Női kosár: a Szpartak Moszkva korábbi edzője a ceglédi kispadon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 14:45
Miután a ceglédi női kosárlabdacsapat edzője, Újhelyi Gábor a bajnokság végén visszavonult, a vezetőségnek a keret megerősítése, átalakítása mellett új trénert is kellett keresnie. Már új játékosok is vannak, hiszen megegyeztek az universiadéra készülő Mányoki Judittal, aki eddig a Vasasban szerepelt, valamint a legutóbbi szezont a szlovák bronzérmesnél töltő Szondy Dórával.

A ceglédi együttes új trénere Arkadiusz Koniecki lesz, aki Lengyelországból érkezik, és korábban olyan nemzetközileg elismert csapatok edzőjeként tevékenykedett, mint például a Wisla Kraków vagy a Szpartak Moszkva. Utóbbival Euroligát is nyert 2007-ben. Többszörös bajnok lengyel alakulatoknál is dolgozott, illetve volt a lengyel férfi és a női válogatott edzője is Eb-szereplőként.

Az új szakvezető kiválasztásával és kétéves szerződtetésével a CEKK vezetőségének nem titkolt célja, hogy a tapasztalt és rutinos szakembertől sokat tanulhassanak a tehetséges ceglédi és hazai fiatalok, és a bajnokságban a következő szezonban ismét előrébb lépjenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik