Női kosár Ek: mindhárom csapatunk kikapott Franciaországban

Vágólapra másolva!
2013.11.06. 21:55
A női Európa-kupa 1. fordulójában szerdán mindhárom magyar csapat Franciaországban lépett pályára, és mindhárom vereséget szenvedett. A PINKK-nek esélye sem volt a Tarbes ellen, a Diósgyőr a meccs végére esett szét a Landes otthonában, a PEAC pedig szoros végjátékban kapott ki a Nantes-tól.

A nemzetközi kosármaratonon ma hat csapatunk volt érdekelt. A férfi EuroChallenge-ben a Körmend kikapott az orosz Ljubercitől, az Európa-kupában az Alba Fehérvár vesztett a Buducsnoszt Podgorica ellen. Ugyanakkor a hölgyeknél a Sopron az Euroligában megverte a Brnót.

A nagyüzem három franciaországi női Európa-kupa-meccsel zárult. A DVTK az E-csoportban a Landes, a PEAC az F-ben a Nantes, a PINKK a G-ben a Tarbes vendége volt. A csapatok nyolc négyes csoportban küzdenek, az első két helyezett jut tovább, és a két legjobb harmadik is bekerül a legjobb 16 közé, ahol már oda-visszavágós párharcok következnek.

A három mérkőzés közül a legsimább a PINKK találkozója volt a többéves Euroliga-tapasztalattal is rendelkező Tarbes ellen. Két negyed után a vendégeknél az ötpontos Aulani Sinclair volt a legeredményesebb öt ponttal, ami azért sok mindent elárul a komlói pécsiek dobóformájáról. A Tarbes legjobbja, Katelan Redmon ezzel szemben 13 pontig jutott, csapata pedig 40–21-re vezetett a nagyszünetben.

A vendégeknél a folytatásban Louella Tomlinson ugyan képes volt tíz pont fölé kerülni (14-et dobott), de a PINKK képtelen volt megszorítani jóval esélyesebb ellenfelét, a Tarbes 71–48-ra győzött.

A három magyar csapat közül a legpontgazdagabb találkozót a DVTK vívta. A diósgyőriek nagyon rosszul kezdtek a Landes ellen, hiszen az első negyedben már 25–10-re is vezettek a hazaiak.

A második játékrészben viszont magára talált a DVTK. A vezér szerepét az amerikai Brittainey Raven vállalta magára, aki amellett, hogy a mezőnyből többször eredményes volt, biztos kézzel értékesített öt büntetőt, volt három asszisztja, két labdaszerzése, és begyűjtött három lepattanót is, vagyis minden fontos mutatóban hozzá tudott tenni csapata teljesítményéhez.

A DVTK 36–35-re vezetett először a meccsen, de nem utoljára. A harmadik negyed egypontos, 42–41-es magyar vezetésnél kezdődött, 54–45-nél pedig már kilenc ponttal járt előrébb a Diósgyőr. Raven mellett egyébként az izlandi Helena Sverrisdóttir járt élen a pontszerzésben.

A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, 56–56-ig szorosan alakult a mérkőzés. Ezt követően viszont a Landes produkált egy 10–0-s sorozatot, ami döntőnek bizonyult. Innen már nem volt képes felállni a Diósgyőr, a magyar csapat játéka a hajrára szétesett, így végül a 21 pontos Carmen Guzman és a 20 pontos Kamila Stepánová remeklésének köszönhetően 90–71-re nyert a Landes.

A Diósgyőrhöz hasonlóan a PEAC sem kezdte jól a franciaországi túrát, hiszen hat és fél perc után 10–0-ra vezetett a Nantes. A pécsiek azonban nem zuhantak össze az első negyed gyengébb teljesítménye után, a második negyedben egyenlítettek, a nagyszünetben 30–30 állt az eredményjelzőn. A PEAC legjobb dobója Latoya Williams volt.

Az amerikai center a folytatásban is kirobbanó formában játszott, összesen 27 pontot szerzett. Rajta kívül viszont nem volt igazán kiemelkedő teljesítmény pécsi oldalon, ez pedig eldöntötte az amúgy végig kiélezett találkozót. A Nantes szoros végjátékban 69–64-re győzött.

A mai kosármaraton egyetlen győztes csapata így a női Euroligában érdekelt Sopron maradt.

 

EURÓPA-KUPA, NŐK, G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
TARBES GB (francia)PINKK PÉCSI 424 71–48 (19–8, 22–13, 16–16, 14–11)
Tarbes, 500 néző. Vezette: Martinescu (román), Teixeria (portugál), Tsaroucha (görög)
TARBES
: Cousseins 4, Redmon 17, Montgomery 9, Rad 18/3, Mircseva 9/3. Csere: Castets 2, Reghaissia 12, Tutundzsieva. Edző: Cyril Sicsic
PINKK: Iványi 2, Sarok 2, Adamecz, Sinclair 7/3, Ajdukovics 8. Csere: Ruják 2, Tomlinson 14, Minciková 4, Kováts N. 3, Győri 4, Katona Sz. 2. Edző: Roberto Hernández. Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–2. 13. p.: 21–12. 20. p.: 41–21. 27. p.: 55–31. 35. p.: 63–43
A csoport másik mérkőzésén: Wallonia Basket (belga)–MBK Ruzomberok (szlovák) 76–67

EURÓPA-KUPA, NŐK, E-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BASKET LANDES (francia)ALUINVENT DVTK 90–71 (25–13, 16–29, 20–14, 29–15)
Mont de Marsan, 1810
néző. Vezette: Ellis (angol), Den Hartog (holland), Malmierca (andorrai)
LANDES: Epoupa 10, Guzman 21/6 , Ayayi 4, Page 16/3, K. Sztyepanova 20. Csere: Laborde 5/3, El Gargati 4, Le Gluher-Cano 10/6, Barrenes, Caprais, Lascurettes. Edző: Olivier Lafargue
DIÓSGYŐR: Czank 3, Raven 15, Bálint 9/3, Jansone 7/3, Tobin 11. Csere: Dubei 6, Bukovszki 3/3, Sverisdottir 13/9, Vincue V., Szabó P. 4, Horváth B. Edző: Peresztegi-Nagy Ákos.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–3. 6. p.: 16–8. 9. p.: 23–10. 12. p.: 30–17. 16. p.: 35–34. 18. p.: 37–38. 23. p.: 43–49. 29. p.: 56–54. 32. p.: 68–60. 38. p.: 84–69
A csoport másik mérkőzésén: Belfius Namur Capitale (belga)–ESB Villeneuve (francia) 60–67

EURÓPA-KUPA, NŐK, F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
NANTES REZÉ BASKETPEAC-PÉCS 69–64 (14–6, 16–24, 14–16, 25–18)
Nantes, 800
néző. Vezette: Pizio (svájci), Show (skót), Weiwers (luxemburgi)
NANTES: AUBERT 12/6, Arrondo 4, Michel 10, FRANCIS 8, AMANT 20. Csere: Stievenard 8, ANDREJEVA 7/3. Edző: Emmanuel Coeuret
PEAC-PÉCS: Fűrész 8, JOVANOVICS 4, Horváth L., NAGY-BUJDOSÓ 12/3, WILLIAMS 27/3. Csere: Reid 11, Orozovics 2, Kaposi, Pap. Edző: Zseljko Djokics
Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–0. 15. p.: 18–19. 25. p.: 33–42. 29. p.: 42–46. 35. p.: 56–51.
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Az első félidőben túl sok támadólepattanót szedett az ellenfél. A nagyszünetben összeraktuk a csapatot, s a harmadik negyedben jól játszottunk, egészen addig, amíg cserélni nem kellett – a nagy tempóban szükség volt rá, mert pihentetni kellett egy-két játékost. Az utolsó negyedben aztán ugyanazokat a hibákat követtük el, mint a mérkőzés elején, huszonöt pontot nem szabad kapni egy játékrészben! Egyébként jó meccset játszottunk, a Nantes úgy küzdött, mint a sebzett oroszlán.
A csoport másik mérkőzésén: Lotto Young Cats (belga)–TSV Wasserburg (német) 73–79

NŐI EURÓPA KUPA, 1. FORDULÓ
E csoport:

Landes (francia)–DVTK 90–71
F csoport:
Nantes (francia)–PEAC-Pécs 69–64
G csoport:
Tarbes (francia)–PINKK Pécsi 424 71–48

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik