NBA: több mint 52 millió forintért kelt el Jordan cipője

Vágólapra másolva!
2017.06.11. 16:49
Rekordot jelentő összegért, 190 373 dollárért (52.4 millió forint) kelt el a korábbi kosárlabdázó világklasszis, Michael Jordan sportcipője egy aukción.

„A rekordár a bizonyíték arra, hogy a kosárlabda emléktárgyainak piacán Michael Jordannel senki sem veheti fel a versenyt” – mondta Dan Imler, a cipőt értékesítő SCP aukciós ház alelnöke. Az internetes licitálás május 24-én kezdődött, és vasárnap reggelig tartott. „A rekordár a bizonyíték arra, hogy a kosárlabda emléktárgyainak piacán Michael Jordannel senki sem veheti fel a versenyt” – mondta Dan Imler, a cipőt értékesítő SCP aukciós ház alelnöke. Az internetes licitálás május 24-én kezdődött, és vasárnap reggelig tartott.

Az ESPN beszámolójából kiderül, hogy a sportcipőt Jordan az 1984-es Los Angeles-i olimpia döntőjében viselte. A házigazda amerikai együttes 95–65-re győzte le Spanyolországot, az aranyérmes gárda kulcsembereként Jordan húsz pontot szerzett. Az általa dedikált cipőket egy akkor már visszavonult kosaras, Gail Goodrich 11 éves fia szerezte meg, aki a mérkőzés egyik labdaszedője volt.

A cipő érdekessége, hogy még Converse márkájú. Jordan ennek a gyártónak a termékeit az egyetemi évei alatt használta, viszont az olimpia után egy hónappal szerződést kötött a Chicago Bulls csapatával, míg cipőszponzora a Nike lett. Utóbbi ötször annyi pénzt ajánlott neki, mint a Converse, plusz a forgalom után további százalékot.

A használt cipők árverésén az eddigi csúcsot szintén Jordan tartotta. Négy évvel ezelőtt 104 765 dollár fizettek azért a lábbeliért, amelyet az 1997-es NBA-döntő ötödik mérkőzésén viselt. Akkor betegen 38 ponttal vette ki a részét a Utah Jazz kétpontos (90–88) legyőzéséből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik