NBA: Paul George visszatért, a Pacers megverte idegenben a Clipperst

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.12.05. 07:48
null
Jeff Teague (balra) és a Indiana Pacers legyőzte a Los Angeles Clipperst (Fotó: Reuters)
Az Indiana Pacers sztárja visszatért, és csapata idegenben győzte le a liga egyik legjobbját, a Clipperst az észak-amerikai profi kosárbajnokság (NBA) ma hajnali játéknapján. Reggie Jackson, a Pistons kezdő irányítójának szezonkezdése nem sikerült ilyen jól, az Orlando győzni tudott Detroitban. A Knicks újabb fontos meccset nyert, ezúttal a Kings ellen, a Thunder–Pelicans találkozón Russell Westbrook és Anthony Davis is a tudása legjavát adta.

Detroit Pistons–Orlando Magic 92–98

A Pistonst zavarta meg jobban Jackson szezonkezdete. Némileg váratlanul lépett pályára először a szezonban Reggie Jackson, és egyáltalán nem játszott rosszul, már ami a dobásokat illeti: 18 pontját 7/12-es mezőnymutatóval szerezte. A labda viszont egyáltalán nem folyt olyan szépen, mint az elmúlt meccseken Ish Smith irányításával, mindössze 16 gólpasszt osztottak ki egymás között, a mostanában támadásban extra Caldwell-Pope 4/12-es mezőnymutatót hozott össze, és Andre Drummond sem volt faktor (10 pont, 10 pattanó, 2 blokk). Az első negyedben mindenki örülhetett a Palace-ben, a másodikban viszont jött a Magic, és onnantól kezdve az történt a pályán, amit a vendégek akartak, 5 pontnál közelebb nem tudtak jönni a vendéglátók. Stan Van Gundy azonban azt emelte ki a meccs után, hogy a Pistons soha nem a pontzuhatagjairól volt híres, vissza kell térniük az olyan kőkemény csapatvédekezéshez, mint az Orlandóé.

A védekezés diadala. A Magic idén először nyert kétszer egymás után idegenben (legutóbb Philadelphiában győztek), ezt pedig annak köszönhették, hogy szenzációsan védekeztek. A Pistons az előző három meccsen 118 pontot átlagolt, most az első negyed után az Orlando bedeszkázta a gyűrűt, és ez ellen a Detroitnak sem volt meg az ellenszere. Serge Ibaka régi önmagát idézően osztott ki 4 blokkot és szerzett 3 labdát, támadásban pedig 9/11-es mezőnymutatóval dolgozott, a mezőnyemberek felszedték a parkettát, a csapat azt is elbírta, hogy az első számú dobójuk, Evan Fournier 5 ponttal zárjon, hiszen cserébe 3 labdaszerzés jött tőle. Ki kell még emelni a kispad két vezérét, Nikola Vucsevicset (16 pont, 8 pattanó, 2 blokk) és Jeff Greent (14 pont), akik megadták a szükséges pluszt a sikerhez. A Magic szépen lassan araszol előre a tabellán, már 9-12-vel állnak és látótávolságon belül vannak a playoff-helyek.

A Pistons legjobb dobói: Morris 21/15, Jackson 18/6, Harris 11/3, Smith 11.
A Magic legjobb dobói: Ibaka 21/6, Vucsevics 16, Green 14/6.

Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 101–92

Több lábon állt a Thunder. A két űrlény, Russell Westbrook és Anthony Davis hozta a szokásos őrült számait, az OKC irányítója zsinórban ötödször (!) tripla-duplázott (28 pont, 17 pattanó, 12 gólpassz), sőt még egy mutatóban ért el két számjegyű teljesítményt, bár erre valószínűleg nem büszke: 10 labdát adott el. Anthony Davis 37 pontig, 15 pattanóig és 4 blokkig jutott, de nem igazán akadtak társai, míg a Thunderben Enes Kanter dupla-duplázott (17 pont, 10 pattanó, 2 blokk), Oladipóban is volt pont, ráadásul a védekezésben jeleskedő, egyébként 25. születésnapját ünneplő Andre Roberson 8 dobásból szállított 13 pontot, utóbbi volt igazán extra. A hazai csapat folyamatosan növelte az előnyét, egyedül amiatt aggódhatnak, hogy a palánk alatti védekezés oszlopa, Steven Adams az első negyedben bokasérülést szenvedett és nem is tudott visszatérni.

Buddy Hield nosztalgiázhatott. A Pelicans tripla-specialista újonca mostanában nem kap sok szerepet, most viszont 15 perc alatt vágott 16 pontot, így neki legalább jól sikerült a hazalátogatás, hiszen tavaly még az oklahomai egyetem csapatát vezette az NCAA Final Fourba. Davis és Hield extra estéjén kívül azonban nem sok öröme volt a New Orleansnak a mérkőzésben: Jrue Holiday semmit nem tudott kezdeni Westbrookkal, Hield kivételével besültek a kinti dobóik (6/28), és borzasztó nyögvenyelős volt a támadójátékuk, amit a 15 kiosztott gólpassz jól jellemez. Davis továbbra is vezeti a liga pontlistáját, de hogy mikor lesz körülötte használható csapat...

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 28/6, Kanter 17, Oladipo 15/3.
A Pelicans legjobb dobói: Davis 37, Hield 16/12, Holiday, Moore 10-10.

New York Knicks–Sacramento Kings 106–98

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Cousins túlerőlködte. A Kings centere nagyon akart, de ennek ma (is) nyögés lett a vége: 36 pontját 9/30-as mezőnymutatóval hozta össze, és ennél is többet volt a kezében a labda, hiszen 16 büntetőt harcolt ki. Hátul egyébként nem volt rossz (12 pattanó, 3 blokk), de ennyi elhasznált labdával az csoda, hogy egy-két csapattársa tűzben tudta tartani magát. Persze Rudy Gay és Darren Collison sem dobott jól, de legalább időnként betaláltak, a többiek viszont vagy nem kaptak elég labdát (Willie Cauley-Stein) vagy borzasztóan dobtak: Matt Barnes 1/11-et, Koufos 1/7-et, a volt csapata ellen pályára lépő Afflalo 1/4-et hozott össze, összességében alig érték el a 32 százalékot. A harmadik negyedben egyébként úgy tűnt, hogy valami megindul a vendégeknél, futottak egy 18-0-s sorozatot, a végén azonban Cousins megérezte, hogy 43 percet volt pályán, a Knicksnél pedig mindig akadt valaki, aki betaláljon.

Valaki mindig előlépett. Kristaps Porzingis ma sem dobott valami jól (6/18), de azért be-betalálgatott, a túloldalon viszont 14 pattanóval és 4 blokkal kompenzált, nagy szerepe volt a vendégek rettenetes dobásmutatóiban. A pontok zöme inkább Anthony-tól és a sokoldalúan játszó Rose-tól (9/14 mezőnyből, 6 pattanó, 6 gólpassz) érkezett, akiket Brandon Jennings támogatott meg a padról. A harmadik negyed rövidzárlatából is fel tudtak állni, a záró játékrészben pedig nem egy emberről szólt a játékuk, jól megtalálták az üres dobóhelyzeteket. A hazaiak a nagyszerű formájuk (11 meccsből 8 győzelem) mellett annak is örülhetnek, hogy Joakim Noah is felépült bokasérüléséből. A két csapat egyébként szombat hajnalban újra találkozik – Sacramentóban.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 20/9, Rose 20, Jennings 19/6.
A Kings legjobb dobói: Cousins 36/12, Gay 22/6, Collison 13/3.

Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 102–111

A mumus ismét lecsapott. Pár napja 91-70-re győzte le a Clipperst a Pacers, tavaly is nyerni tudtak a Staples Centerben, de a két csapat formája alapján inkább tűnt esélyesnek a hazai csapat – az Indiana 131 pontot kapott legutóbb Portlandben. Paul George és CJ Miles visszatérése azonban remekül sült el a vendégeknél, a kezdőötös minden tagja elérte a 10 pontot, ezt két cserejátékos is megtette, közel 50 százalékkal dobtak, erre pedig nem lehetett válasz. Az Indiana 35 büntetőt harcolt ki, és úgy is simán győzött, hogy mindössze 5 triplát dobtak – a siker értékét növeli, hogy eddig összesen egyet nyertek idegenben.

Egy negyed, aztán a sötétség. 28-17-re hozta az első játékrészt a Clippers, semmi nem utalt arra, hogy borul a papírforma, azonban a nagyszünetben már csak négy pont volt közte, a harmadikban pedig teljesen összeomlott a Los Angeles. 35-17-re vesztették el ezt a játékrészt, negyedik negyedben 20 pont is volt már közte. A LAC becsületére legyen mondva, innen is visszajöttek 100-104-re, de győzelmi esélyeik nem voltak. A hazaiak fő fegyverei közül JJ Redick sült be, az első félidei 5 triplája után nem jött tőle pont, ráadásul a többi kinti dobó is egyszerre mondott csődöt, így Griffin sokoldalú meccse (24 pont, 16 pattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) ment a levesbe, ahogyan Chris Paul dupla-duplája is (18 pont, 11 gólpassz). Csütörtök hajnalban a Warriorst fogadják, nem jók az előjelek a nyugati parti rangadó előtt.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 24, Paul 18/6, Redick 15/15.
A Pacers legjobb dobói: Young 17, George 16/9, Stuckey 16.

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Orlando Magic 92–98
Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 101–92
New York Knicks–Sacramento Kings 106–98
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 102–111

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik