Nem lesz előre lefutott mérkőzés – rajtol a férfi kosár NB I

BOBORY BALÁZS, GYŐRI FERENCBOBORY BALÁZS, GYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 09:49
null
Vojvoda Dávid (9) és a Szolnoki Olaj az előző idényben idehaza mindent megnyert – a sárga mezes Falcót a bajnoki és a Magyar Kupa-fináléban is legyőzte (Fotó: Dömötör Csaba)
Egyelőre úgy tűnik, szinte nem lesz előre lefutott mérkőzés a pénteken rajtoló férfi A-csoportos kosárlabda-bajnokságban, persze azért esélyese van a hosszú versenyfutásnak.

 

 

Hárman háromfelé

Ahogy az felvezetőnkből kiderül, három meghatározó játékosát veszítette el nyáron a magyar bajnokság. Govens Darrin, Keller Ákos és Perl Zoltán is külföldre igazolt, Govens és Perl ráadásul ugyanabból a csapatból, a Falcóból, míg Keller az Albából. Ez automatikusan együtt jár azzal, hogy a légiósok szerepe még fontosabb lesz, de azzal is, hogy a meghatározó magyar játékosok jelentősége is nagyban növekszik – amelyik gárda keretében a külhoniak mellett ütőképes hazai kosarasokat tudhat magáénak, jobb eséllyel száll harcba az előkelő helyezésekért. Govens Minszkbe igazolt, de az amerikai-magyar irányítóra Fehéroroszországból is számíthat nemzeti csapatunk; Keller Ákos mindennél jobban szerette volna kipróbálni magát a határokon túl, erre egy erős francia csapatban, a Pau Orthezben lesz lehetősége; Perl Zoltán csak egy idényre látogatott vissza Magyarországra, a madridi Estudiantesszel a főtáblás szereplés kiharcolása volt a célja a Bajnokok Ligájában, ám csütörtök késő este a lengyel Torun nagy meglepetésre kiütötte őket.

Ember legyen a talpán, aki eltalálja, mely csapatok jutnak a középszakasz felső-, közép- és alsóházába az alapszakasz után, majd arra is helyes választ ad, melyek játszhatnak a playoffban, az idény legizgalmasabb szakaszában.

A Nemzeti Sport kosárlabda-szekciója is hosszan tanakodott, de képtelen volt zöld ágra vergődni, egyelőre csak megérzéseink lehetnek, vélt vagy valós, objektív és szubjektív szempontok alapján. Abban azért egyetértettünk, hogy az újonc Tehetséges Fiataloknak óriási bravúrt kell bemutatnia, ha nem akar a kiesés elleni párharcban küzdeni, de minden más nyitott kérdés.

AZ OLAJ MARADHAT A TRÓNON

A bajnoki rajt előtt tétmérkőzést csak a bajnoki címvédő és legutóbbi kupagyőztes Szolnoki Olaj játszott, bár nehéz megmondani, hogy az olasz Cantu elleni Bajnokok Ligája-csatát mennyire lehet lefordítani a magyar mezőny nyelvére, mert a Tisza-partiak valószínűleg nemigen találkoznak hasonló kvalitású csapattal a hazai mezőnyben.

Első ránézésre a Szolnok kerete erős, a válogatott Benke Szilárd érkezése a magyar mag minőségét javította, de az állandó lutri, azaz a légiósok kiválasztása azért befolyásolhatja, hogy képes lesz-e olyan kiegyensúlyozott, magabiztos teljesítményre az Olaj, mint az előző évadban. Mindenesetre az átmenetet többek között Vojvoda Dávid, Kovács Péter, Sztrahinja Milosevics és Luksa Andric, no meg a szakmai stáb jelenti, az új fiúknak pedig meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy olyan együtteshez érkeztek, amelytől általában itthon minden pillanatban a győzelmet várják el. A piros-feketék képesek a trónon maradni.

A BAJNOK UTÁNI KÉRDŐJELEK

Tudnivalók
A 14 csapat oda-vissza vágós rendszerben játssza le a 26 fordulós, március 31-ig tartó alapszakaszt. Az 1–5. helyezettek a középszakasz felsőházában, a 6–10. helyezettek a középházban, a 11–14. helyezettek az alsóházban játszanak oda-vissza vágós küzdelmeket. A rájátszásban az első nyolc csapat vesz részt, míg a 13–14. a bennmaradásért küzd meg. A negyeddöntőben az 1–8., a 2–7., a 3–6. és a 4–5. helyezett kerül egy párba, a győztesek az elődöntőben folytathatják. A negyed és elődöntő, valamint a finálé az egyik csapat harmadik győzelméig tart, a bronzért és a bennmaradásért két győzelemig játszanak. Egy csapat legfeljebb öt légióst nevezhet egy mérkőzésre, meccsenként 12 játékos szerepeltethető a jegyzőkönyvben, 12 játékos esetén minimum hétnek, 11 játékos esetén minimum hatnak, 10 játékos esetén minimum ötnek hazai nevelésűnek kell lennie. A Magyar Kupa nyolcas döntőjét előreláthatólag a február 15–17-i hétvégén rendezik. Tv: M4 Sport. Internet: nso.hu, hunbasket.hu

Leginkább azért, mert azt is nagyon nehéz felmérni, hogy az általában számításba vett kihívók (Falco, Alba, Körmend), esetleg egy-egy új beszálló (Pécs, Kecskemét, ASE) miképp erősített.

Mivel a magyar játékosok piaca szűkös és belterjes, a hazai kosárlabdázók vándorlása kevésbé befolyásolja az erőviszonyokat, mint a korábban is emlegetett légiósválasztás, és ebből a szempontból lehet, hogy nem is hetek, hanem hónapok kellenek, míg tiszta képet kapunk.

Az biztos, az ezüstérmes Falcónak fel kell kötnie a gatyáját, ha a távozó Govens Darrint és Perl Zoltánt feledtetni-pótolni akarja, ahogy a Keller Ákost elveszítő Albának is, amely öt új amerikaival – köztük négy európai újonccal –, fiatal csapattal próbál minél fényesebb éremért harcba szállni, de Körmenden is teljesen új a légióskontingens.

A felkészülési időszak során nagyon jól nézett ki a PVSK, amely a felsőházra is esélyes lehet, a Paks pedig lassan odaférkőzhet az élcsapatok közvetlen közelébe, nem is beszélve a rutinos és talán tovább erősödő Kecskemétről.

Lóránt Péter és az Alba Fehérvár idén is a bajnokesélyesek közé tartozik
Lóránt Péter és az Alba Fehérvár idén is a bajnokesélyesek közé tartozik

 

MINDENKI AZT AKARJA

AZ ELŐZŐ TÍZ IDÉNY BAJNOKAI
2008–2009: Atomerőmű SE
2009–2010: Zalakerámia ZTE KK
2010–2011: Szolnoki Olaj KK
2011–2012: Szolnok
2012–2013: Alba Fehérvár
2013–2014: Szolnok
2014–2015: Szolnok
2015–2016: Szolnok
2016–2017: Alba
2017–2018: Szolnok

S akkor itt elkezdhetünk beszélni azokról a csapatokról, amelyek mindenáron becsusszannának a playoffba. Ebbe a kategóriába tartozik a fentebb felsoroltakon és a TF-en kívül mindenki. Nagyon kiegyensúlyozott a középmezőny, mi jó esélyt adunk a DEAC-nak a nyolc közé kerülésre, Zalaegerszegen Bencze Tamás mindig olyan együttest formál, amely a legnagyobbakra is veszélyes, de például a Jászberény is kiváló pedigréjű légiósokat szerződtetett. Folytathatnánk a sort olyan szép tradíciókkal büszkélkedő együttesekkel, mint a Kaposvár vagy a rémálomszerű idényt maga mögött tudó Sopron, de ebből a kalapból többen is csalódottak lesznek a középszakasz végén, mert számukra véget ér a bajnokság.

A Szegedet csak azért nem említettük ebben a felsorolásban, mert az előszezon eredményei alapján egyetlen árnyalattal szürkébbnek tűnik a többieknél, de tudjuk, hogy az edzőmeccs az edzőmeccs, a Szedeák ennek ellenére villanthat még nagyot.

Most úgy látjuk, hogy az ifjonti hév ellenére a TF-nek playoutot kell játszania, de megjósolni sem tudjuk, melyik csapattal. Addig még rengeteg víz lefolyik a Dunán.

AZ IDÉNY…
…FELFEDEZETTJE LEHET

Filipovity Márkó (Alba Fehérvár)

Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy feltörekvő tehetségnek nevezünk ki 25 év körüli játékosokat. Mégis, ezúttal egy 22 esztendős bedobó-erőcsatárt emelnénk ki, aki már a magyar válogatottban is szerepet kap tavaly óta. Filipovity Márkónak most jöhet el az az idény, amikor – akár a Keller Ákos távozása miatt megnövekedett felelősséggel játszó Lóránt Pétert is percekre tehermentesítve – 15 perces mérkőzésenkénti átlagát húsz körülire tornázhatja, és az Alba öt légiósa ellenére stabil helyet követelhet magának a csapatban. A képessége és talán az önbizalma is megvan hozzá.

 

…MEGLEPETÉSE LEHET

PVSK-Veolia

Attól a csapattól, amely legutóbb 2010-ben maradt le a rájátszásról, nem akkora szenzáció, ha bekerül a középszakasz felsőházába, de a pécsiek a hatodik helynél előrébb nem tudtak végezni az előző nyolc évben. Most azonban olyan erős együttest raktak össze Csirke Ferencék, hogy nem lepődnénk meg, ha a legjobb négy közé is bekerülnének. Némi aggodalomra adott okot az amerikai center, Justin Alston sérülése, de a helyére Igor Keszar személyében rendkívül komplex játékos került, aki sok szép percet szerezhet a baranyai közönségnek. Veljko Budimir (képünkön) és társai a felkészülési találkozókon is odatették magukat, ráadásul jövőre lesz százéves a PVSK…

 

…VISSZATÉRŐJE LEHET

Djordje Pantelics (JP Auto-JKSE)

A 2011–2012-es idényt az ezüstérmes Falcónál, a 2015–2016-ost Zalaegerszegen töltötte a szerb center, Djordje Pantelics. Látszólag és valójában is ég és föld a különbség a két csapat között, ám Pantelicset mindkét helyen elfogadták, s megkedvelték a szurkolók. Ellenfélként nem túl kellemes jelenség, de ha a te szeretett klubodat erősíti… Mindkét magyar együttesben dupla dupla környékén átlagolt, legutóbb a német első osztályban pattogtatott, a következő idényben a JP Auto-JKSE-t erősítheti. Megjósolhatatlan, mire lesz képes az előző évadot 12. helyen záró Jászberény, de a 34 éves délszláv magasember látványos blokkjaiban talán új állomáshelyén sem lesz hiány.

 

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Péntek: DEAC–Egis Körmend, 18. Alba Fehérvár–PVSK-Veolia, 20 (tv: M4 Sport).
Szombat: Zalakerámia ZTE KK–KTE-Duna Aszfalt, 17. JP Auto-JKSE–Atomerőmű SE, 18. Kaposvári KK–Serco-TF-Budapest, 18. Naturtex-SZTE-Szedeák–Szolnoki Olaj KK, 18. Sopron KC–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik