Női kosár: távozott a Sopron Basket amerikai centere

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 22:35
Közös megegyezéssel szerződést bontott a bajnoki címvédő Sopron Basket női kosárlabdaklub és amerikai centere, Alaina Coates.

„A szerződés ugyanezen pontja szerint a játékosnak lehetősége lett volna az általa jelzett időpontban, október 1-jén megérkezni, ám úgy ítéltük meg, hogy ebben az esetben nem a szerződés értelmezése, sokkal inkább a szakmai szempontok a mérvadóak. A kérdésben nem kívántunk kompromisszumot kötni”szögezte le a klub.„A szerződés ugyanezen pontja szerint a játékosnak lehetősége lett volna az általa jelzett időpontban, október 1-jén megérkezni, ám úgy ítéltük meg, hogy ebben az esetben nem a szerződés értelmezése, sokkal inkább a szakmai szempontok a mérvadóak. A kérdésben nem kívántunk kompromisszumot kötni”szögezte le a klub.

A közlemény zárásaként megjegyzik, hogy nagy erőkkel dolgoznak a center pótlásán, de a piaci helyzet kedvezőtlenebb, mint egy hónapja.

A 193 centiméter magas Coates leigazolását február elején jelentették be a soproniak, ám az Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzése után édesapja halála miatt hazautazott az Egyesült Államokba, és a szezon hátralévő részében már nem tért vissza Magyarországra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik