Női kosár: a törökök meghatározó játékosként számolnak Hortival

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 14:15
null
Hortinak (balra) az Euroliga sem volt olyan fontos a döntésénél (Fotó: MTI)
Mint arról korábban beszámoltunk, a török Canak Belediyesi női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását Horti Dóra. A magyar válogatott játékos a váltással kapcsolatban elmondta, bár nem indulhat az Euroligába, de sok játékpercre számíthat.

„Tudtam, hogy az amerikai Janel McCarville szezon közben hagyta el a Canikot, mert a klubnak anyagi problémái, tartozásai voltak. Így azt gondoltam, ide biztosan nem szerződöm. Aztán amikor a nyár elején a párommal Belekben nyaraltunk, a klub edzője, Bas Ekin átautózott, hogy személyesen győzzön meg arról, megéri Samsunba szerződnöm. Sikerült neki. A fizetés euroligás szintű, ezt nem titkolom” – mondta a 2010-ben az év magyar játékosának megválasztott center.

A Canak Belediyesinek, amely 2013-ban a török élvonal újonca volt, és a 11. helyen végzett, nincs nagy múltja, viszont az előző idény feléig rossz híre volt a financiális nehézségek miatt.

„Az edző elmondta, bízik bennem, meghatározó játékosként számol velem, sokat lehetnék pályán, és tényleg jó a fizetés. Azt is elmondta, hogy a jövőben – még nem a következő évadban – nemzetközi kupában is szeretnének elindulni. Az sem mellékes, hogy a múlt nehézségei kapcsán bennem felvetődött kétségeket eloszlatta. Elárulta, az előző sportigazgató és edző túlvállalta magát, így keletkezett a hiány, de az új vezetőség semmiképpen sem akar ugyanebbe a csapdába esni” – folytatta a 193 centi magas játékos.

Még a laikusban is azonnal felvetődik a kérdés: nem szakmai visszalépés-e, hogy az előző hat szezonban sorozatban az Euroligában is játszó kosaras most semmilyen európai kupában sem szerepelhet?

„Majd kiderül. Szerettem volna európai kupameccseket játszani, ebben nőttem fel, az a csúcs, ha euroligázhat egy játékos, de most ezt hozta a sors. Sok olyan meccset játszom majd, amely a hasznomra válhat, mert a török bajnokság nagyon erős.”

Az is kiderült, kis híja volt, hogy nem vált országot a gyulai születésű center.

„Még a törökök előtt ajánlatot tett az Euroligában nyolcas döntőbe jutó Polkowice, és szinte mindenben megállapodtunk. Még lengyel nyelvtanárt is ajánlottak – eddig nem tanultam meg igazán a nyelvet –, amikor vissszavonták a szerződést, mert a főszponzor állítólag azt mondta, a nagy vetélytárs Wislától nem igazolunk.”

Egy biztos, új csapattársait szeptember elején ismerheti meg Horti, csakúgy, mint Samsunt, ahol Vajda Anna korábban már játszott, csak a város másik csapatában.

„A cél? Csalódás volt az előző szezon, most jól akarom érezni magam, de nemcsak a szép városnak vagy egyebeknek, hanem a jó és sok játéknak köszönhetően is. Hasznos és jó akarok lenni” – tette hozzá a center.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik