Női kosárlabda Eb: a spanyolokkal kezdenek a mieink

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 11:32
Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen kezdi meg szereplését a magyar női kosárlabda-válogatott a júniusi, csehországi Európa-bajnokságon.

A kontinentális szövetség hétfői tájékoztatása szerint kialakult a csehországi torna végleges menetrendje, ennek értelmében június 16-án Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese a 2015-ben Budapesten Eb-harmadik spanyolokkal csap össze.

Másnap a legutóbbi vb-n 9., az Eb-n 11. házigazdák következnek, 18-án szünnap lesz, majd 19-én az ukránok ellen zárulnak az A-csoport küzdelmei, melyeknek – a B jelű négyessel együtt – Hradec Králové (Királyvárad) ad otthont.

A C- és D-csoport Prágában szerepel. A csoportgyőztesek rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok és a harmadikok 20-án keresztbe játszanak egymással, és a négy győztes kerül még a nyolc közé.

A 36. kontinenstorna végjátékának június 22-től a cseh főváros ad otthont. A magyar csapat – amely a 15. Eb-jére készül – novemberben csoportelsőként, 5/1-es győzelmi mérleggel jutott ki az Európa-bajnokságra, miután 2015 júniusában a 14-20. helyen zárta a magyar-román közös rendezésű Eb-t.

A kontinenstornák 78 éves történetében a női válogatott csak hatszor nem vett részt a legjobbak küzdelmében: az első Európa-bajnokságon 1938-ban, majd 1999-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2013-ban.

Az eddigi legjobb eredmény két ezüstérem volt: 1950-ben Budapesten, hat évvel később Prágában állhatott a dobogó második fokára a csapat. Bronzérmesek lettek a mieink 1952-ben (Moszkva), 1983-ban (Budapest), 1985-ben (Treviso), 1987-ben (Cádiz) és 1991-ben (Tel-Aviv). A legutóbbi szép eredményt 1997-ben könyvelhették el a mieink, amikor a hazai környezetben – Pécsen, Zalaegerszegen és a fővárosban – rendezett tornán a negyedik helyet szerezték meg.

A CSEHORSZÁGI NŐI KOSÁRLABDA EB CSOPORTJAI

A-csoport (Hradec Králové): MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Csehország, Ukrajna
B csoport (Hradec Králové): Fehéroroszország, Törökország, Szlovákia, Olaszország
C-csoport (Prága): Szerbia, Franciaország, Görögország, Szlovénia
D-csoport (Prága): Montenegró, Oroszország, Lettország, Belgium

A magyar válogatott programja az Eb csoportkörében:
Június 16.:
Magyarország–Spanyolország
Június 17.: Csehország–Magyarország
Június 19.: Magyarország–Ukrajna

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik