Női kosár: ismét pályára lépett a Győrben az amputált lábú Kovacsevics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2016.09.08. 20:11
null
Kovacsevics ismét győri mezben (Fotók: Reviczky Zsolt)
A tragikus balesetben elhunyt Fűzy Ákos és Tapodi Péter emlékére rendezett UNI Győr–Crvena Zvezda női kosárlabda-mérkőzésén három év után ismét pályára lépett a magyar csapatban Natasa Kovacsevics. A szerb játékosnak a balesetben a bal lábát térd alatt amputálni kellett, és bár művégtaggal visszatért a pályára, már csak a szerb csapat színeiben. A győri gárda mezében azóta most lépett mérkőzésen először a parkettre.
Szinte végig mosolygott
Szinte végig mosolygott

2013. szeptember 7-én, vagyis három évvel ezelőtt történt, hogy a UNI Győr női kosárlabdázóit szállító csapatbusz egy személyautóval ütközött Vitnyéd előtt. A balesetben életét vesztette a klub vezetőedzője, Fűzy Ákos és igazgatója, Tapodi Péter is. Ennek emlékére rendeztek mérkőzést a győri Egyetemi Csarnokban a Győr és a szerb Crvena zvezda között.

Az ellenfélválasztás nem véletlen: a vendég gárdának Natasa Kovacsevics a szakosztályelnöke, aki három évvel ezelőtt Győrben kosárlabdázott, és a tragikus baleset miatt amputálni kellett térd alatt a bal lábát. Protézissel később visszatért a pályára, de már a Zvezda színeiben, alig egy hónapja jelentette be visszavonulását.

A találkozó előtt lejátszották az „Angyalok szárnyán” című dalt a Mon Cheritől, amely az áldozatok emlékére készült. A szövegét Fűzy András szerezte, aki már akkor is a győri női kosárlabdaklub vezetője volt, amikor a csapat 2012 májusában bajnoki címet nyert Tapodi Péter és Fűzy Ákos irányításával.

A szomorú dal után repültek a lelátóról labdák a pályára: belépőt ugyanis nem szedtek a nézőktől, csupán egy labdát kellett „bedobniuk a közösbe”, amelyet a klub eljuttat a győri óvodáknak.

A mérkőzést természetesen a helyszínen tekintette meg a végig mosolygó Kovacsevics is, aki elképesztően pozitív energiát sugározva üdvözölte boldogan összes győri ismerősét. Komoly feladata volt a nagyszünetben (4240-es győri vezetésnél): hosszú távú együttműködési szerződést írt alá a Zvezda nevében Fűzy Andrással.

Már zsákban az új labdák
Már zsákban az új labdák

A 22 éves szakosztályvezetőt egy győri sállal és a klub idei mezével is megajándékozták, természetesen Kovacsevics névvel ellátva, melyet láthatóan meghatódva vett át. A este legnagyobb durranása azonban még hátravolt...

Kovacsevics ugyanis a harmadik negyedben maga is pályára lépett! Igaz, az időkérésnél ahogy beállították és ünnepélyesen köszöntötték, rögtön le is cserélték. Így bár játszani valójában nem játszott, három év után pár rövid pillanatra mégis visszatért kosárlabdázóként a győri parkettre.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A mérkőzésén végén játékosként örülhetett, szakosztályelnökként már nem annyira: a győriek ugyanis 82–62-re győztek a szerb alakulat ellen.

NŐI KOSÁRLABDA
EMLÉKMÉRKŐZÉS
CMB Cargo-UNI Győr–Crvena Zvezda 82–62 (26–24, 16–16, 29–12, 11–10)

Kovacsevics a Zvezda nevében együttműködési szerződést írt alá
Kovacsevics a Zvezda nevében együttműködési szerződést írt alá
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik