Női kosár Euroliga: bronzzal vigasztalódhat a címvédő

Vágólapra másolva!
2018.04.22. 18:46
A női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntőjének bronzmérkőzésén a címvédő Dinamo Kurszk 87–82-re megverte az elődöntőben a Soprontól vereséget szenvedő Yakin Dogu Üniversitesit.

A vasárnap esti főattrakció, azaz a Sopron–Jekatyerinburg döntő előtt amolyan bemelegítés volt a harmadik helyért vívott mérkőzés. Mindkét oldalon előkerültek olyanok, akik pénteken kevesebbet játszhattak és egyik csapat sem akart sérülést – ha már a törökök irányítója, Vandersloot Courtney ujjsérülést szenvedett az elődöntőben.

Ahogy teltek a percek és továbbra is egál közeli volt az állás, úgy jött elő mindenkiből a győzni akarás, ahogyan az illik Európa legrangosabb kupasorozatának négyes döntőjében. A meccs több periódusában, valamint a végjátékban is az elődöntőig veretlen Kurszk nyújtotta azt a játékot, amellyel idáig jutott, és 87–82-es győzelmével megszerezte a bronzérmet, míg a török bajnok a negyedik helyen zárt.

A mérkőzés legjobbja a pénteken is kiválóan teljesítő Szonja Petrovics (24 pont) volt, de kiemelkedett Marija Vagyejeva (16 pont, 7 lepattanó) és Natalija Zsegyik is, míg a török csapatban 21 pontig jutott Elin Eldebrink, illetve jól játszott a 15 ponttal és 9 lepattanóval záró Jantel Lavender is.

Női kosárlabda Euroliga, négyes döntő, Sopron
A harmadik helyért

DINAMO KURSZK (orosz)
–YAKIN DOGU ÜNIVERSITESI (török) 87–82 (19–20, 27–24, 29–22, 12–16)
Sopron, 2000
néző. V: Rosso (francia), Csender (román), Horozov (bolgár)
KURSZK: CRUZ 9/3, PETROVICS 24/12, McCoughtry 5/3, VAGYEJEVA 16, OGWUMIKE 12/3. Csere: Ciak 2, ZSEGYIK 18/12, Vidmer, Logunova, Levcsenko 1. Edző: Lucas Mondelo
YAKIN DOGU: ELDEBRINK 21/9, MCBRIDE 17/3, Caglar 4, LAVENDER 15, Gruda 11. Csere: HOLLINGSWORTH 8, Köksal 4, Cakir 2. Edző: Zafer Kalaycioglu
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–5. 5. p.: 10–5. 6. p.: 15–9. 9. p.: 17–18. 13. p.: 23–25. 15. p.: 31–27. 17. p.: 39–33. 21. p.: 46–45. 23. p.: 54–47. 27. p.: 68–60. 28. p.: 68–66. 32. p.: 78–68. 36. p.: 78–76. 38. p.: 83–76
Kipontozódott:
Vagyejeva (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Lucas Mondelo:
– Boldog vagyok, mert erős ellenféllel szemben szereztük meg a harmadik helyet. Mindkét csapatnak voltak fontos sérültjei, de így legalább többet szerepelhettek a cserék. A Yakin Dogu másfajta kosárlabdát játszott, mint pénteken, ezúttal a palánk alatti játékot erőltette, amiben nyilván közrejátszott Courtney Vandersloot hiánya is.
Zafer Kalaycioglu:
– Csalódottak vagyunk mindannyian, de nem is a mostani, hanem az első napi vereség miatt. Köszönjük szépen a szervezést, nagyon jó munkát végeztek az itteniek!

DÖNTŐ
20.00:
SOPRON BASKET–UGMK Jekatyerinburg (orosz) (Tv:M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik