Női kosár Ek: a győri edző törlesztene a Szekszárddal szemben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 11:29
Völgyi Péter edző szerint csapatának, a CMB Cargo UNI Győrnek akad törlesztenivalója az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen a női kosárlabda Európa-kupában, ahol a két együttes a nyolcaddöntőbe jutásért mérkőzik meg egymással.

„Van törleszteni valónk a Szekszárddal szemben, szeretnénk visszavágni nekik a múltkori vereségért” – utalt a keddi, győri sajtótájékoztatón Völgyi a két gárda bajnoki összecsapására, amelyet október 22-én az élvonalban egyedüliként veretlen szekszárdiak 79–74-re nyertek meg Győrben.

Hozzátette: a kupamérkőzés főpróbája számukra rosszul sikerült, hiszen vasárnap 79–70-re kikaptak a Cegléd vendégeként.

„A nemzetközi kupában megmutatnánk, hogy itt a helyünk” – idézte a győri klub honlapja a szakembert, akinek csapata három győzelemmel és három vereséggel jutott tovább a csoportkörből. Ellenfelük, a Szekszárd 4/2-es mutatóval lépett tovább.

„Egyik oldalról örültem, hogy a Szekszárdot kaptuk, hiszen jól ismerjük egymást, másrészt viszont sajnálom is, hogy egymás ellen játszunk, mert egy magyar csapat így biztosan búcsúzik” – mondta Völgyi.

A tréner elárulta: elsősorban agresszivitásban kell felvenniük a versenyt az ellenféllel. A vasárnap bokasérülést szenvedett Krivacevic Tijanáról elmondta, hogy még nem tudni, játszhat-e szerdán.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÉSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Szerda

18.45: CMB Cargo UNI Győr–Atomerőmű KSC Szekszárd
Csütörtök
18.00: Aluinvent DVTK Miskolc–Bydgoszcz (lengyel)
A visszavágókat mindkét párharcban jövő csütörtökön rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik