Női kosárlabda: Sopronban sikerült rendezni a sorokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 19:40
A sérültek pótlására egészen különleges szerződést kötött a női kosárlabdabajnok és Euroliga-ezüstérmes Sopron Basket csapata, amelyhez így visszatért korábbi játékosa, Iva Cuzic-Sliskovic.

Amint az már publikussá vált, Jelena Milovanovics szerződése a mostani évadban szünetel, hiszen anyai örömök elé néz. A helyére szerződtetett Amanda Zahui megérkezett, ám akadtak gondok az egészségügyi állapotával.Jelena Milovanovics szerződése a mostani évadban szünetel, hiszen anyai örömök elé néz. A helyére szerződtetett Amanda Zahui megérkezett, ám akadtak gondok az egészségügyi állapotával.

„Hosszas egyeztetés után a mai napon mindkét fél számára megnyugtató egyezség született, aminek eredményeképpen a játékos hétfőtől már teljes értékű csapattagként végezheti a munkát az edzői stáb irányítása alatt” – fogalmaz a klub közleménye.

Alaina Coatesszal közös megegyezéssel szerződést bontottak.

„Helyére, legnagyobb örömünkre, Candice Dupree érkezik, a szezon végéig szóló szerződéssel! Candice a jekatyerinburgi túra után, szeptember 27-én csatlakozik hozzánk.”

Másik centerünk, Tina Jovanovics túl van az első bokaműtéten, és megkezdte a rehabilitációt. Amint erőállapota megengedi, rövidesen sor fog kerülni a másik boka korrekciós műtétére is. Tina, a terveknek megfelelően, a karácsonyi szünet után már teljes értékű játékosként térhet vissza a parkettre” – teszik hozzá.

Jovanovics pótlására visszatértéig a klub egy korántsem szokványos megoldást választott: úgynevezett edzésszerződést kötött korábbi játékosával, Iva Cuzic-Sliskoviccsal, aki 2007-ben volt tagja a kupagyőztes és bajnok Sopronnak. A kosaras azóta több euroligás klubnál is megfordult, és jelenleg nincs csapata. A megállapodás a játékost a magyar bajnokságra nem nevezik, szerződése értelmében szabadon igazolható státuszban marad.

A soproniak köszönetet mondtak két játékosuknak, Bakó Patríciának és Kocsis Fanninak, akik ezidáig helyettesítették a sérülteket.

„Példát mutattak a csapat minden tagjának klubszeretetből, ezért külön is érdemes megemlékezni róluk” – írja közleményében a Sopron Basket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik