NBA: nem kap több fizetést a korábbi sztár, a gyerekei bánják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.25. 19:19
A 2001-től 2012-ig az NBA-ben játszó Gilbert Arenas 160 millió dollárt keresett karrierje során, plusz több tízmilliót tett zsebre szponzori szerződéseinek köszönhetően. Most mégis azt tervezi, hogy jólétét a későbbiekre biztosítandó néhány költséget megtakarít. A gyerekei fogják bánni.

Arenas 2008-ban hat évre szóló, 111 millió dolláros szerződést kötött a Washington Wizardsszal, s az összeg nagy része aláírási pénz volt, amit a klub nyolc éven át törlesztett.Bár utána megfordult az Orlando Magicnél és a Memphis Grizzliesnél is (sőt, 2012-ben Kínában is szerencsét próbált), a washingtoni átutalás hónapról hónapra érkezett a számlájára.

Egészen mostanáig, a nyolc év ugyanis lejárt.

Arenas mostantól „csak” 169 895 dollárt (valamivel több mint 48 millió forintot) keres évente, de nem akar lemondani a luxusról. Áldozatokat kell hoznia, s az egyiket a gyerekei sínylik meg.

„A srácok a 2017-es iskolaévet már nem privát suliban kezdik, hanem államiban. És tömegközlekedéssel fognak járni” – idézte a TMZ Arenast, aki elmondta, a mostani iskola tanévenként 91 600 dollárjába (26 millió forintjába) kerül. Azaz csak valamivel több mint 20 milliója maradna évente magára.

Arenas egyébként remek játékos volt, három All Star-gálán szerepelt, talán mégis arról a leghíresebb, hogy 2009 karácsonyán elismerte, hogy az öltözőszekrényében pisztolyokat tárol, amiből hatalmas botrány lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik