszerzésig és 4 blokkig jutott, ráadásul 1989 és Michael Jordan óta senki nem dobott 50-et a szezon első meccsén – félelmetes estéje volt. Győzelmet viszont ez sem ért, a Nuggets szinte végig vezetett és bár a végén volt dobásuk a hazaiaknak az egyenlítésért, ez kimaradt, így a kiegyensúlyozottabb, pontosabb, mélyebb Denver behúzta a találkozót.

Jól működött a Nuggets. Két negatívumot jegyezhetnek fel a vendégek, az egyik a 24 eladott labda, a másik pedig Anthony Davis statisztikái, de összességében jóval pontosabban és gördülékenyebben játszottak ellenfelüknél. A kezdőben Nurkic és Barton termelte a pontokat, de Gallinari is hozzátette a magáét, a Pelicans 15%-os triplázásánál nyilvánvalóan jobbak voltak, a lepattanózást pedig 58–34-re megnyerték – félidőben vezettek is 60-48-ra és ez még tovább nőtt a későbbiekben. Lezárni ugyan nem tudták a meccset, de a végén átvészelték a New Orleans feltámadását, így fontos győzelemmel rajtoltak.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 50, Frazier 15/3, Moore 10/6
A Nuggets legjobb dobói: Nurkic 23, Barton 22/6, Gallinari 15/9

Philadelphia 76ers–Oklahoma City Thunder 97–103

Embiid kis híján sikerre vitte a Sixerst. Egyelőre nem játszatták túl az új philadelphiai kedvencet, de 22 perce alatt berámolt húsz pontot, leszedett hét pattanót, kiosztott két blokkot és szép dolgokat mutatott a pályán – a közönség már az első meccsen skandálta a nevét. Saric bemutatkozása nem sikerült (2/12 mezőnyből), Rodriguezé annál inkább (12 pont, 9 gólpassz) és a Philly végig partiban is volt a Thunderrel, sőt, a negyedik negyedet még előnyből is kezdhette. A végén aztán nem tudtak mit tenni a Westbrook-Kanter kettős ellen, de úgy tűnik, hogy valami változhat idén ebben a csarnokban – a játék bizakodásra adhat okot, ráadásul a tíz kiosztott blokk is jólesett a közönségnek...

Westbrook igen, Oladipo nem. Az OKC vezére végig diktálta az iramot és 32 ponttal (11/21 mezőnyből, 9/11 büntető) 12 lepattanóval, valamint 9 gólpasszal húzta övéit, nagyjából azt a brutális teljesítményt hozta, amit a csapat szurkoló látni szeretnének tőle ebben a szezonban. Az ő bontásaiból és a lepattanókból nagyon élt az Adams-Kanter kettős, Victor Oladipo viszont nagyon besült – közel használhatatlan volt ezen az estén, 4/16-ot dobott mezőnyből és csak fékezte a csapatot. Nem játszott jól az OKC, de a végén több kulcsfontosságú játékot bemutatva behúzta a győzelmet, egyelőre talán ez a legfontosabb a gárdánál.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 20/3, Stauskas 13, Rodriguez 12/6
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 32/3, Kanter 17, Adams 16

Phoenix Suns – Sacramento Kings 94–113

Parádésan kapta el a rajtot a Kings. Az első negyed után 11, félidőben 19 volt közte, a vendégek nem bíztak semmit a véletlenre, elöl-hátul nagyon odatették magukat: Dave Joerger ígéretesen mutatkozott be a kispadon. Cousins tarthatatlan volt (6/10 mezőny, 12/16 büntető alig 25 perc alatt!), Rudy Gay a jó dobások (9/15) mellett 4 blokkot osztott ki, a hét gólpasszos Lawson vezetésével kiválóan járt a labda, így a második félidőben a kispadosok (Matt Barnes és a 12 pontos Temple vezérletével) jöhettek, akik simán tartották a különbséget.

Elsőre értékelhetetlen. Azt sejteni lehetett, hogy a Bledsoe-Booker hátvédpáros védekezéséről nem készül majd oktatófilm – ezt ma is igazolták, de a 4-4 eladott labda miatt támadásban sem voltak hatékonyak, pedig a túloldalon nem szupersztár kisemberek álltak fel. Brandon Knight 1/8-as mezőnymutatója koronázta meg a hátvédek csődjét, innentől kezdve a kiegészítők örülhettek a több játékpercnek. A két újonc magasember, Marquese Chriss (7 pont) és a horvát Dragan Bender (10 pont, 4/5 mezőny, 2 tripla) jól mutatkozott be, utóbbival védekezésben jól nézett ki a Suns – igaz, hogy egyelőre a Kings második sora ellen, de valahol el kell kezdeni...

A Suns legjobb dobói: Booker 18, Bledsoe 16/6, Warrren 14.
A Kings legjobb dobói: Cousins 24, Gay 22/3, Barnes 14/6.

Los Angeles Lakers – Houston Rockets 120–114

Elsőre tökéletes volt a Lakers. Nem a játékban, mert ott bőven lesz még mit javítani, hanem a terhek eloszlásában és a fiatalok fejlesztésében találta el az arányokat Luke Walton, aki bemutatkozott a hazaiak kispadján. A három fiatal tehetség vitte a prímet, a meccs nagy részében Russell jól dobott, Randle Draymond Green-szerűen játszott (18 pont 9/11-es mezőnnyel, 7 lepattanó, 6 gólpassz), a negyedik negyedben pedig jött a cserepadról Clarkson, aki csak ebben a szakaszban 12 pontot szórt. Az új emberek közül Mozgov (12 pont, 8 pattanó) és az 1/2-es Ingram (9 pont, 4/6 mezőnyből)) szolid meccsel mutatkozott be, Deng valamivel visszafogottabb volt (7 pont, 5 pattanó) – Walton egyetlen rossz döntése talán Nick Young kezdőbe állítása volt, a kiscsatár rengeteg labdát használt el, nagyon gyenge hatékonysággal (3/12).

Három negyedig futott a szekér. Mike D'Antoni visszatért Los Angelesbe, és hozta magával azt a játékstílust, ami a védjegye: James Harden az első félidőben csapatrekordot állított be 14 gólpasszal (végül 17-zel zárt, megfejelve 8 pattanóval és 7 eladott labdával), összességében 34 pontig jutott. Ameddig neki ment, a csapatnak is ment: Dwight Howard utódja, Clint Capela 8/11-gyel dobott, Eric Gordon és Ryan Anderson (14/6) is be-betalálgatott kintről. A negyedik negyedre azonban elfogyott Harden lendülete (és ki is ismerték, mit akar játszani) - ekkor kellett volna valaki másnak levezényelni a támadásokat, de ahogyan arra számítani lehetett, ilyen ember nem akadt a keretben. Dicséretet érdemel a padról K.J. McDaniels, aki hibátlan dobásokkal jutott 11 egységig, de a világmegváltást nem elsősorban tőle várják Houstonban...

A Lakers legjobb dobói: Clarkson 25/6, Russell 20/12, Randle 18.
A Rockets legjobb dobói: Harden 34/3, Gordon 19/6, Capela 16.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik